A múlt árnyéka sokszor a sarkunkban liheg, de mi van, ha ki is kerül bennünket, és elöl kap a karjaiba, majd pörget meg, és állít szembe démonainkkal?
Majdnem egy év, az hosszú idő, sok minden történik, és még több minden változik meg, főleg egy emb...
Arra ébredtem fel, hogy az arcomhoz ér egy pici kéz, majd az orromat bekapta valami, erre pedig már azonnal ki is pattantak szemeim, és a négy hónapos Emina nézett velem szembe, miközben az orromat próbálta leharapni a helyéről, mégha fogai aligha voltak is neki.
- Jó reggelt.- mosolygott rám az ajtófélfank dőlve a férfi kezében egy csészével- Felkeltek a hercegnők?- lépett be a szobába, majd leült az ágy szélére, és megsimította a kezemben tartott pici lány arcát.
- Már reggel korán Voldemortot akart csinálni belőlem!- nevettem fel hangosan, mire a velem szemben ülő saját orrát enyémnek dörgölve mosolygott rám.
- Csak mert ő is szeret.
- Mert még ki?- hajolok oda a férfi felé, aki csak egy lágy csókot nyom ajkaimra.
- Én.- nézett rám kedvesen Aiden, én pedig csak lehajtottam a fejem- Nem kell kimondanod, senki sem sürget.- nyomott ismét egy csókot az ajkaimra, majd felállt, és folytatta az öltözködést- Ma nyolckor galéria megnyitó?- nézett hátra rám mosolyogva, miközben én Eminat ringattam karjaim közt.
Három hónap, három hónapja alkotok egy párt Aidennel, azonban még mindig nem vagyok képes kimondani neki egy szót, egy egyszerű szót, amit már lassan egy éve mondtam ki utoljára egy olyan embernek, aki nem a barátom, vagy a családom tagja.
Janurá van, Norristól egy hónapja költöztem el, hivatalosan vissza a szüleimhez, reálisan viszont azóta a világot járom, így kerültem ide most Japánba is. Lassan sétálok kifelé a reptérről, amikoris egy mellkasnakütközök neki, így azonnal fel is kapom a tekintetem és elnézést kérek.
- Sajnálom!
- Semmi baj.- mosolygott rám a férfi, majd mintha valami felismerés csillant volna szemeiben- Zoe, Zoe Morgenstern?- mosolygott rám.
- Igen?- léptem hátra egyet, hiszen nekem semmi nem jutott eszembe a férfiról.
- Aiden Higashiyama tavaly
- Tavaly a Japán nagydíj.- mosolyogtam a férfira, aki csak hatalmas vigyorral bólintott egyet.
- Hatra ott vagyok a galériában.- lépett elém, majd lehajolt, és megsimította a pici szerelmem arcocskáját, majd az én arcomra egy csókot nyomott- Legyetek jók hercegnők.
- Legyen szép napod!- mosolyogtam vissza rá, ő pedig egy mosollyal és az aktatáskájával hagyta el a szobát, majd utána a lakást is.
- Hát csak mi maradtunk Mini, reggeli?- keltem fel, miközben a kislányhoz gügyögtem, lábamnál pedig Fufy ugrálva jött utánam- Téged sem felejtettelek el kislány.- hajoltam le hozzá, amikor leraktam a kiányt kezeim közül, és nekiláttam mindkettőnk reggelijének, ami nálam egy sajátaból állt, míg Emina tápot kapott.
••
Lassan telt meg a bemutatóterem régi és új ismerőseimmel, miközben mellettem Aiden állt, és éppen Lewisszel beszélgetett. Bár a brit nem igazán szívleli barátomat, miattam mégis elviseli a férfit, mivel tudja, hogy ez nekem borzasztóan sokat jelent. Mellettem a hordozóban még mindig ott feküdt, és kapálózott Emina, akit ki is emeltem onnan, és neki kezdtem el gügyögni.
- Szia Zoe.- szólított meg rég nem látott ismerős, így azonnal rá kaptam a tekintetem, és egy hatalmas mosollyal viszonoztam övét.
- Szia Daniel. Hogy s mint mostanában?
- Unalmas az élet nélküled kislány. De látom nálad nem állt meg, szió kis hercegnő!- hajolt le a kezemben tartott pici babához az ausztrál, Mini pedig azonnal bele is kapaszkodott a férfi szakállába.
- Szeret téged.- nevetem el magam, míg a pilóta rosszallóan néz rám, mikor sikerült ismét kiszabadítania magát a kislány kezei közül.
- Nagyon vicces vagy Zoe, nagyon vicces.
- Zú?- lép oda mögém a párom, kezét pedig a csípőmre csúsztatja, mire az ausztrál férfi megfeszül velem szemben.
- Daniel, Aiden, ti már találkoztatok- nézek a két férfira, de az ausztrál közbe is vág.
- Rémlik, tavaly a Japán nagydíjon, Daniel Ricciardo.- nyújtja felé a kezét, amit a másik férfi kedélyesen el is fogad.
- Aiden Higashiyama, nagyon örülök. Meglepően jó a memóriájuk.- jegyezte meg nevetve Aiden, mire az ausztrál is nevetni kezdett, de még mindig nagyon feszült volt, amit nem tudtam hová tenni. Vele nem volt rossz a kapcsolatom, sőt beszéltem is vele hetente minimum egyszer, de ha időnk engedte, akkor többször is.
Az ajtó felé fordultam, hiszen egy nagyobb tumultus jött létre ott, de ahogy arra fordultam, már meg is bántam. Egy rá szabott öltönyben állt ott az az ember, akit már lassan egy éve annyira kizártam az életemből, hogy még csak képeket és híreket sem láttam róla, most pedig ő is rám emelte csillogó szemeit, és döbbenten nézett rám, mintha nem hinné el, hogy én vagyok ott, vele szemben.
Az szólított vissza a való világba, hogy kezemben Emina mocorogni kezdett, ekkor tűnt fel, hogy Aiden még mindig köröket rajzolt hüvelykujjával a csípőmre, miközben kedélyesen beszélget az ausztrállal.
- Minden rendben?- súgja oda nekem, amikor elkezdünk egy másik embercsoportok felé haladni.
- Igen, minden a legnagyobb rendben.- fordultam hátra, és tekintetem ismét összeakadt a terem végében megállt férfiéval, így kénytelen voltam ismét én lenni az, aki elfordul.
z.z.morgenstern
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
197 821 ember kedveli
az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk azokat...!
