Skarlátvörös

9.fejezet

Amikor kinyitottam a szememet, egy kórházi szobában voltam. Ezek szerint sikerült. Kihozták őket.
Ez jó. Mondjuk, ez után senki nem lesz biztos az igazában. Hogy én vagyok a rosszfiú. Hiszen több száz ember életét mentettem meg. Én a gyilkos. Gyerekrabló. Tolvaj. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit összezavartam vele. Nem tudom, hogy hogyan kéne most viselkednem. Eljátszom, hogy még mindig gonosz vagyok, és nem kell semmilyen sajnálatot tanusítaniuk felém. Igen, ez jó lesz.

Hirtelen, mint a villám csapás, jutott az eszembe valami. Azonnal az őrsre kellett mennem. Felkeltem, és felöltöztem, aztán már indulni akartam amikor az eszembe jutott valamit.valami. Odamentem az orvosi asztalhoz és egy kis keresgélés után elvettem egy szikét.
Nyugodtabban közlekedek ha van nálam valami amit használhatok fegyvernek. Meg egyébként is. A csempészetben is profi vagyok.

Mindenesetre sietnem kellett az őrse hogy szóljak Williamnak. Remélem még nem késő.
Ez nem jelenhet meg a hírekben.
Országos hírnevem lesz és értesülni fog róla Ő is.
És akkor utánam jön. És mindennek vége. Nem tudhatja meg hol vagyok. 

Szerencsére fennakadás nélkül eljutottam az őrsig.
Elég szar itt a biztonsági rendszer ugyanis csak simán be tudjam sétálni.
Nem gondoltam, hogy ekkora felfordulást okozott az a robbanás.
Azt hittem ettől jobbak.
Felsétáltam az irodába ahol...
Minden a feje tetejére állt. A rendőrök egyik helyről a másikra szaladgáltak különböző papírokkal, vagy épp egymásnak kiabáltak valamit. Annyira el voltak havazva hogy észre se vettek.
Az egyik újonc egy rakat mappával rohant el előttem. Ügyetlen volt, így megbotlott. Elesett, és szétszóródtak a mappái. 
Nem tudtam megállni hogy ne olvassak bele az egyikbe. Fölvettem a földről és elkezdtem olvasni.
A Cosa Nostra maffiózókról voltak információk.
Érdekesnek tűnt. Összeszedtem a papírokat, és begyűrtem a pulcsim alá. Később még jó lesz.

A fickó aki elejtette a mappákat, nem sokkal ez után észre vett. Valószínűleg megijesztettem, ugyanis felkiáltott. Ebben a pillanatban az iroda minden dolgozója megállt. Miután észrevettek, mindenki teljesen lesokkolt. Senki nem tanította meg nekik, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Egy gyilkos, aki több száz ember életét mentette meg ott állt az irodában. Mozdulatlanul álltak, és nézték, hogy mit fogok csinálni. 
Észrevettem, hogy a falra szerelt tv-ben a híradó megy. Értenyúltam a mellettem lévő távirányítónak, és adtam rá egy kis hangot.

-Egy Ashley nevű elítélt a tegnapi nap folyamán rengeteg hőstettet vitt véghez. Több száz embert megmentett, miközben nem hagyott elmenekülni egy veszélyes bűnözőt. Ha érdeklik a részletek, maradjanak velünk a reklám után is.

Elkéstem. Ebből még rohadt nagy baj lesz. Ezt a műsort az egész országban leadják. Aztán pedig világhírű szenzáció lesz belőle. De ha nem is, tuti kiszivárog annyi infó, hogy megtaláljon. Sóhajtottam egyet, és inkább kikapcsoltam a tv-t. Mostanra már a rendőrfőnök is előjött az irodájából.
Meglepődött, hiszen nem értette, hogy miért vagyok itt. Kérdezni akart valamit, de megelőztem.
-A cellámba.
Senki nem értette mi van.
-A cellámba. Vissza akarok menni a cellámba. Valaki vigyen vissza.
Mondanom sem kell, lesokkoltak. Egy gyilkos. Akinek még hetekig nem szabadott volna felébrednie sem. Egy nap után felébredt, és önként visszajött. Ráadásul vissza akar menni a cellájába. 
Senki nem reagált semmit, így felvontam a szemöldököm.
-Ha nem visznek vissza most, akkor elmegyek és folytatom, ahol abba hagytam. Emberek elrablása, megölése, kifosztása... Sok minden van még a bakancslistámon.
Willaim megköszörülte a torkát, és ezt mondta.
-Hallottátok. Vigyétek a cellájába.
Két fegyveres rendőr vonakodva követte a parancsot.

Miután visszavittek, folytattam azt az unalmas életmódot, amit egy börtönben szokás.
Ethan még valószínűleg a kórházban volt, mert két idegen rendőr őrködött.
Elhelyezkedtem a szokásos helyemen és a gondolataimba mélyedtem.
Már csak idő kérdése és megtalál.
Ha megtalál megölöm.
De akkor megint elvesztem a kontrollt. És megint ugyanaz történik mint akkor...

Nem akarom hogy az megint megtörténjen

Ki kell találnom valamit. Valamit ami miatt nem fog több száz ember meghalni. 
Vagy talán nem is érdekel, hogy meghalnak-e. Nem az  én dolgom megvédeni őket. Semmi közöm ahhoz, hogy meghalnak-e vagy sem. Nem is ismerem őket.
De ha nem akarom elveszteni az emberségemet, érdekelnie kéne. Hiszen az emberek ilyenek. Folyton másokért aggódnak. Empátia. Aggódás. Szeretet. Bizalom. Én ezeket az érzéseket nem is ismerem, csak látásból. Honnan kéne tudnom, hogy mi a helyes? 
Mentsem a saját bőröm? Védjem meg Ethant és Steph-et? Védjek meg mindenkit, a saját káromra? Nem akarok olyanokért kockáztatni, akiket nem ismerek.

Az lenne a legjobb, ha csak megölném. De ismerem már magam. Tuti visszafordíthatatlanul bekattanok. Ami csak rosszabb. Az a legrosszabb, ha bekattanok. De ha idejön ez elkerülhetetlen. Nem tudom, hogy mit csináljak.
Inkább megpróbálom magamban végig pörgetni az összes esélyemet. Van rá körülbelül egy hetem. Egy hét. Egy hét szenvedés és fájdalom nélkül.

Ezentúl fognak jönni a részek normálisan, minimum hetente egy. Bocsi, hogy ez a rész rövid lett, de megpróbálom még ma hozni a következőt.