A NÉMA [VKOOK]

SIX

Taehyung:

Fura... De egyben jó érzés, hogy Jimin törődik velem. Még hozzá kell szoknom, az egyszer biztos.
Szokatlan, hogy van valaki, akire számíthatok és nem ítél el, hanem mellettem áll és támogat.

A másik furcsaság az, hogy ismét beszéltem. Fogalmam sincs, hogy mi hozta ki belőlem... Egyszerűen... Csak muszáj volt megszólalnom.

- Taehyung. Kezdj el öltözni - szól rám Jimin, mire egy aprót bólintva szedem elő cuccaim. - Össze leszünk vonva... - mondja halkan, közben kissé elhúzza száját. Kikkel leszünk, hogy ennyire nem tetszik neki? Csak nem?

- Ha rájuk gondolsz... Igen Jungkook osztálya lesz velünk - sóhajt egy aprót és aggódva rám pillant. Csak egy picit elmosolyodom és megrázom fejem, mi szerint ne aggódjon, nem lesz semmi.
Lehet elkiabáltam? Lehet mégiscsak van oka aggódni?

- Na mi az, Taehyung? Csak nem félsz mások előtt öltözni? - hallom meg magam mögül Jungkook hangját, mire össze rezzenve hátra pillantok. Mikor jöttek be? És egyáltalán mit akar már megint?
- Nem szólalsz meg? Pedig reggel még nagyon beszédes kedvedben voltál.
- Jungkook hagyd már békén! - kel védelmemre Jimin, de hiába.
- Te csak fogd be! - néz rá undorodva Kook, majd többet nem is foglalkozva vele, ismét engem vesz célba. - Tudtad, hogy ez is a te hibád? Hmmm? Te csináltál egy undorító kis buzit az öcsémből! - kezd el kiabálni velem, mire csak hátat fordítva neki, kezdek el öltözni. Leveszem pólómat, majd a másikért nyúlnék, mikor megragadja karomat és a falnak lök.
- Látom nem tanultál a reggeliből... - mosolyodik el gúnyosan, mire csak lehajtom fejem, így kénytelen vagyok szemezni a felsőtestemen lévő hegekkel. Ezeket nem ők tették. Ők csak megvertek. Az ő műve. Miatta lettem megbélyegezve.

Feleszmélve lököm el Jungkook kezét ijedten, aki eddig ujjaival a legnagyobb heget tanulmányozta.
- Chhh... Pedig azt hittem, hogy az ilyen kis buzik, mint te élvezik az ilyet. Na mindegy... Akkor, majd mást biztos élvezni fogsz! - nyom le vállaimnál fogva, mire megszeppenve nézek rá.
- Jungkook te normális vagy? - szól közbe ismét Jimin, de bátyja azonnal rá szól. Lehet, hogy testvérek, de Jungkookkal szemben még ő is tehetetlen.
- Pofád lapos! Téged nem kérdezett senki - mondja, majd egy gúnyos mosolyra húzva ajkait pillant rám ismét. - Na... Talán nem tudod a dolgod?
- É-én... N-nem... Nem akarom... - könnyesednek be szemeim és akaratlanul is eszembe jut az a férfi.

A sarokba szorított. Azt mondta, ha nem segítek rajta, bántani fogja anyát. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem, így erőszakosan a számba tolta magát. Azt hittem ott fulladok meg. Csak pár perc lehetett, de nekem óráknak tűnt, az mire a számba élvezett.

- Na mi lesz? Vagy talán segítsek? - néz le rám Jungkook, de az emlék miatt, azt a férfit látom magam előtt.
- Nem.... Nem! Hagyj békén! Menj innen! Nem akarom! Nem... Még egyszer nem! - szorítom füleimre kezeimet, majd térdeimet felhúzva kezdek el zokogni.
- Nem... Még egyszer nem... Hagyj... - húzom össze magam amennyire csak lehet, de még így sem érzem magam jobban. Ameddig itt van, nem tudok megnyugodni.
- Hát ennek meg mi baja? - kérdezi értetlenül Jungkook, miközben osztálytársaira pillant.
- Akkora egy kibaszott barom vagy! - guggol le mellém Jimin és megpróbál átölelni, de ahogy hozzám érne ellököm magamtól.
- Ne érj hozzám! Menj innen!
-Tae, én vagyok az... Hallod? - nyújtja felém kezét, amit ismét csak elcsapok magamtól.
- Ez bolond... - húzza el száját Jungkook, majd vissza megy az osztálytársaihoz.
- Nem bolond csak pánikrohama van! - hallom meg magam előtt Jin hangját, mire fel pillantok. Hátamra teríti kabátomat, majd egy üveg vizet nyom, remegő kezembe. - Semmi baj Taehyung... - mondja nyugtató hangon, mire egy kicsit alább hagy sírásom, így nagy nehezen, de tudok pár kortyot inni. Hálásan nézek fel az idősebbre, aki csak mosolyogva legyint egyet és mellém telepedik a földre.
- Ha bármi baj van... Szólj. Én segítek. Lehet, hogy Jungkook és sokan mások nem kedvelnek, de nekem szimpatikus vagy - mosolyog rám kedvesen, ami miatt, nekem is jobb kedvem lesz.
- K-Köszönöm Hyung... -suttogom halkan, ami miatt egy széles mosoly kúszik arcára.
- Nem kell. Ha szeretnél... Beszélni valakivel én itt vagyok. Bennem megbízhatsz, pont úgy, mint Jiminben - mondja, mire egy aprót bólintok, majd az ő segítségével felkászálódom a földről.

Jimin elintézte nekem, hogy ne kelljen tesiznem, így megint a tetőn kötöttem ki. Hamarosan kicsengetnek és mindenki ki fog jönni az udvarra, ahová tökéletes kilátásom van.
Most nem akarok leugrani. Csupán gondolkodni jöttem ide. Kíváncsi vagyok, hogy miért segített Seokjin. Nem hinném, hogy ki akart használni, ahhoz túl rendes. Lehet, hogy csak elege van Jungkook húzásaiból?
Már megint Jungkook. Minden Jungkook miatt van... Őt okolom, pedig nem ő a hibás. Én voltam az. Ott kellett volna maradnom, míg anya vissza nem ér. De már mindegy. Ami történt, megtörtént... Mindenki ezt mondja, igaz? Én azt kívánom bárcsak ne történt volna meg.
Megbélyegzett... Egy egész életre.

Egyre több diák jelenik meg látókörömben, így valószínűleg már kicsengettek. Van még 20 egész percem arra, hogy gondolkozzak és itt ücsörögjek, aztán mehetek vissza a pokolba. Egyszerűbb lenne leugrani nem?

Jungkook:

- Nem értelek Jin. Minek segítettél neki?
- Azért, mert egy igazi seggfej vagy. Nem szenvedett már eleget?
- Az a kis buzi sose fog eleget szenvedni! Ameddig én itt vagyok egy nyugodt perce se lesz, ezt garantálom!
-Mit ártott neked az a fiú! Csak néma!
-Néma és meleg! Pluszba még Jimint is magába bolondította!
-Tudod mit Jeongguk! Én nem értelek téged! És tudod mit? Nem is akarlak! - mondja ingerülten, ami nagyon meglep. Hyung sose szokott így beszélni. Senkivel...
- Csak egyszer mondom el neked! Egyetlen egyszer. Ha tovább bántod őt, nem csak öcséd nem lesz, hanem egy baráttal is kevesebb leszel - néz szemembe, majd táskáját felkapva elviharzik.
- Talán igaza van Jinnek - szólal meg Nam pár perc után.
- Baromság... - morgom, majd elő veszem telefonomat.
- Ha akkora baromság... Nézz fel a tetőre - sóhajt egy aprót Hope, de egy pillanatra se néz fel telefonjából. - Ha egy kicsit is figyelnél a környezetben élőkre, talán ők is jobban figyelnének rád. Az a fiú minden nap ott ül fent. Ma pedig, nagy valószínűséggel le akart ugrani.
- Ezt még honnan veszed?
- Én láttam - mondja teljesen nyugodtan, majd össze néznek Yoongival.
- Ugyan mit?
- Ma reggel nem voltam bent első két órán, mert elaludtam. Mikor a sulihoz értem, felnézve csak annyit láttam, hogy Jimin és nagy valószínűséggel Yugyeom, fent van Taehyunggal együtt. Tae a párkány szélén ült és sírt. Ahogy Jin mondta... Az a fiú eleget szenvedett.
- Ugyan már! Te is és Yoongi is, sőt mind ugyan úgy piszkáltuk és bántottuk!
- Igen bántottam! De veled ellentétben én megbántam! Rájöttem, hogy az a fiú nem tehet semmiről. Utálod őt, mert néma és meleg. Én is ezért utáltam őt, míg rá nem jöttem, hogy sokkal én se vagyok különb nála! Ahogy Jin, Nam és Hope se különb. És egyre jobban azt érzem, hogy te se - oszt ki Yoon, mire köpni-nyelni nem tudok.
- Undorító... - húzom el számat. - Nem hiszem el, hogy eddig ilyen undorító emberekkel barátkoztam!
- Én pedig azt nem hiszem el, hogy mennyire gyerekes vagy! Srácok menjünk. Azt hiszem... Van min elgondolkoznia... - morogja Hyungom mérgesen, mire csak horkantok egyet, majd felkapva táskámat, elindulok.
- Majd én elmegyek. Ne fáraszd magad... - hagyom ott őket.

Ez a nap ennél jobb már nem lehet.