El a kezekkel! Ő az enyém!

🏢A liftben🏢

A szívem hatalmasat dobbant, mikor ajkaink összeértek. Óvatosan csókolt és néha-néha a puha párnái közé vette az enyéimet és megszívta azokat. Irtózatosan jól csinálta. Még élveztem is, de nem akartam ezt a tudtára adni. Nem csókoltam vissza. Egy kis idő után eltoltam magamtól és vérvörös arcom elé kaptam a kezem. Még lihegtem az előző hosszabb levegő hiány miatt, de amint az rendeződött elég erősen megpofoztam és kirohantam a mosdóból. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben és jelenleg az volt a legfontosabb hogy kijussak innen, a lehető legmesszebb Kuroo-tól. Azonnal az asztalomhoz siettem, felkaptam a táskám és csak a liftnél álltam meg. Próbáltam megérteni az elmúlt percek eseményeit ,de minnél inkább próbálkoztam annál nehezebbnek bizonyult a feladat. Miért hívott el enni? Miért pattant fel az asztaltól ,amint Todoroki és Midoriya megérkeztek? Miért hívott be a Wc-be? És miért csókolt meg?!
Hamarosan megjött a lift és szálltam volna be, mikor egy kéz megragadta a karom és visszatartott. Hátra néztem a vállam fölött és Kurooval találtam szembe magam. Nem szólt semmit, nekem meg nem volt mondani valóm. Néhány pillanatig így álltunk majd mikor a lift ajtaja kezdett becsukódni, kikaptam kezem a szorításából és beszálltam majd megnyomtam a földszintet jelző gombot. Ekkor ő is észbe kapott és megtartva az ajtót ,hogy ne csukódjon be, egyenesen a szemembe nézett.
-Ne haragudj. Nem így kellett volna. Sajnálom.
- Mi? Ez most komoly? Lesmárolsz az első napomon, folyamatosan szar beceneveket adsz nekem, nem hagyod hogy más mellé üljek, de még ez nem is lenne akkora baj ,ha észre vennéd a nagy egód mögül, hogy "basszus talán nem kéne ", de nem. Nem esik le neked ,hogy ez rám hogyan hat. Esetleg szeretnék egy rendes munkahelyet, kollégákkal és ezt mind úgy hogy ne keljen attól félnem mikor támad le engem a főnököm. Ugye ezt megérdemlem? - nem válaszolt semmit, csak a lakk cipőjét nézte maga előtt. Én eléggé ki voltam borulva ezért folytattam. - Válaszolj! - utasítottam- erre legalább... kérlek- csuklott el a hangom míg végül szinte sírásban törtem ki. Ekkor felnéztem. Előttem állt a főnököm. Lehajtott fejjel, kócos hajjal, egy irodai lift ajtajában és sírt. Hatalmas kezét a szeme elé tartotta, úgy próbálta leplezni érzéseit. Én teljesen lefagytam.
- Kuroo? - nem jött semmi válasz - Kuroo. Te? - a szipogáson kívül semmit nem lehetett belőle kicsikarni. Vettem egy nagy levegőt, majd szépen lassan kifújtam.  Megfogtam óvatosan az ajtót támasztó kezét és behúztam őt a fülkébe. Lassan csikorogva becsukódott az ajtó és Kuroo végre felnézett. Én óvatosan elvettem a másik kezét a szeme elől. Nagyon meglepődött, fogalma sem volt arról hogy mit akarok csinálni. A kezeit átkulcsoltam a derekam körül, a sajátjaimat pedig az ő nyaka köré és óvatosan megöleltem. A nagy meglepődöttségtől elfelejtett levegőt venni, de aztán lassan be, majd kiengedte azt és a vállamba fúrta a fejét.
- Köszönöm - mondta ,majd egyik kezét a tarkómra tette és óvatosan eltolt magától, annyira hogy a szemembe tudjon nézni. Lassan körözni kezdett a tarkómon hüvelykujjával, és újra közelebb hajolt.
-Szabad? - kérdezte és szeme fel-alá járt a szemem és szám között. Azonban mielőtt válaszolhattam volna a lift lámpája kialudt, az addig süllyedő doboz megállt. Hát ez nagyszerű mondhatom. Igazán pompás. Bennragadtunk.

Semmi mentségem a hatalmas és megbocsájthatatlan kihagyásért. Remélem azért még fogjátok olvasni😅❤