Az ősök kardja

Hetedik fejezet - A mágia gömbje

Aznap este Eli nem sokat aludt. Gondolatai nem hagyták. Viharfelhőként kavarogtak a fejében. Nem tudta, hogyan kellene értelmeznie testvére intő szavait. Sem azt, hogy mit is érez pontosan, hogy újra láthatja majd Trevort. A fiú ugyan mindig kedves és jó kedvű volt, most viszont elég kiábrándítónak tünt. Eliben felmerült, hogy talán csak szerepet játszott, és csak most láthatta meg az igazi énjét. Igyekezett hamar elhessegetni ezt a gondolatot, de mindhiába hiszen hamar másik költözött a helyére. Brianna ugyanis megígérte neki, hogy holnap már igazi varázslást fognak tanulni, ami különösképpen egyre jobban foglalkoztatta a lányt minél inkább közelebb került hozzá. Az árva kis Eli mágiát tanul. A falusi lány a fogadóból. Nem! Mostmár Elisha Rune vagyok. Egy fontos személy. – elmélkedett, de valahogy ezt a nevet még mindig nem érezte sajátjának.

Egyik oldaláról a másikra fordult, majd elhatározta, hogy jár egyet a házba. Talán eszik is valamit, az elmúlt időben ugyanis meglepően tapasztalta, hogy a teljes személyzet sosem hagyja el a házat. Itt mindig volt valaki aki kiszolgálja. Éppen a lakosztályától a nagyteremig vezető folyosón vágott át, amikor egy résnyire nyitva maradt ajtón halk beszélgetés hangja szürödött ki.

Eli tudta, hogy valószínűleg nem illik kihalgatni mások beszélgetését, de a tény, hogy az esetre a saját házában került sor valamennyire megnyugtatta. A fényesre lakkozott cseresznye padlón nesztelenül osont lépésről lépésre előrébb, amíg el nem érte a résnyire nyitva maradt súlyos tölgy ajtó peremét. Valahogy mindig is büszke volt rá, hogy milyen csendesen tud mozogni, bár sosem gondolta volna, hogy ennek valaha is hasznát veszi.

– Persze, mert te aztán olyan jól ismered a tanács működését? – hallott meg egy női hangot, ami minden bizonnyal Briannához tartozott.

– Elég jól ahhoz, hogy tudjam, hogy ezt a lányt is csak veszélybe sodorjátok a gyerekes szarságaitokkal – szinte köpte a szavakat, a már ismerős, mély férfi hang aki csak Timothy lehetett.

– Jaj ne játszd már itt a fényestökű lovagot – sziszegte a nő, és Elit meglepte, hogy a mindig nyugodt Brianna képes így kifordulni magából – pont te voltál az aki titokban akarta ide hozni. Ugye tisztában vagy vele, hogy meg is ölethetted volna a kis akcióddal? Ráadásul számolj azzal is, hogy a tanácsot érdekelni fogja, hogy honnan tudtál elsőként Isaq haláláról.

– Köpök a tanácsra – válaszolta férfi gúnyosan –, hogy mit honnan tudok, az meg legyen az én dolgom.

– Az ég szerelmére te barom! A nagyterembe ketrecben tartasz egy egeret, amiből csak úgy sugárzik a druida mágia – sivította még dühösebben a varázslónő – a leghülyébb varázslótanonc is megmondaná, hogy egy hírvivő egér.

– Akkor nyugodtan kérdezéttek ki az egeret – szürte a férfi a fogai közt.

– Óh most nagyon okosnak képzeled magad – mondta a nő hirtelen nyugodt hangon – csak mert tudod, hogy a druida pecsétet nem lehet feltörni. Csak nehogy megbánd, mikor a tanács előtt felelsz.

– Megmondtam – kezdett bele a férfi is hidegen és volt valami vészjósló a hangjában – nem érdekelsz se te se a kurva tanácsod, de ha beledöglök se hagyom, hogy ezt a lányt is beszippantsátok! – fejezte be. Eli pedig hirtelen léptek zaját hallotta közeledni, amiből arra következtetett, hogy a férfi elindult az ajtó felé.

A lánynak épphogy volt ideje eljutni a folyosó első kanyaráig, és ott meglapulni mikor hallotta az ajtó nyílását, majd a férfi haragos lépteinek távolodó hangját.

Remek, még több aggasztó gondolat – gondolta, majd miután a másik személyt is hallotta távozni, nagyon óvatosan visszament lakosztályába.