A lány, aki kitűnt a többiek közül.

2020. november 9

"Sétálni a napfényben az elhagyott parton. Hemperegni a rét füvén. Úszni az áttetsző vízben. Hazajönni ahhoz, akit szeretsz. Ez a boldogság." - Pan Brown

Igen, kihagytam jórészt két hónapot a naplóírásból, de nem ok nélkül. Egyszerűen annyi minden történik mostanság az emberi társadalomban, hogy kis híján nem is tudom hol áll a fejem!
Végre valahára a magyar kormány is döntött amellett, hogy bezáratja a felsőbb oktatási intézményeket és még egy pár dolgot. Köszönjük miniszterelnök úr, hogy észhez tért! Na, nem mintha túlságosan rettegnék ettől a világjárványtól, csak épp eleget kaptunk már így is.

Az elmúlt napokban Oreo kutyám átesett egy kis megfázáson, de szerencsére nem esett nagyobb baja. A doki adott neki egy kis antibiotikumot, és pár nap múlva már újra önmaga lett. Ráadásul ma már kutyasuliban is voltunk, és meglehetősen szépen fejlődik, amin persze egy cseppet sem csodálkozom, lévén, hogy a legintelligensebb kutyafajták egyikét fogadtam be a szívembe.

- Sally, ne feledd, hogy ma tánc van suli után!
- Tudom, Anya! És az már rajtam múlik, hogy rakok-e ruhát. 
Kötve hiszem. A jazz-balett nem az én ízlésem, ezt még anya is tudja, de hát ahogy kántálni szokta: mozogni valamit kell!
Na igen, csak éppen nem erre gondolok.

Ma tánc előtt még anyuval elmegyünk egy lovardába, ahova suli időben tudok járni majd. Nagyon remélem, hogy oktatnak ott szakág szerint. Igazából, ha az előző edzőm nem ment volna el, és vállalna továbbra is oktatásokat, ez meg sem történne, de hát mivel így van, megtörténik.
Igazából ebből a szempontból is várom, hogy megcsináljam a jogsit, mert ha megcsináltam, anyuék rábólintottak, hogy hétvégi szinten feljárhassak egy elismert edzőhöz, aki át tudja adni mindazt a tudást, amire én szomjazom.
És persze egyszer-kétszer egy héten el tudom vinni suliba Meridant is. Állítása szerint alig várja, hogy egy kocsiba üljön velem Ashemportig - és ha megadatik -  vissza.
Most nagyon ráálltam az érettségire való felkészülésre, bevallom, úgy szórakozásból, és látókör tágítás szempontból is, és persze, mert örülnék neki, ha valamit tovább tanulnék.
Ebből a szempontból főleg a művészeti irányt tűztem ki, mivelhogy ez az egyetlen reális, ahova felvennének. Ne értsétek félre, nem tartom magam tökkleütöttnek, csupán kényelmes életet tervezek magamnak, ahol remélhetőleg mindenre tudok majd fordítani időt, amire szánni akarok.
Terveztem, hogy lovassportedző és lókiképző irányba is megyek, emellett el tudom indítani a díjlovas karrieremet, és még talán fotós is lehet belőlem. Itt csak halkan megjegyezném, hogy apám vajmi szűk szakmai lehetőséget képzelt el az én szempontomból. Én csak azt tudom mondani neki, hogy ne aggódjon, túlélek én mindent, dobjon az élet elém bármit. A fő az, hogy mindent reálisan közelíts meg, és nyugodtan hátradőlve, egy minimális erőfeszítést kiváltva, valósíts meg az elképzeléseid, az álmaid, de soha ne add fel!