Divine Heroes

'03'

Azalea szemszög

-És ez kit érdekel?- feleselt vissza nekik Tina. Ez hülye. Itt állunk két istenséggel szembe nem mellesleg a helyesebbik fajtával már ha van ilyen, akik bármelyik pillanatban képesek lennének egy mozdulattal eltenni minket láb alól. Karon ragadtam barátnőmet és próbáltam behúzni a lakásba, hogy négyszemközt agyonvághassam ezért a viselkedésért, de ő megmakacsolta magát és nem volt hajlandó velem jönni. Már éppen szólásra nyitotta a száját, de időben észbe kaptam és még mielőtt bármit is mondhatott volna, újra megfogtam a kezét, hegyes körmeimet belemélyesztettem puha, hófehér bőrébe. A szúró fájdalom miatt egy pillanatra lankadt a figyelme, így sikerült őt odébb vonszolnom a két sráctól. Egy határozott mozdulattal átlöktem őt a küszöbön, majd villámgyorsan becsaptam az erkélyajtót. Még vetettem egy utolsó pillantást a fiúk felé és mérgesen Tina felé fordultam.

–Te teljesen idióta vagy!? Egyáltalán nem félted a segged? Mi van, ha valamelyiknek az idegére mész vagy megsérted és kinyuvaszt? – korholtam le idegesen hadonászva a levegőben.

—Kit érdekel Lea? Nem akarok semmiféle idióta szerepjáték része lenni! Legfőbbképpen megöletni nem akarom magam, mert biztos, hogy az lenne a vége. - mondta nagyot fújtatva. Teljesen úgy nézett ki, mint egy felbőszült bika. Viszont nem tettem szóvá, mert ha megteszem menten ketté tép. ­–Figyelj Tina...- kezdtem bele, de nem hagyta, hogy folytassam, mert egyből magához ragadta a szót. –Nem Lea te figyelj! Nem leszek partner ebben az egészben! Semmi kedvem veszélybe sodorni magam!Meg se szólalj!- mutatott rám hosszú, vékony ujjával, látva, hogy éppen szólásra nyitom a számat. –Tudom, hogy te is tudod, hogy ebből az egészből ultra nagy gáz lesz!- mondta nekem össze-vissza hadonászva. Síri csend telepedett közénk óráknak tűnő percekig. Vártam, hogy lenyugodjon és amikor láttam, hogy a mellkasa most már egyenletesen mozog és nem paradicsom piros az arca, úgy döntöttem, hogy megszólalok.

–Tina...- kezdtem bele, de kellett egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. –Tudom, hogy nem akarsz belefolyni ebbe a dologba, de kérlek- kulcsoltam össze a kezeimet és villantottam kiskutya szemeket- segítsünk nekik. Úgy érzem, hogy muszáj nekik segítenünk. Nem tudom miért, de valami azt súgja, hogy kell.- láttam rajta, hogy már kezd kicsit engedni szóval tovább folytattam.—Elvállalom az összes házimunkát egy évig, főzök minden nap, bevásárolok amit csak szeretnél.- erre Tina egy ördögi vigyort villantott felém.

–Egy évnyi házimunka, főzés, bevásárlás és minden reggel egy friss kávé nekem.- mondta karba tett kézzel.—Imádlak!- öleltem át szorosan összeroppantva pár csontját.

Kiléptem a kertbe majd határozott mozdulatokkal a srácok felé indultam. Megálltam velük szembe és Poszeidónra néztem, hozzá intéztem szavaimat.—Rendben, segítünk, de akkor hozzánk kell alkalmazkodnotok. Áll az alku?- nyújtottam felé a kezemet. Próbáltam erősnek és határozottnak tűnni, de remegő kezem felfedte valódi érzéseimet. Féltem. Persze, hogy féltem. Hülye lettem volna nem félni. Éppen most készülök fejest ugrani egy számomra ismeretlen világba. Poszeidón lassan jártatta tekintetét a kezem és a szemeim között. Elnézett balra, a testvére irányába, aki visszapillantott rá. Egy ideig csak nézték egymást majd egy aprót bólintottak és mindketten felém emelték tekintetüket. Ez idő alatt én csak álltam ott szerencsétlenül, kinyújtott kézzel és már kezdtem érezni a kellemetlenség erős, száraz hullámait. Szidtam magamban ezt az átkozott szituációt és magamat is, mert valószínűleg totális idiótát csináltam magamból. Ja igen és szidtam a két istenséget, amiért képesek voltak megfordítani az erőviszonyokat. Méghozzá ilyen könnyen. Eddig mi voltunk előnyben, de ha most valaki látott volna minket, azt hihette volna, hogy én kétségbeesetten próbálok elérni valamit. Ezen a remegő kezem se segített. Végül Poszeidón elfogadta az ajánlatom és megszorította a kezemet.