Skarlátvörös

3.fejezet

(Stephanie szemszöge)

Amikor kinyitottam a szememet, a szobámban találtam magam. Homályosak voltak az emlékeim arról ami történt. Valami színpadon voltam, aztán egy fiú eldobott. Ennyire emlékszem.
De az is lehet hogy csak rosszat álmodtam.
Igen. Biztosan csak egy rossz álom volt
Óvatosan felültem, bár a fejem nagyon sajogott. Körbenéztem, hogy hátha itt van Ashley a szobámban, de sajnos nem volt. Ki kellett mennem a konyhába. Ashley boldogan dúdolgatott, és valamit rajzolt az asztalnál. 

-Jó reggelt Ashley. - Mondtam, mire a lány felém fordult, majd rám mosolygott. 
-Szia. Jobban vagy már? - kérdezdte, majd idejött hozzám.
-Igen, de a fejem még fáj.
-Semmi baj, minden rendben van. - Bíztatóan rám mosolygott majd megölelt. - Olvassak neked valamit?
-Igeeeeen

Visszamentünk a szobába, ő leült, majd az ölébe másztam. Elővette a könyvet és azzal a megnyugtató hangjával elkezdett nekem olvasni.

A legenda egy hercegnőről szólt, akit elátkoztak. Az átok szerint a 16. születésnapján meg fogja szúrni egy orsó az ujját, és meg fog halni. A kislány szülei nagyon szomorúak lettek, aztán jött három tündér, akik segítettek rajtuk. Könnyítettek az átok súján, és így a lány csak örök álmot fog aludni. A 16. születésnapján tényleg megszúrta a kezét az orsó, és el is aludt. Ez már több száz éve, így az egész királyi család, és a ház népe is meghalt. A hercegnő azóta is alszik. A kastélyukat már teljesen benőtték a növények. Olyan vastag törzsű fák vannak ott, hogy még a kőfalat is át ütötték. Minden csupa gaz, de vannak nagyon szép rózsák is.

-Hé Ashley. Miért nem találta még meg senki ezt a helyet? 
-Hát tudod... annyira benőtte a növényzet, hogy senki sem veszi észre. Ráadásul sok száz évvel ezelőtt, amikor a kastélyt építették, azt egy erdő közepépe tették. Valószínűleg az a hely mára egy kész dzsungel.
-Szóval ezért. Értem... És te hiszel a varázslatban?
-Nem. Varázslat nem létezik. Én a lehetetlenben hiszek. Halhatatlanság, ember feletti regeneráció, emberfeletti érzékszervek, és hasonlók. Képzeld csak el. Ezek lehetetlen dolgok. De én mégis hiszem, hogy léteznek ilyen emberek. - miután végig mondta, éreztem hogy nagyon fáradt vagyok. Megpróbáltam elnyomni egy ásítást, mire Ashley felkuncogott. Adott egy puszit a fejem búbjára majd ezt mondta: 
-Aludj csak nyugodtan.

Kényelmesen elhelyezkedtem az ölében, majd nem sokkal később elnyomott az álom.

-Hé... Kelj fel... Steph! 
-Miaz? Olyan szépet álmodtam.
-Ne haragudj. Viszont nincs itthon kaja. Ki jössz velem a boltba? - kérdezte Ashley egy mosoly kíséretében.
-Igen persze - mondtam, majd kimásztam az öléből
Felöltöztem, amíg Ashley össze készült. Át öltözött, és hozott egy táskát a cuccoknak. Kimentünk, majd elindultunk a boltba 

Az emberek olyan furcsák ezen a helyen. Ez biztos egy kis város, és mindenki ismer mindenkit. Ezért néznek ránk ilyen furcsán. Mert újak vagyunk és nem láttak még itt minket. Mindenesetre kicsit ilyesztő volt, úgyhogy közelebb húzodtam Ashley-hez és szorosan megfogtam a kezét. Mosolyogva rám nézett és ezt mondta:
-Semmi baj.

Nemsokára beértünk a boltba, ami egy kedves kis vegyesbolt volt. Nem lehetett nagyobb egy átlagos szoba méretétől. A falak mellett polcok voltak, mindegyiken más. Középen pedig sorokba rendezve szintén polcok. Nem volt bent, csak pár ember. A boltos és két 16 körüli srác, akik éppen újságokat nézegettek. Amikor bementünk, nagyon furcsán néztek ránk. Sőt, Ashley-ra elég ilyedten. Az alacsonyabb egyből kiment a boltból. Nem tudom mi ütött beléjük. Ashley szorosan fogta a kezem, és elvett egy kosarat. Kiválasztott pár dolgot. Minden mozdulata kimért volt, és nyugodt. Feszült csend volt a boltban, és a rádió halk hangján kívül semmit nem lehetett hallani. Amikor odamentünk a pénztárhoz, láttam hogy a srác aki kiment, visszajött, majd biccentett a kasszásnak. Nagyon rossz érzésem támadt.
-Hé Ashley menjünk innen. Nagyon rossz érzésem van.
-Nem. - meglepődtem a hangsújozásán. Érzelem mentes volt, és teljesen kimért. Semmilyen érzelmet nem láttam az arcán. Még soha nem láttam így. Nagyon ilyesztő volt. - Mondtam. Nem lesz semmi baj. - A kasszás lehúzta a termékeket, majd Ashley fizetett. Nem engedte el a kezemet miközben pakolt a táskába. Ráadásul folyamatosan tarottta a szemkontaktust a kasszással. Egyre jobban féltem, úgyhogy megpróbáltam elhúzni onnan Ashley-t, de minden izmát megfeszítette, ezzel engem is maradásra kényszerítve. Teljesen összezavarodtam.
-Ashley mi folyik itt? Mennünk kéne. 
Nem válaszolt. Miután elpakolt mindent, oda lépett az újságokhoz, és elkezdte nézegetni őket. Az egyiket, amelyik megtetszett neki, leemelte a polcról és elolvasta a hátulját. A kezemet még mindig nem engedte el. A fiúk és a kasszás pedig minden mozdulatát feszülten figyelték. 
-Gyerünk már induljunk - próbáltam megint elmenni Ashley-vel de megint sikertelenül. - Ashley mi ez az egész? Olyan furcsa vagy. Mi történt? - Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet, így a bolt közepén elsírtam magam. Összeestem, és a földön ültem zokogva. Ashley-t ez hidegen hagyta, csak olvasott tovább. A kezemet még mindig fogta, és még mindig meg volt feszülve minden izom a kezében. Egyre jobban sírtam, amikor egyszer csak valaki berúgta a bolt ajtaját. A könnyeimtől alig láttam, de sok ember özönlött be a boltba, fegyverrel a kezében.  Valamit kiabáltak,de nem értettem tisztán. Ashley végre elengedte a kezem, mire annyira meglepődtem, hogy a könnyeim se folytak tovább. Végre láttam mi történik körülöttem. A férfiak rendőrök voltak. Ashley pedig azért engedte el a kezemet, hogy be sétáljon a tér közepébe. A rendőrök körbevették, mire ő eldobta a táskáját, és a szemembe nézett. Még mindig nem láttam az arcán semmilyen érzelmet. A rendőrök kiabáltak valamit, mire ő letérdelt, lehajtotta a fejét, és tarkóra rakta a kezeit. 
Nem akartam hogy ez történjen. Azt hiszem igazán fel se fogtam a történteket, de mégis nagyon fájt látni. Fájdalmamban felsikítottam. 
Az egyik rendőr odajött hozzám, és rám terítette a pulóverét. Semmit nem értettem abból ami körülöttem történt...

(Ashley szemszöge)

Bevittek a rendőrőrsre. Egyenesen a kihalgató szobába vezettek. Hiába kérdeztek, semmire sem válaszoltam. Faarccal ültem, rezzenéstelen arccal. Az egyik rendőr annyira ideges lett a szótlanságom miatt, hogy kiviharzott a teremből. A másik újra megkérdezte a nevemet. Megint nem kapott választ, mire lekevert nekem egyet. Az ütés lendületétől elfordítottam a fejem. A rendőr újra kérdezett, de megint nem kapott választ. Másodjára moderálta magát és nem pofozott meg. 
Pár percig nem történt semmi. Én csak ültem, a rendőr meg csak állt.

A rendőr amelyik kiviharzott, most vissza jött, csak hozott magával egy másik fickót. Azon más féle ruha volt, de rendőr volt az is.
-Hallom a fiúknak meggyűlt veled a baja. Azt mondták, hogy nem beszélsz. Pedig így nem tudunk azonosítani sem.
Reakcióként félre fordítottam a fejem, és köptem egyet. Az a fickó felnevetett, majd le ült a másik székbe
-Ethan bírna téged. Pont az ilyen nehéz eseteket szereti. - nem értettem miről beszélt, de inkább ráhagytam. - Na szóval amiért én itt vagyok. Sok a munkánk, így szeretnélek megkérni hogy működj együtt velünk. Ha én kérdezlek ki, fogsz válaszolni?
Válaszként hülye arcot vágtam, ugyanis nem értettem, mi a külömbség attól hogy ő kérdez vagy a másik kettő. 
-Ohh persze elfelejtettem bemutatkozni. William vagyok, a helyi rendőrfőnök. - Erre annyira nem számítottam, hogy képes voltam félrenyelni a meglepetéstől. 
William büszkén kihúzta magát, amíg megvárta hogy kiköhögjem magam, aztán kérdőn rám nézett.
Biztosra akartam menni, hogy nem hazudik.
-És esetleg láthatnám a jelvényét, William?
-Ez csak természetes.
Felállt, át hajolt az asztalon, és elém tartotta a jelvényét


"Nelson William, 

(valami helyszín)-i rendőrfőnök" 

-Rendben van, magának válaszolok. 
-Köszönöm. Első kérdés. Neve?
-Ashley.
-Nem, úgy értem teljes neve.