Vér. Képek az ütközetről. Bevillanások Anyám holttestéről. Halott emberek. Lángokban álló hotel. Túlélőket kereső mentősök és tűzoltók sokasága. Amíg álmodtam csak ezek a jelenetek tértek vissza egymás után, körforgást alkotva. Éreztem ahogy az események ismételten átjárják a testem.
- Ne! NE! Fel akarok ébredni! - kiabáltam a semmibe. Nem hallgatott rám. Minden erőmmel azon voltam, hogy felébredjek. Tompa hangokat hallottam a távolból. De kivehetetlen volt. Mikor a hangok elhaltak összpontosítani kezdtem. A képek fakulni kezdtek. Egyre világosabb volt. Majd hosszú percek után felpattant a szemem. Este lehetett. Ezt abból következtettem, hogy kibaszott sötét volt. Egyetlen egy fényforrás volt, viszont nem sokat segített. Zihálva felültem. Fájt a fejem, a fülem zúgott. A fényforrás egyre közelebb jött és ezzel egyre több mindent világított meg. Egy kórházterem szerűségben lehettem. Amolyan gyengélkedő. A mellettem lévő ágyak egy vászonfüggönnyel voltak eltakarva viszont az előttem lévőre tisztán ráláttam. Senki sem feküdt benne. A bal oldalamon egy kis éjjeliszekrény volt elhelyezve rajta egy pohár vízzel. Mellette meg a kardom pihent. A sötétben veszélyesen szépen csillogott. Az arany vér el lett róla távolítva. A merengésemet egy férfihang szakította félbe.
- Amint felébredt lásd el a megfelelő gyógymódokkal és információkkal. - A hangja tiszteletet parancsoló ugyanakkor békés volt. Egy fiatalabb fiú válaszolt rá.
- Úgy lesz Kheirón. - Ismét a férfi szólalt meg.
- Köszönöm Connor! - Majd patadobogás (?) hangokkal kísérelve elhagyta a helyiséget. Jobbnak láttam megvárni míg a hang teljesen el nem hal. A fiú nem mozdult. Nem volt még a látókörömben de éreztem, hogy vár valamire. A bizonytalan hangon megszólítottam.
- Hé! - A fiú összerezzent. Hirtelen érhette a hang. Besétált az ágyammal szembe. Magas velem egykorú fiú lehetett. Lenszőke haja és tenger kék szeme volt. Egy narancssárga pólót viselt rajta egy orvosi köpennyel és farmernadrággal. A nyakában egy bőrlánc volt rajta 6 gyönggyel. Barátságosan mosolygott de megtanultam, hogy ezekben nem szabad bízni. De a legszokványosabb kérdéssel kezdtem amit ilyenkor illik feltenni.
- Ki vagy te? És hol vagyok? - A fiú megnyugtató hangnemben válaszolt.
- Connor Anderson vagyok. És biztonságban vagy. - Nem feleltem. Connor felkapta a poharat az éjjeli szekrényemről. Felém nyújtotta.
- Idd meg ezt. Megerősödsz tőle. - Bizonytalanul elvettem és belekortyoltam az italba. Leírhatatlanul finom íze volt. Anya specialitása a krémes csokis süti. Elöntöttek az érzelmek. A könnyeim meg akartak indulni amit persze megpróbáltam megakadályozni. De nem ment. Forró cseppekben gördültek le az arcomon. Kiittam a pohár tartalmát és visszaadtam Connornak. Letöröltem az arcomat. Connor lerakta a poharat és leült az ágy szélére.
- Mennyire emlékszel? - Úgy tűnt ő már gyakorlott a szakmában. Kissé félve kezdtem el a történetet de egészen belelendültem. A zokogás csomója egészen a beszámolóm végéig szorította a torkomat.
- Anyám nem jutott ki. - Értem a végére. Ennél a mondatnál szakadt el a cérna. Zokogás tört rám. Connor felállt és még mindig teljesen nyugodt és nyugtató hangon beszélt.
- Nagyon sajnálom Anyukádat. Részvétem. Az én Anyukám is meghalt már jó pár évvel ezelőtt. Akkor kerültem ide. A Táborba. Apropó Tábor. Van még egy s más amit nem tudsz róla. - Letöröltem a könnycseppeket az arcomról.
- Anyám tegnap előtt beszélgetett egy férfivel az utcán. A férfi is beszélt erről a táborról. Hogy nekem ide kell jönnöm. Miért? - Vontam kérdőre a fiút. Connor teljesen semleges arccal nézett rám.
أنت تقرأ
Hádész Lánya - SHADOWS
خيال (فانتازيا)Thália Bishop vagyok. A Halál Istenének a lánya. De vajon elég erős vagyok egyben tartani a világok közti egyensúlyt? Az Alvilágban a holtak lázadnak. Ha kitörnek a fenti világra az egész emberiségnek véget vethetnek.
