A korona nyomában

6. Fejezet

Hatalmas zsivaj, éljenzés, hurrogás.
Többtízezer ember adta eme hangokkal a díszpavilonban csevegő tisztek, gazdag kereskedők és földbirtokosok tudtára, hogy az ország hat feje megérkezett.
A négy díszbe ötözött úr elött két szintúgy díszbe öltözött hölgy sétált méltóságteljesen.
A tömeg leborult elöttük, és dicsszavakkal illették őket. A pavilonba az ország felső rétegéből álló vendégsereg rögtönt szabadon hagyta a vörös szőnyeget.
Amint a főméltóságos méltóságok beléptek a pavilon nagy kapuján a törzsek zászlajait sorban kiengedték, a hat trón mögé pedig az ország címeres zászlaját is leeresztették.
Miután a 6 törzs vezetői elfoglalták helyüket, Zumi és Yajin úrnő köszöntötte őket, majd a társaság felé fordulva megnyitották a várva várt eseményt.
- Köszöntöm a tisztelt egybegyülteket! - kezdte Yajin úrnő. - Tudom, hogy már mindenki epedve várja a mi mélyentisztelt örököseink felavatásának kezdetét, de elötte még had szóljak pár szót. - egy aprócska szünet a teljes csönd érdekében - Mint ahogy azt tudják, ezek az ifjak, kik most eme esemény elött állnak mind Ságujin - nyugodjon békében - és jómagam árgus tekintete alatt cseperedett fel, és hihetnek a szavaimnak ha azt mondom, méltó örökösei a mi szeretett országunknak. A mujamik klánjának nevében kívánok nekik hosszú, boldog életet. Éljenek bölcsességgel, egészséggek. - Zumira pillantot, aki vissza biccentet neki.
- Ezennel a ceremóniát megnyitom!

* * *
Dez lassú léptekkel indult el az Arany terem felé, ahol nekik, örökösöknek kell a nyitóbeszéd alatt várakozni.
A folyosókon romanikus félhomály uralkodott. ( Jelenleg csak a barlangjáratokon kersztül lehet a kastély többi részéből eljutni uticéljához, mivel a többi folyosó a vendégek miatt le van arrafelé zárva)
Magában kuncogott kicsit, hisz úgy érezte, olyasminek volt szem-, és fültanuja amiről más nem tud.
Micsoda csoda - gondolja magában - alig várom hogy... Nemnemnem....Inkább kivárom a végét. Sokkal mókásabb ha csak én tudom. Néha lehetek önző is egy picikét. - szőtte továb a gondolatait miközben befordult az arany futószőnyeggel borított folyosóra.
De jó nekik. - villant neki be az a két árnyalak akik körül szinte rózsaszín volt a levegő.
- Asszem én örökre szingli maradok... - sóhajtott.
- Meglehet ha állandóan vagy házisárkány, vagy mélabús szamár vagy.
- Agruo.... t... Te meg hogy kerülsz ide - vetett rémült pillantásokat a mellette álló pimasz mosolyú fiúra. Észre sem vette, hogy hangosan kimondta amit az elöbb gondolt.
Válaszként a fiú a Szökőkútkert felől érkező oldalfolyosóra mutatott.
- Épp néhány kishölgy társaságában voltan, mikor Mifu szólt nekem, hogy jelenés van. Igazán szívszorító egy történek nemdebár? - vágott színészeket megszégyenítő fájdalmas arcot.
- Jajj csak megne hasadjon az a szép szíved te aranybaba - viszonozta az arcot Dez.
Már egészen olyan volt a kép mint a világ legdurvább tragédiája.
- Asszem rossz irányba kanyarodtunk. Te mit gondolsz erről Sin? - kérdezte folytott hangon Mizuru
- Szerintem is elvétettünk valamit... Pedig a színmű terem eléggé messze van az Arany teremtől. - válaszolt hasonlóan visszafolytott hanggal Sinegomi.
Agruo és Deziree a ballról - az akácos felől - nyíló folyosó felé tekintettek, ahol két barátjuk állt.
Igazán szórakoztatta őket valami. Feltehetően az egész előadást látták.
- Igazán jó csapat vagytok. Mi a darab címe? Az örökszingli szépség és az ezer randi félóra úr?
- Igazán szellemes vagy ma Sin. Nem kéne indulnunk? - forgatta szemeit Agruo ami - a személyiségéből adódóan - igen furcsná hatott.
Meg is lepett mindenki. Talán még ő is izgul egy kicsit.
Csendben léptek be a terembe, ahol Ru és Kuyuosi már szinte halálra unhatták magukat.
Ezt az érkezők csak abból gondolták, hogy Kuyuosi arcán a szokottnlá is kevesebb érzelem látszódott, Ru pedig fel-alá járkálásával akkora huzatott keltett, hogy meglebbentek az ajtót keretező nehéz függönyök.
- Végre! Már nem tudtam elképzelni merre vagytok! Zumiék már köszöntötték apámékat! - ugrott hozzájuk Ruyuomi amint beljebb értek.
- Nyugalom Ru, még van időnk. - tette kezét a lány vállára Mizuru.
- Ami már csak azért is jó, mert ebbe a nagy serteperésben teljesen szétjött a hajd, gyere megigazítom. - húzta egy stékhez Dez. - Nyugodj meg egy kicsit. Látom téged nagyon felizgat ez az egész ceremónia.
- Csak egy kicsit ideges vagyok...
- Pedig ezen nincs mit elrontani. Már öt évesen tudtuk az esküt, a többi meg nem a mi dolgunk - biztatta kicsit Mizuru is miközben Dez - egy kitudja honnan elővarázsolt - fésű segítségével megigazította frizuráját.
Miutná ez is megvolt, még utoljára ellenőrizték egymás ruházattá, hátha valami hiányzik, vagy nem jól áll.
A fiúk egyenruhája, melyek csak színben különböztek egymástól, és a lányok szintén egymásra nagyon hasonlító ruháján semmi kivetnivaló nem volt. (Szerencsére)
... remóniát megnyitom! - hallatszott be a végszó, ami után az örökösöknek az aranyteremből egyenes a pavilon oldalsó kapuján át a ceremónia színhelyére kell mennie.
Mikor meghallották a végszót, egymásra pillantottak, és az ajtó felé vették az irányt, ahonnan kiléptek a pavilon fényességébe.
Ha eddig nem is, mostmár mindenki izgult.

* * *

A négy homkszín köpönyeges alak csendben haladt végig céltudatosan a sötéten kongó folyosón.
A kőfalakon növő krisrályliliomok kékes fényt árasztottak magukból. A falkról vékony csíkokban víz csordogált lefelé, hogy a mohás padlózathoz érve egy nagyobb erecskébe érjenek.
Egyszerre a folyosó kitágult. A négy alak immár egy hatalamas barlangban állt.
A barlang falai mellett akácfák sorakoztak, ágaikat lengették, mintha csak a négy alakot akarták volna a barlang hátuljába terelni.
De szolgálatuk teljesen felesleges. A mi homokruhás barátaink pontosan oda tartanak.

A barlang hátulját egy sor akác takarta el a szem elől. (Eldönthetnék mit akarnak! Mutatni, vagy rejteni? Ez itt a kérdés!)
Az akácok mögött egy kis dombon egy hatalmas ezüstfűzfa állt, ágai el-el rejtették az alatta nyugvó hatalmas fátyollepkté. A lepke óvón fektette szárnyait egy gondosan megmunkált apró.... Akarom mondani... Közelről nem is annyira apró dobozkára.
A

négy alak, a négy korona őrző mujami kezükkel megsimították a lepke szárnyait, az pedig könnyed kecsességgel emelte meg őket.
A mujamik óvatosan elemelték a dobozt, szertartásosan vállukra vették, majd ugyanilyen szertartásosan indultak a folyosó irányában.
A lepke újra megemelte szárnyait...

És minden sötétbe borult.

Bocsánat minden hibámért!
Remélem tetszett!
Köszönöm az olvasást! owo