Szerelmem maga a maffia

4 •Nincs senkim már•

"Senki nem gyászol egyformán,de a fájdalom amit érzünk, valós és senkinek nincs joga lekicsinyelni vagy helyteleníteni!"

~Nora~

Amikor magamhoz tértem, a szemeimet olyan nehéz volt kinyitni, mintha ólomból lettek volna.
Kellett egy perc még megszokta a szemem a fényt. Amint ez megtörtént szét néztem, hogy hol vagyok.
Egy nagy szobában voltam, ahol a fekete és a fehér szín dominált. A szobából 3 ajtó nyílt valahova.
Egy nagy szekrény, egy italos asztal, egy fotel és 1 éjjeli szekrény helyezkedett el a helységben. Meg persze a francia ágy.
A szobának hatalmas üveg ablakai voltak.
Ekkor fájdalom nyilalt a fejembe. Oda kaptam a kezemmel, vagyis oda kaptam volna de meg akadt a kezem egy plédben. Lassan dobtam le magamról. Ekkor sokkot kaptam.
A ruhám és a kezem csupa vér volt. Ekkor felderengtek a tegnapi emlékek.
A szemem meg telt könnyel. Lemásztam a nagy ágyról és próbáltam fel állni, de elsőre nem ment, mert megszédültem és térdre estem. Óvatosan próbáltam újra feltápászkodni, de a hányinger elkapott így, kénytelen voltam megkeresni vagy a mosdót vagy valamit amibe hányhatok.
Gyorsan iramodtam meg az egyik ajtó felé és szinte feltéptem. Hála pont jó helyre nyitottam be. Oda hajoltam a Wc fölé és ami volt bennem kevés kaja az mind kijött belőlem.
Mikor végeztem a csaphoz léptem.
A tükörben egy összetört lányt láttam, aki teljesen egyedül maradt. Ekkor a könnyek kezdtek el lefolyni az arcomon.
Megnyitottam a vizet és próbáltam magamról lemosni Jai bácsi vérét.
Egyre csak dörzsöltem, kapartam, mintha nem akart volna lejönni.
Már hangosan bőgtem és egyszerűen nem tudtam lemosni.
Én öltem meg! Ha nem megyek oda és nem tartom fel őt már vissza ért volna a boltba. Igen... akkor biztonságban lenne. Miattam halt meg. Egy gyilkos vagyok.
Eddig tudtam magam tartani. A hideg kőre zuhantam és a falnak dőlve bőgtem. Felhúztam a térdem és átöleltem a kezemmel.
Vagy másfél órát ott ültem és zokogtam. De utána már nem tudtam sírni. Csak bámultam magam elé. Az agyam teljesen kikapcsolt.
Újra és újra azok a gondolatok pörögtek a fejembe, hogy miattam halt meg, egy gyilkos vagyok.
Nem halottam mikor jött be valaki, nem is láttam.
Halottam ahogy a nevemen szólít és a vállamhoz ér, de nem tudtam mozdúlni.
Már a vállam rázogatta az a valaki, de továbbra is azt ez egy pontot szuggeráltam.
Ekkor azt éreztem, hogy valaki felvesz az ölébe és kivisz.
Puha dolgot éreztem magam alatt.

-Nora! Kérlek nézz rám! Nora!- az állam a keze közé vette és maga felé fordította. Gyönyörű zöld íriszek páztászták az arcom minden milliméterét.

- Meghalt....-mondtam halkan. A szempár megtalálta az enyémet és nem engedte. Nem mondott semmit, de a szeméből pontosan ki tudtam venni a sajnálatot.
De nem tartott sokáig, mert helyét a ridegség vette át.

- Gyere.- távolodott el tőlem.

-Nem.- mondtam halkan és elfordítottam a fejem.

-Hogymondtad?- húzta fel a szemöldökét.

-Azt mondtam, hogy nem.- néztem a szemébe és továbbra is álltam a dühös pillantását. Ideges volt! Mennyire? Nagyon!
Láttam ahogy kidagadnak az erek a nyakán.
Megragadta a kezem és felrántott magához, ami iszonyatosan fájt.

-Ha én azt mondom, hogy jössz, akkor fogod magad, önként és dalolva jössz utánam! Amíg nálam vagy, addig azt teszed amit én mondok! Világos?- úgy szorította a kezem, hogy szinte elfehéredett.

-Eressz el! Ez fáj!- rántgattam a kezem de nem engedett el.

- Világos?- ordított.

- Akkor sem tenném azt amit kérsz ha fegyvert tartanának a fejemhez, te seggfej!- elmosolyodott.