Az egyetem markában

Második fejezet

Amilyen gyorsasággal csak tudok megyek a kijárat felé. Semmi kedvem nincs ezek után tovább maradni, az a szerencsém van, hogy megjegyeztem az utat és nincs messze a diákház a kollégiumtól, szóval nyugodtan sétálok a szobám felé.

Amint felérek az ajtóm elé nagy meglepetésemre behajtva találom, pedig tisztán emlékszem arra, hogy én zártam be. Remélem nem törtek be és vittek el valamit. Félve nyitom ki az ajtót, de a helyiséget teljes sötétség borítja és semmilyen motoszkálást nem hallok. Rémülten felkapcsolom a villanyt és az ágyamon lévő látványtól leáll szívem. Adam fekszik az ágyamon és mosolyogva néz rám.

- Te meg mi a fészkes fenét keresel itt? Halálra rémültem!- mondom neki felháborodva.

- Neked is szia. Csak tudni akartam, hogy épségben visszaértél-e. Tudod, nagyon veszélyes egy ilyen lánynak egyedül kóborolni az utcán.- feláll és elkezd felém lépkedni, azonban amikor csak egy lépés választ el minket egymástól megáll és várja a reakciómat.

- Mi az, minden csajt ezzel a dumával szoktál ágyba vinni?- kérdezem tőle flegmán és ő is jól tudja, hogy nem várok rá választ.- Nézd, fogalmam sincs mi bajod van velem vagy, hogy mi nem tetszik bennem, de megtennéd, hogy elmész?- teszek egy lépést hátra. Látom Adam arcán, hogy ritkán keveredik ilyen szituációban, amikor a csaj nem térdel le elé önként és dalolva, csakhogy én nem valamelyik egy éjszakás kalandja vagyok és soha nem is leszek az.

- Nincsen veled semmi bajom, csak nem értem.

- Mit nem értesz?- kérdezem szinte kiabálva. Egyre jobban idegesít ez az alak.

- Nem értem, hogy... hogy csinálod?- kérdezi tőlem és egyenesen a szemembe néz.

- Na jó, te most részeg vagy, vagy pedig teljesen elmebeteg.- egyszerűen nem értem. Idejön, előadja, hogy aggódik értem, majd össze-vissza hadobál. Kezdem azt hinni, hogy nem csak alkohol került ma este a szervezetébe.

- Sosem iszom, ez nálam alap szabály. Teljesen józan vagyok Annabell, és tudom miket beszélek.- jön oda hozzám, de elkezdek hátrálni amíg, a hátam az ajtónak préselődik. Adam, a helyzetet kihasználva, közel hajol hozzám, megfogja az arcomat és a szemembe néz.

- Senki sem volt rám olyan hatással, mint most te vagy. Azzal az ártatlan szemeiddel megbabonázol.- odahajol a fülemhez és suttogni kezd.- Csak úgy szólok, adósom lettél egy csókkal.

Egyszerűen elvesztem a józan ítélőképességemet és nem tudok tisztán gondolkodni. Tudom, ha engedek neki akkor én is olyan leszek, mint a többi lány akiknek a bugyijába férkőzött. Adam belenéz a szemembe és hüvelykujjával megsimítja az ajkamat.

- Ha elképzelem miket tudnék csinálni a száddal...- nem fejezi be a mondatot helyette, olyan közel hajol hozzám, hogy a szánk majdnem összeér. Ekkor megáll és elhúzódik.

- De megbántani és összetörni sem akarlak, viszont nálam megvan az esély rá. Azt pedig, nem tudnám elviselni. Tartsd magad távol tőlem Annabell, mert nem lesz jó vége.- a tekintete megint komor lesz.

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Meg akar csókolni, előtte játszadozik a szavakkal aztán, ellök magától. Ki ő, hogy ezt csinálja velem?

- Először is a nevem Bella, másodszor ki a fene vagy te és milyen jogon mondasz nekem hamis dolgokat? Ide figyelj, én nem az egyik nőd leszek, akit akkor húzol meg amikor kedved tartja, úgyhogy erről le is mondhatsz. Most pedig, azt javaslom, marha gyorsan tűnj el és ha lehet, mostantól kerülj el. - az utolsó mondatot már kiabálva mondom és remélem, hogy van kint akkora ricsaj, hogy nem hallani ki. Adam meglepetten és szomorúan néz rám. Tudja, hogy az állításaim nem alaptalanok hanem, tényleg ezt csinálja minden lánnyal aki az útjába kerül. Ennek ellenére megszólal halk, és a vártnál is nyugodtabb hangon: