Ellenséges hullámok /J. S. Ff./ ✔️

/16. Fejezet/

Helena Sparrow vagyok. Hosszú barna, szinte már fekete hajam és mogyoró barna szemem van. Kétség kívül Apámra ütöttem. Szüleim hírhedt kalózok, Elena Robinson és Jack Sparrow. Még csak 18 éves vagyok, de már rengeteg kalandban volt részem. Például segítettem Anyámnak elfoglalni egy újabb kocsmát, Apámmal pedig harcoltunk a Koponya-szigeten a csontvázak ellen. És ezek még csak a kisebb kalandjaim. Sajnos nem örököltem Anyám genetikáját, nem lettem szirén. Pedig mindig is szerettem volna az lenni, hogy felfedezhessem a tengert. De ezen már túl vagyok. Nagyjából...

Most tartunk Tortuga felé, hogy ünnepeljünk, ugyanis legyőztünk egy ellenséges legénységet. Ez pontosan elég ok arra, hogy elmehessünk a Ravasz Kalózba. A szüleim már fiatalabb korukba is ide jártak, szóval elég régi helynek mondható. Én személy szerint jobban szeretem a Kincses szigetet, mert több a kínálat a fiúk és az italok terén is. De mivel Apámék ragaszkodnak ehhez a régi törmelék helyhez, muszáj vagyok oda menni.

Ahogy beléptünk a kocsmába, a szokásos csend fogadott. Mindenki abbahagyta, amit csinált és ránk nézett. Komolyan mondom ez már kezd kicsit idegesítővé válni, hogy minden egyes alkalommal ez van. Apám csak állt, élvezve az ő rá meredő szempárokat.

- Csak menjünk már... - dörmögtem, majd kikerültem a szüleimet, és elindultam a szokásos helyünkhöz, megtörve a fogadtatást.

- Miért nem tudod végig állni azt a fél percet, amíg megtisztelnek minket, édes lányom? - ült le velem szembe Apám.

- Mert felesleges. Ha megállunk, ha nem, úgy is tisztelni fognak minket. Nem mindegy, ha már azonnal leülünk a helyünkre? - kérdeztem vissza, mire a férfi csak mosolygott.

Gyorsan megrendeltük az italainkat, majd amikor kihozták az első kört, azonnal le is húztuk.

- Anyám, gondolkodtam - fordultam Anyához.

- Igen? Min gondolkodtál? - kérdezte lazán hátra dőlve a széken.

- El akarok lopni egy hajót itt a kikötőből, és végre saját életet kezdeni - jelentettem ki halál komolyan, mire Anyám elkezdett nevetni.

- Az nem lehetséges - nevetett még mindig, közben pedig Apám is csatlakozott hozzá.

- Ugyan miért nem? - kérdeztem a szemöldökömet ráncolva.

- Amik hajók itt állnak a kikötőben, neves kalózok birtoka. Ha ellopod, gondolkodás nélkül megölnek. Ráadásul nincs is legénységed, hogy harcolj a tulajdonos ellen - válaszolta egyszerűen.

- Felejtsd el, kölyök - mondta Apám, majd lehúzott egy újabb korsó rumot.

- Már nem vagyok kölyök! Épp ezért szeretnék saját lábon állni. Be akarom bizonyítani, hogy már egyedül is képes vagyok az életre! Nincs szükségem a ti segítségetekre. Eddig mindig gyerekként kezeltetek, és nagyon elegem volt már belőle! Szeretnék ettől végre megszabadulni. Hajnalban már lesz egy hajóm és egy legénységem is. Ebben biztosak lehettek! - azzal hevesen felálltam, majd kiviharoztam a Ravasz Kalózból.

Nem vagyok már kis gyerek, akit meg kell védeni. Egész eddigi életemben ez volt. "Gyerek vagy, szóval nem.„ Úgyhogy az utamat a Kincses Sziget felé vettem, hogy legénységet toborozzak.

Amikor megérkeztem, felálltam egy asztalra, majd elkiáltottam magam:

- Legénységet toborzok! Az asztalomnál lehet jelentkezni! - azzal leugrottam, és leültem a helyemre.

Pár másodperc múlva öt ember már sorba is állt.

- Mi a neved? - kérdeztem a fiatal lánytól.