A korona nyomában

1. rész: Régi árnyak

FIGYELEM! ELÍRÁSOKAT, ÉS HELYESÍRÁSI HIBÁKAT TARTALMAZHAT!

XIII. év VI. hónap 23. napja.

Szokatlan feszültség vibrált a kastélyban. Mindenki érezte, valami nincs rendben.

A király, habár késő volt, még a trónteremben tartózkodott. Fel-alá járkált nyugtalanul. Az amúgy fiatalos vonásai megöregedtek az aggodalomtól. Ahogy sétált koronáján táncot járt a szépen munkált kristálycsillárok fénye. Aranybarna szeme úgy vizsgálta a márvány mozaik padlót, mintha abból akarna megoldást találni.

Ránézett az ajtóra, végigkövette a kalap szimbólum összekötő állatok körmenetét, majd farkasszemet nézett, középen trónoló drágakövekkel díszített srákánnyal.

A faragott szemek mintha lelkébe láttak volna. Hibáztatott. - Ez a te hibád! Ezt súgták azok az általában oly kedves borostyánnal kirakott, szép szemek. Igen ez miatta van. De ez így helyes. Nem változtathatta meg az ígéretét.

Az ajtó kinyílt, sa sárkány már csak a falat nézhette.

Az ajtón egy fiatal férfi lépett be. Szépen fésült homokszín haja és napbarnította bőre kiemelte tengerkék szemeit. Éjkék egyenruhája tökéletesen illet rá. Az arany vállapokon csillogott a fény. Ball melkasán kitüntetések, és egy Miru szimbólum. Kardja markolatán szépen kirajzolódott a delfin motívum.

- Mi hírt hozott Mifudesz hadnagy? - kérdezte a király, miután a férfiú meghajolt elötte.

- Sajnálom fenség, nem sikerülrt. Átjutottak a Dél-keleti határon. Vállalom a ...

-Ne válaljon semmiért semmit. Ez nem az ön hibája.- felelte a király nagy sóhajjal a hangjában.

Erre Mifuudesz csak hallgatott. Szemében a harag tükröződött. Nem a király miatt, nem maga miatt, hanem a herceg árulása miatt. Hogy tehette? Miért tette? Soha nem kell neki semmi! Akkor most miért ...

- Tudom mit gondol. Én sem értem mi lelte, de ami történt, megtörtént. Ezt is megoldom valahogy. Ne aggódjon.

- Igenis felség.

A harag aggódássá, szomorúsággá vált Mifudesz szívében, mégsem tudott megbocsájtani.

Meg hajolt, és ki ment a teremből.

A folyosók látszólag kihaltak, de Mifudesz tudta, sok-sok szolga szorgoskodik a falak mögött, akik mind tudják, a herceg elment. Elment, az árny törzzsel, és ezt az egy dolog miatt tette, ami soha nem jelentette neki semmit. A trón miatt. A trón miatt, ami nem sokára hat emberé lesz. A trón, amit sosem akart. Mindig is tudta apja halála után a hat törzs eggyüt kormányozza az országot. Mindig örült ennek. Hogy nem kell királynak lennie. Utálta az összes ilyen tisztséghez járuló felelősséget. El akart menni. Elmenni, utazni ... De nem így! Miért követelte a trónt? Ezt nem értette.

MXIII. év VI. hónap. I. napja

A Nap sütött, madarak csicseregtek, röpködtek. A levegő meleg, virágillatú. Ez volt a nap, amikor Ságujint, az öreg mujamit, a kastély lakói örök nyugalomra helyzték.

Már több mint 1000 éves volt. A legtöbben nem is csodálták, hogy meghalt. De voltak akik tudták, hogy idő elött halt meg.

- Hihetetlen! - sóhajtozot az egyik asszony.

- Pedig remekül volt. - mondta a másik.

- Ja ja, majd kicsattant! - értett egyet egy fiatalabb mujami.

Ságujin temetésén sokan voltak. Ugyanúgy voltak mujamik, és deszreeiek is.

- Nagyon várta a ceremóniát. Az örökösöknek akart valamit mondani.- szólt Zumi, aki úgy szerette Ságujint mint a saját nagyapját. Rengeteget sírt. Már nem tudott. Nem volt mit kisírnia. Pedig ha lett volna mit, biztos sírt volna. - Mizuruéknak vajon szóltak már? - sóhajtott.

- Nem kisasszony. Akkor már rég itt lennének.- válaszot a mellette álló, fekete ruhás lány.

Csöndben sétáltak tovább. Valahogy furcsálták a nap melegét.Miért nem esik az eső? Miért nem sírnak a felhők egy temetésen? Milyen szemtelen a természet!

- Pedig ő jelölte ki.- törte meg a csendet Zumi kisasszony.

- Hogy kisasszony?

- Ő jelölte ki. Az áldás napját. Milyen szerencsétlen választás volt.- engedett meg egy keserű mosolyt.

- Arra gondol ...

- Herceg árulására? Igen. Van valami ... Az örökösök és az időpont ...

- Mire gondol?

- Semmi. Csak ... Valamit nagyon el akart mondani nekik, de ....

- Zumi kisasszony! - szakította félbe a beszélgetést egy fiú.

- Nefu! Maga itt?

- Elnézést, hogy zavarom ...- hajolt meg az ifju.

- Semmi baj- mutatott egy halvány mosolyt a fiúnak.

"Hogy lehet valaki ilyen szép?" gondolkozott Nefu. Tekintete, -mint mindíg, ha meglátta- végigfutott a lányon: Nagy szemei ​​smaragdzöldek, haja arany, mint a méz. Bőre - ment minden mujaminak- tejeskávészínű. Még sosem tapintotta, de tudta, biztos selymes és puha is. A vonásai finomak, mozgása kecses. A hangja mindíg kedves. Szinte sosem haragszik meg. Nem ráncolja az arcát negatív gondolatokkal. Még most is képes szelíden mosolyogni.

- Miben sedíthetek? - zökkentette ki bambulásából Zumi kisasszony.

- Jah ... öö ... izé .... tudja .... izé ... szóval- próbálta összeszedni gondolatait pironkodva

- Szedje össze magát! - ripakodott rá Zumi társalkodónője Langu.

Ez hatott.

- Khhm. - húzta ki magát- Szóval Yajin úrnő hivatja őnt. A ceremóniával kapcsolatban.

- Mondja meg, hogy máris megyek. Köszönöm, a fáradozását.

- Ez a dolgom kissasszony- mondta Nefu ismét csak piros arccal.

A következő héten megkezdőttek az áldás előkészületei, ami mindenkit lekötött.

Nefu, ment Yajin úrnő asszisztense, folyton ide-oda rohangált. Hol üzenetet vitt, hol papírért ment, hol a díszlettervezőkkel, szakácsokkal konzultált. Zumi kisasszony feladata - mint a mujamik 2. úrnőjének - az volt, hogy a vendéglistát összeállítsa, díszlet tervezést felügyelje, és a vacsorai ülésrendet kialakítsa.

Az oszlopcsarnokban míndíg volt valaki. A díszítők, a takarítók, a kelleténél jóval előbb érkező vendégek, Zumi kisasszony, Yajin úrnő, vagy mindenki egyszerre.

Közben Zumi kisasszony biztosra ment abban, hugy Ságujin haláláró minden örököst értesítsenek. És egyre biztosabb volt benne, hogy Ságujin nem természetes úton halt meg.

- Valamit tudott. Ez biztos. -hozta föl sokszor mikor társalkodónőjével kettesben szorgoskodtak az ülésrenden.

- De miről tudhatott, amiért meg kellett halnia? És ki ölte volna meg? Hogy ölte volna meg?

- Nem tudom Langu, de egész biztos köze van a herceghez, és az árnytörzshöz.

- De a törzs elpusztult. És a herceg sem élhet már.

- Kit tudja? Ki tudja ...- sóhajtott Zuumi.

Ezekkel a gondolatokkal teltek az előkészületek. És habár az idő szép volt, és minden simán ment, a mujamik aggódtak. Mintha egy baljós árny telepedett volna az országra, ami a gyönyörűséget használja rejtekéül.