Bnha oneshots (Női Karaktereknek)

Sötétség

-[N]! Könyörgöm aludj végre!
-De sötét van!
-Kincsem! Muszáj aludnod! Holnap iskola!
-De anya! Sötét van!
-Muszáj aludnod! Sötét van vagy sem! Aludnod kell!
-De-
-Nincs de! Nyomás aludni!

Utáltam a sötétséget azóta mióta megkaptam a képességem
Minél sötétebb van annál több rémálmot veszek el másoktól és képzelődök miattuk
Mikor a sötétben vagyok látok mindenféle lényeket és ámbár tudom, hogy nem képesek nekem ártani képesek halálra rémíteni

Sosem voltam képes a sötétségben lenni és ha elment az áram akkor mindíg valahogy annyi fényt csináltam amennyit tudtam
Minél kevesebb sötétség volt anná kevesebb és kevésbé ilyesztőblényt látok
Egyszer mikor 6-7éves voltam az áram elment és egy fekete cica jött közel hozzám majd kinyitotta a szályát és kifordult magából szószerint, egy hatalmas lénnyé változva

Azóta nem bízom semmiben
Egyszerűen rettegek mindentől

Egyszer elrángatott a testvérem egy buliba de ott hagyott és egyedül kellett hazajutnom

A sötét utcákon nagyon félelmetes volt sétálnom

Egyre több és ilyesztőbb lények jelentek meg és elkezdtek kergetni

Kiabáltam a félelemtől és csak fogtam a fűlem ahogy rohantam

A nevem kiabálták a lények és már azon voltam, hogy pánikrohamot kapjak mikor hirtelen valaki vagy valami felemelt és az egyik ház tetején voltam

Nem voltam képes tovább a lábamon állni és csak leültem a mellkasom lhoz szorítva térdeim elkezdve sírni

-Minden rendben?- hallottam meg egy nagyjából velem egyidős srác hangját
-Sötét van!
-Na és?- hallottam meg egy vékonyabb hangot
-Árnyék ez nem volt szép!
-Sajnálom
-Minél sötétebb van annál több rémálom kel életre és mindet csak én látom! Kergetnek! A nevem kiabálják! Riogatnak és kinevetnek! Nem bírom tovább! Haza akarok menni ahol teljes világosság van!
-Akkor ezért menekült a semmi elől!
-Árnyék! Elég legyen!
-Senki nem hisz nekem vagy ha hisz is akkor azt mondja biztos nem lehet annyira rémes! De én már nem bírom! Bárcsak ne lenne képességem!
-Tudod régebben én is ezt kívántam
-Hé!
-Nem voltam képes irányítani Árnyékot mikor sötét volt mert nagyon erős volt és nagyon sok gyakorlás kellett ahoz, hogy tudjam őt kezelni a teljes sötétségben is. Biztos vagyok benne, hogy képes vagy legyőzni a képességed- mondta mire felnéztem rá megtörölve szemem de amit mögötte láttam megállította légzésem
-Mi a legnagyobb rémálmod?- kérdzete egy fura árnyéklény a madárfejű sráctól mire ő megrémülve nézett rám
-Látod őt?
-I-igen...- kezdtem egyre gyorsabban venni a levegőt
-Ne aggódj! Nem árt csak a külseje rémisztő! Én is csak ezért... ezért félek tőle
-[N]! [N]! [N]!- hallottam meg lentről mire lenéztem és a lények másztak felfelé a falon
-Elég! Állítsd le! Ölj meg! Nem bírom tovább! Rettegek! Sosem bántanak de egyfolytában riogatnak! Nem bírom tovább!- fogtam be a fülem és összekuporodva lefeküdtem a földre
-Ennyire retteg?
-Valahogy segítenünk kell. Ez a feladatunk- mondta a madárfejű
-ÍK! AZOK MEG MIK?!
-Miről beszélsz?
-TE NEM LÁTOD?!
-Mit?
-[N]! [N]! [N]!- mondták a lények egyre közelebb és közelebb mászva hozzám
-Kérlek...- suttogtam könnyezve és remegve

Hirtelen minden csendes lett
Lassan kinyitottam a szemem és körbenéztem
A lények sehol sem voltak
A srácra és az ányéjre néztem

-Te jó ég ezek ilyesztőek voltak!- mondta az árnyék

Felkeltem odarohanva és átöleltem a madárfejűt

Csodálkozott de nem csinált semmit
Mikor elengedtem az árnyékot elkezdem simogatni és mindkettőjüknek hálálkodtam