Megkötött szívvel szeretni. /befejezett/

4

Reggel sikeresen elalszok mert éjjel alig aludtam valamit. Egész éjszaka forgolódtam és a vita járt az eszemben. Újra és újra magam előtt láttam, ahogy beront a szobámba és nekem esik aztán Liam jutott eszembe és hogy milyen kedvesen viselkedett velem. Na jó rámenős is volt, de anélkül el se tudnám őt képzelni, de az, hogy megállt és segített az olyan jól esett. Így akár ébren voltam, akár aludtam ez a két kép lebegett előttem.

Miután felkelek gyorsan megmosdok majd kikapom az első farmert a szekrényemből, ami a kezembe akad. Kicsit feszes és inkább bulizáshoz szoktam hordani, de most jó lesz ez is, mint a felső, amit ugyanúgy kikapok a szekrényből. A hajamat gyorsan kibontom és mivel este befontam most szép loknikba omlik a hátamra így csak kicsit végig szántok rajta az ujjaimmal, hogy ne vesszenek el a hullámok, majd gyorsan lesietek a lépcsőn.

A konyhában egy üzenet vár anyától, hogy reggel korán kellett elmennie, de hagyott a mikróban nekünk melegszendvicset. Mosolyogva kiveszek egyet utána sietek a buszhoz.

Mikor leszállok a suli előtt úgy szedem a lábaimat ahogy csak tudom mivel biológia órám lesz, bár az óra első pár percét már így is lekéstem. A folyosón befordulva egy kemény mellkasnak ütközök majd két kezet érzek meg a derekamon. Fel se kell néznem, hogy ki lehet az. Túl jól ismerem már ezt az érintést a derekamon és az illatot, ami az orromba kúszik.

- Szia. – mosolyog le rám Liam.

- Szia. – köszönök neki vissza mire meglepődik. Azt hiszem a tegnapi után megérdemli, hogy legalább köszönjek neki.

- Látom már kiérdemlek egy köszönést. – jegyzi meg gúnyosan.

- Gondoltam, ha már így nekem ütköztél legalább köszönök. – válaszolom, de közben eszembe jut az este mikor találkozunk, hogy akkor is neki ütköztem.

- Szerintem te jöttél nekem és már nem először. – mondja közelebb hajolva a szemem és a szám közt járatva a tekintetét mitől azonnal kiszárad a szám mert eszembe jut, hogy legutóbb mikor így tartott a karjában milyen hevesen csókolt meg. Valószínűleg neki is ez járhat az eszében ezért néz olyan sóvárogva rám.

- Akkor is te jöttél nekem. – vitatkozok vele.

- Mondogasd csak magadnak. Hátha attól elhiszed, úgy, mint sok más dolgot is.

Erre eszembe jut, hogy tegnap a kocsiban hasonlót mondott nekem és az, hogy miért kerültem és hogy oda a kocsiba. Idegesen elhúzódok tőle, de nem akar elengedni.

- Engedj el! – szólok rá erélyesen.

- Most mitől lettél hirtelen ilyen harapós? – néz rám értetlenül. – Az előbb olyan... kedves voltál.

- Én mindig kedves vagyok. – csattanok fel mérgesen – Most pedig kérlek engedj el.

- Velem álltalában nem vagy az. – mondja mit se törődve a kérésemmel.

- Mert rámenős vagy pedig megmondtam, hogy nem érdekelsz.

- Nekem nem úgy tűnt nem egészen fél perccel ezelőttig. Sőt tegnap a kocsiban se mielőtt elmentél.

Most erre mit mondjak, hogy akkor kettesben voltunk és senki se látott minket? Vagy, hogy folyton elfelejtem a közelében, hogy nem lehetünk együtt?

- El fogok késni az órámról. – mondom másra terelve a szót.

- Már elkéstél. – jegyzi meg.

- Tudom, de már így is bajban vagyok és semmi kedvem még jobban. – mondom és lefintorodok arra gondolva, hogy Mrs. River, hogy ki lesz akadva rám. Pedig már a legutóbb megígértem, hogy több ilyen nem lesz.