Egyre sötétebb és sötétebb az égbolt.
A Hold rajta, pedig egyre üdébb.
Csak úgy szórja a Földre tündöklő fényét.
Vajon ő tudja, hogy innen milyen fényesen ragyogja be az éjszakákat?
Hosszabb nappalok, rövidebb éjjelekbe kapaszkodnak.
Az ember érez.
Magányt...vagy mást.
Napjainkban az idő tigristalpakon fut,
többszáz km/órás sebességgel.
Fut. Fut. Fut...Fut és meg sem áll.
Egy apró szóra sem.
Az ember érez.
Érzi, hogy az idő hosszú esztendők óta,
meg sem hallgatja.
Csak fut...
Évmilliók sokasága...
Amióta Holdunk beragyogja éjszakáinkat,
(melyeket a tigristalpú idő elkoboz tőlünk).
Megállok egy pillanatra.
A tiszta égboltra tekintek.
Azon tűnődöm, hogy az egymásba markoló napok, miért telnek mostanság ily sebesen...
Mindent és mindenkit lekörözött.
Az idő már a saját rekordjait dönti.
Ha megtorpansz egy percre, ilyenkor,
A sötét estében,
És feltekintesz a Holdra...
Ő nem változott.
Az évmilliók során ugyanolyan maradt.
És az ember érez...
Valami mostanság nincs rendben...
Mikor az idő már a tüdejét kiköpve, lihegve futja a kilométereket....
Fut. Fut. Fut...
Megállni nem tud.
Ilyenkor arra gondolok, milyen volt a Hold,
száz, ezer, tízezer éve?...
Akkoriban ki tekintett rá minden este?
Gondolta volna Shakespeare,
hogy a Hold magában hordozza majd
az évmilliók összes történetét?
Teleírta már szegény az élet könyvét.
De a toll még fut, fut, fut...
Akár az idő, úgy siet.
Mesét ír az életről és az emberekről.
A Hold tolla fut....
De néha megáll,
Megfigyel engem, azt, ki most is őt kémleli...
Leírja a történetem.
Írja, írja, írja.
Magával viszi,
a következő évmilliókra.
أنت تقرأ
poems from a stranger / versek egy idegentől
شِعرa papír és a toll. kinek unalmas. hétköznapi kényszer... kinek menekvés. kinek megkönnyebbülés. kinek boldogság. kinek szenvedély. kinek terápia. maga az élet! 📜🖇️✒️
