A lány, aki kitűnt a többiek közül.

2020. szeptember 03.

Szeptember 3.
"Minél jobban dícséred életed, minél jobban örülsz neki, annál több lesz az életedben, aminek örülhetsz." - Oprah Winfrey

Ma egy kifejezetten nyugis napnak nézünk elébe. Mert ma mást se fogok csinálni, mint gyurmázni. Értsétek úgy, hogy szakmai nap van. Azaz, szobrászat.
Tavaly még úgy volt hogy Csütörtökön van ez a része a szakmai órának. És most fogta magát a tanári kar, és felcserélte a másik szakmai nappal, ami történetesen a rajz. Az első héten még csak-csak barátkoztunk a ténnyel, de most már belerázódtunk rendesen. Jelenleg egy kiállításra készülünk, ami jövőhéten megnyitja kapuit. Az alkotás már gyakorlatilag kész is van. És az elkészítési időnk elég szűk, azaz, jövő héten már a kiállításon fog helytállni az alkotásunk. Ahhoz képest egész jók vagyunk. Egy növényfesztivál szerűségről van szó, ahol a növények értékét helyezik előtérbe.
Így azt találtuk ki, hogy az udvaron talált elhagyatott félasztalt felhasználva csinálunk egy miniatűr domborművet. Képzeljétek el, hogy a lyukacsos asztallapot feltöltöttük falappal, majd rá bambuszfa darabokat illesztettünk fel a két hosszabb szélére, ezáltal a hegyoldalt szimbolizálva. Közé meg az udvaron talált kékes köveket felhasználva folyót valósítottunk meg. Ráadásul a látványosság céljából közéjük mohát tettünk, ezáltal valósághűbbé varázsolva a domborművet. Eredetileg művészi szempontból árnyalatosra festettük volna a bambuszágakat, de ezt az ötletet végül elvetettük, mivel anélkül is túl szépen nézett már ki.
- Mondok egy témát, és az alapján próbáljatok alkotni a mai napon. - jött oda hozzánk Mr. Bronn. - Az emberkédet most egy kicsit tegyük félre Sally. - jegyezte meg, kitalálva a kérdésemet, amit fel állt szándékomban tenni.
- Rendben, és mi volna a téma? - mosolyogtam rá mindentudóan.
- Hm. - vakargatta sszakállát. - Legyen mondjuk...Termékeny terméketlen! - nézett ránk izgatottan, az izgalom fokozása hatására rácsapva az asztalra.
Termékeny terméketlen... húha, jólvan.
Növény. Hm. Az mégsem jó, mert az nem terméketlen. Akkor legyen..hú, igen! Fazék!! Mert az terméketlen ugyan, de mégis termékeny...maga a tárgy terméketlen, de benne lehet termelni.

Felálltam, és hoztam egy tömb agyagot.
- Várj, Sally, van itt még egy kicsi, ezt még fel lehet használni. - tette az asztalunkra Mr. Bronn a műanyag edényt, benne a még felhasználható agyaggal.
- Újrahasznosítás. - mosolyogtam rá. - Jogos.
Fogtam egy adagot, és elkezdtem megpuhítani.
Ilyenkor nem kell böhöm nagy méretben megcsinálni, hanem elég a miniatűr képmása is, mert itt nem a méretre megyünk, hanem a lényegre.
- Na, mit tálaltunk ki, Sally? - dugta oda a fejét.
- Fazekat. - vigyorogtam rá.
- Nem rossz, nem rossz. - bólogatott, majd elment folytatni azt, amit magának osztott be.
Nálunk elég otthonosan működik a rendszer, itt a műhelyben. Magunknak osztjuk be az időt a nap végéig, magunknak dolgozunk, alkotunk. A tanár számukra nem is tanár, hanem inkább mentor, aki csak ad egy ötletet, és mi vagy egyetértünk, vagy megyünk a saját fejünk után.
Ezért szeretem annyira ezt. Itt megvalósíthatjuk önmagunkat.
- Tanár úr! Múlt héten sikerült a Kresz vizsgám! - mondtam, mert még múlt héten mondtam neki, hogy hamarabb elmegyek aznap, mert vizsgám lesz.
- Na, gratulálok! Szerintem is ideje volt. - kacsintott.
A büszkeség és a boldogság érzések lágy hullámaival a lelkemben folytattam a munkámat.
Egy idő múlva megmutattam a művemet.
- Na, tök jó! Lehet még alakítani. Csak így tovább.
- De hát én késznek nyilvánítom...- hebegtem zavartan.
- Lehet ennél jobb is. - kacsintott rám.
Klassz...
- Ráadásul én még adnék neki némi fantáziát. Mivel a szájnyílását nem teljesen ürítetted ki, ezért mondjuk lehetne, hogy ilyen lyukakat csinálsz az oldalán.
- Mintha egy hold felszíne lenne? - néztem rá kétkedve. - Nem lenne kicsit túlzás?
- Ez csak egy ötlet!- mentegetőzött. De szerintem jól állna neki.
- Nos, megpróbálhatom. - indultam el a helyemre kétkedve.
Fogtam a formázófámat és elkezdtem gyakorlatilag abszurddá varázsolni a művemet. A végeredmény nem tetszett.
A tanárom velem ellentétben pedig úszott az izgalomban.
- Nagyon jó!! Holdfazék. - pattogott izgalmában.
- Köszönöm! - mondtam kissé zavartan, mert én nem tudtam azonosulni az érzelmével.
- Ezt azért még ne hagyjuk megszáradni, lehet még alakítani rajta.- nyomta a kezembe, hogy be tudjam csomagolni.
Feltettem a polcra, majd ránéztem az órára.
- Hűha, már fél kettő. Vége a napnak.
Felkaptam a vászontáskámat, majd elköszöntem.

Alig várom már, hogy kocsikázhassak.
Annyira unom már a buszokat. Még hányingerem is van tőlük. Tetves buszok.

Akkor irány haza! De még ma tánc is van... rohadtul nincs kedvem.

- Sziasztok! - köszöntem a többieknek, majd felmásztam a rémálomba.
Helyet foglalva összehangoltam a hallókámat a telefonommal, és elindítottam a lejátszási listámat. Ami engem illet, én nem a dalszöveg miatt hallgatom a zenéket - azt amúgy sem értem- hanem a ritmusa, a hangulata miatt. Egyszerűen jó érzést okoz, és képes elrepíteni abba a világba, ahova a szívem és lelkem egyaránt vágyakozik.
A ló hátára. Hogy együtt táncolhassunk. Igen, jól gondoljátok, megszállottja vagyok a díjlovaglásnak.