Just be mine

Fáj ami még nem is létezik

Nem tartott túl sokáig ám én mégis élveztem. Ifen, így volt. Első csóknak tökéletes volt.
- Mi lenne ha most velem jönnél és ezt máshol folytatnánk? - súgta fülembe, hogy közben oldalam simította.
- Nem lehet.. - néztem félre. Az igazság az, hogy hiába vagyok oda érte és varázsolt el csókja, nem tudok nem arra gondolni, hogy csak szórakozik velem.
- Biztos? - nyakamba csókolt.
- Biztos... - nem voltam túl határozott.
- Hát jó. - mondta csak s egy újabb egyben utolsó csók után melyet nyakamra adott, eltávolodott tőlem, majd kezem fogva indult meg valamerre.
Akkor esett csak le merre mikor meghallottam Changbin-t üvölteni, aztán menekülni egy vihogó Hongjoong-ot. Vicces egy jelenet volt, főleg hogy Bin valami fadarabot hajított a vihogó után. Mikor jöttek még páran San el is engedett egyből. Kicsit rosszul esett, de azt hiszem így van jól.
Ez az este... Nos elég érdekes volt. A továbbiakról nincs értelme mesélnem mert nem történt túl sok említésre méltó dolog. Ami volt arra meg emlékezni sem akarok. Egy volt a- i különösen kiakasztott és nagy fájdalmat okozott. Hogy mi volt ez? Elmondom. Csak annyi az egész, hogy véletlenül hallottam meg, tusolás után, pár majomfej beszélgetéséből, hogy San el fogja veszíteni a fogadást. Tudni akartam miről van szó, de nem akartam lebukni, hogy hallgatózom. Csak sajnos nem jött össze mert észrevettek.
- Ugye te se hitted el, hogy majd pont te fogod érdekelni?
- Szánalmasan hülye vagy ember.
- Még bottal se piszkálna meg ha nem fogadott volna, hogy megfektet.
- Így van. Csak egy elcseszett kis fogadás volrál Wooyoung.
Arcon csaptak szavaik, a gúnyos nevetésük s úgy az egész. Könnyek közt futottam vissza a faházba melyen barátommal osztozom. Nem volt még ott mikor visszaértem. De később jött és rögtön tudni akarta mi a baj, mert hogy még akkor is bömböltem. Nem akartam elmondani neki, nem is ment volna hisz nem tudtam abbahagyni a sírást. Nem is faggatott aztán, csak nyugtatni próbált. Hát elég nehéz dolga volt. Aztán valamikor el is aludtam.
Másnap mint a mosott szar, yan voltam ébredés után. Enni se akartam menni. Semmit se akartam. Vagyis de, eltűnni a fenébe. Csak hát nem lehetett. Muszáj volt felkelnem, öltöznöm, aztán csatlakozni a többiekhez. Yeosang-nak meg Changbin-nak is feltűnt, hogy valami nem okés. De nekik még annyit se mondtam mint Seonghwa-nak. Changbin-nak főleg nem, mert tudtam úgy is nekimenne San-nak, hogy tudja semmi esélye nem lenne ellene. Így aztán Seonghwa ölelésébe bújva voltam végig, míg a reggeli folyt, s akkor is mikor a tanárok mondták hogy milyen programok lesznek és hogy mikre lehet menni, miket lehet csinálni és hogy egyik sem kötelező, de szeretnék ha legalább egyen részt vennénk. Én már akkor tudtam, hogy semmin sem akarok ott lenni.
- Figyelj csak Woo, elmondod mi a baj? - Hwa nem hagyta annyiban a dolgot - Ne mondd azt, hogy semmi mert tufod hogy úgysem fogom elhinni. Bántott valaki?
- Nem, csak... - torkomban csak nőtt a gombóc már azóta, hogy felkeltem. De nem akartam sírni, nem akartam megadni senkinek azt az örömet, hogy sírni lásson. - tudod van amiről jobb ha nem beszélünk hanem elfelejtjük mintha meg sem történt volna. - látszott, hogy nem ért teljesen, de közben olyan volt mégis mintha sejtene valamit.
- Ennek közé van ahhoz a kis folthoz a nyakadnál, ugye?
- Mi? - nyakamhoz kaptam s ekkor buktattam le magam.
- Nyugi, semmi nincs ott, csak kíváncsi voltam valamire. - mondta kedvesen - Tudod mindig úgy voltam vele, hogy ne bízz olyanban aki csak játszani képes másokkal minden szégyenérzet nélkül. De, azt hiszem mégis létezik olyan, lehetséges, hogy második első esély. - ölelt még, közben néztük a többieket - Érted mit akarok mondani?
- Azt hiszem. - nyelnem kellett egyet mert megláttam a tegnapi barmokkal beszélni San-t akibe megint csak egy csaj csimpaszkodott - Csak tudod Hwa van aki egy esélyt sem érdemel mert egy álszent rohadék. - el kell felejtenem. Muszáj, sikerülnie kell.
- Róla van szó? - bökött fejével San-ék felé, mire én csak bólintottam - Sejtettem. - sóhajtott - Sajnálom Woo, de ő tényleg rossz. Szemrebbenés nélkül hazudik és... - na hjah, nekem ekkor kezdtek folyni könnyeim - Oh, ne haragudj Woo. Ne sírj jó?
- Semmi baj. - töröltem szemeim - Én most inkább megyek és sétálok egyet. - el is távolodtam tőle s fel is álltam.
- Veled menjek? - Hwa is felkelt s aggódón vállamra tette kezét.
- Nem kell. Nem lesz semmi baj. - kis mosolyt küldtem felé, majd ott is hagytam őt. Ellentétes irányba indultam el mint ahogy San-ék voltak. Nem akartam egy pillanatig sem San-t látni, se a csaját, se a barátait. Először nagy lendülettel voltam, aztán ahogy haladtam úgy lassultam le. Persze amilyen szerencsém van nem maradhattam, lehettem teljesen egyedül. Páran követtek engem. Egy meglökött, egy kinevetett, majd ketten lefogtak míg a harmadik ütött ahol ért. Ellenkezni akartam s ellenkeztem is míg tudtam. Aztán meg már minden mindegy volt.
Hogy végül mi lett az egész vége az kissé homályba vész mert nem voltam teljesen észnél. Annyi azért rémlik, hogy valaki iszonyat mély hangon ordít, aztán nevetés meg ágak reccsenése mikor fut valaki, aztán meg a nagy büdös semmi. A következő meg már az volt mikor Seonghwa aggódó arca s ahogy törölget engem. Nem tudtam mi cvan, de aztán nagyon hamar rájöttem, éppen olyan gyorsan ahogy a fájdalom szelte át testem.
- Haza akarok menni. - mondtam sírós hangon.
- Fogsz is. - törölgetésem végeztével így egy nagyobbacska pólót segített rám barátom - Felhívtam anyámékat. Értünk jönnek. Hazamegyünk mindketten. Ne félj rendben lesz minden.
- Jó. - hálás vagyok neki.
- Most pihenj kicsit. Jó? - bólintottam - Anyámék egy óra múlva itt lesznek. - segített rendesen elfeküdni - Ami azokat a majmokat illeti akik megvertek ők igazgatóit fognak kapni és őket is hazaküldik. Biztos meglep honnan tudok így mindent. - hát eléggé meglep, de nem szólok. De persze kedves barátom elmondta így is mi volt. Amit aztán mégúgyse akartam hinni. Az volt ugyanis, hogy miután én elmentem Seonghwa San-hoz ment, hogy kétdőre vonja, közben páran meg utánam jöttek, akik után meg Hongjoong és Mingi. Ebből jött az, hogy ők voltak akik ha későn is, de megmenekítettek, akik visszahoztam. Vagyis jobbára Mingi mert Hongjoong ő mint aki bekattant nekiment a három baromnak. Ebből aztán nagy bunyó lett melyben Changbin is részt vett. Így derült ki úgyszólván minden. Mire Seonghwa a végére ért mobdókájának a szülei is megjöttek. Csomagjaink barátaink hozták, vagyis inkább csak egy személy s az is elég fura volt. Eme személy Mingi volt. Bin is meg Yeosang is jönni akart, de nem lehetett. Sőt, Mingi is elég morcos volt, hogy nem jöhet.
Elég pocsékul voltam, főleg azért mert ha nem lettem volna önző, nem gondoltam volna magamra s nem álmodoztam volna ez az egész felhajtás meg sem történt volna.
Na de miután elköszöntünk barátainktól beültünk Seonghwa szüleinek kocsijába újra csak eleredtek könnyeim. S miért? Mert láttam San-t, ahogy ott áll és nem tesz semmit. Csak állt és nézett míg én el nem fordítottam fejem s bújtam Seonghwa ölelésébe.
Az út így sokkal, de sokkal rosszabb volt hazafelé. Nem akartam szüleim elé sem kerülni, de nem ketülhettem el a velük való találkozást. Igazából nem féltem, csak nem akartam, hogy aggódjanak. De aggódtak és meg is ijedtek, főleg az anyukám.
Barmilyen gonoszság is, de a teljes igazságot nem mondtam el nekik sem. Legalábbis nem azonnal. De aztant, jó pár órával később, egy másik nap hajnalán aztán kitaláltam. Apukám dühös volt míg anyukám elézékenyült. Csodálatos szüleim vannak. Mondtam már? Ha nem akkor most mondom. S miért? Csak azért mert elfogadnak engem, olyannak amilyen vagyok, és ha nem is teljesen, de megértenek engem.