forralt bor

egy karácsonyi vásár, két fiatal találkozása, egy kis forralt borral fűszerezve.

- Gyerünk Eszti, vedd fel - suttogtam, miközben idegesen tartottam fülemhez a telefont. - Vedd fel basszus. Menj a francba - nyomtam ki a hívás, ahogy a sokadik csörgésre sem vette fel. - Cseszd meg - sziszegtem. Ahogy ránéztem a telefonom alacsonyfényerőre vett képernyőjére a jobb felső sarokban azonnal meg is láttam a kis piros akkumulátort, jelezve, hogy már tizenötszázalék alatt van a mobilom, vagyis hamarosan le fogok merülni. - Kamilla. Kérlek, vedd fel. Kérlek, kérlek - indítottam egy újabb hívást a telefonom, ami az utolsó hívási lehetőségem volt.

- Szió! - köszönt Milla, a vonal túlsó oldaláról, orrhangon. Szegény nagyon megfázott, ezért is nem kísért el minket a karácsonyi vásárba, amit csak úgy, mint mi, ő is nagyon bánt. Lehetett hallani, hogy a háttérben épp egy film vagy sorozat ment, amit Kamilla le is állított, ahogy fogadta a hívásom.

- Nézd meg gyorsan Snapchaten, hol van Eszti! Gyorsan! - hadartam neki a legesleggyorsabb tempóban, mielőtt még a Budapest belvárosában maradnék egy lemerült telefonnal és szem elől vesztett barátokkal.

- Jó, jó mindjárt! Ott van veled. A karácsonyi vásárba vagytok, nem? 20 perce jelentkezett be utoljára - felelte a barátnőm a vonal másik oldaláról.

- Cseszd meg. Nem frissítette - szitkozódtam még egy sort, miközben az agyamban lévő kis fogaskerekeket mozgattattam. - Figyelj, Milla. Kérlek, hívd fel Esztit hogy rohadt gyorsan, hogy jöjj... - és lemerültem. Ennyi volt, kinyírtam a telefonom. És egyedül maradtam egy jelenleg használhatatlan, lemerült telefonnal, Budapest belvárosában. - Csókolom, jó estét! - Semmi ötletem nem volt, így az egyik kedvesnek tűnő árustól gondoltam segítséget kérni. - Kölcsön kérhetném a telefonját egy apró pillanatra. Tudja lemerült a telefonom a barátnőm és a barátja pedig eltűntek... - kezdtem el kedvesen mosolyogva magyarázni a középkorú nőnek.

- Kérsz valamit vagy sem? - kérdezte mérgesen a nő, ezzel jelezve, hogy húzzak a francba, ha nem kérek semmit, amiért fizetnék.

Mit is vártam? Ez Magyarország.

- Egy forralt bort szeretnék - válaszoltam, idegesen kifújva bent tartott levegőmet.

- Személyi? - vonta fel szemöldökét, megkérdőjelezve a nő.

- Már elmúltam 18 - válaszoltam, mire a nő, mérgesen nézett rám. Így hát kivettem a zsebemből a személyigazolványom és a nőnek mutattam, hogy tavaly nyáron már tényleg betöltöttem a tizennyolcadik életévemet, vagyis már legálisan ihatok alkoholt. - Köszönöm - vettem át a papírpohárban lévő melegitalt, majd fizetés után sietve próbáltam kitörni a tömegből. De hát ugye nem is Bartek Zselyke lennék, ha nem mennék neki valakinek, akiről azonnal ki is borítom a frissen szerzett, forró italom. Ez biztosan nem az én napom. - Basszus. Ez nem igaz. Nagyon sajnálom - kezdtem el sajnálkozni, és a zsebemből kiszedett papírzsebkendővel próbáltam azonnal valahogy felitatni a bort, ami már egyébként is beszívta magát a sötét anyagba.

- Semmi baj. Szia, Zselyke! - TE. JÓ. ATYA. ÚR. ISTEN. Ez nem lehet igaz. És én pont ilyenkor vagyok egyedül. Ilyenkor miért nincs itt Milla?

- Vince, szia - néztem fel az ismerős fiúra. De még mennyire ismerős.

Lengyel Vince. A gimiben évfolyamtársak voltunk. Nem mondanám, hogy jóba voltunk, nem igen beszéltünk. A végzős évünkben ismertem meg kicsit jobban, hisz akkor kezdett el Eszti Kristóffal, Vince egyik volt osztálytársával, egyben egy haverjával is randizni. És mivel Eszti nem akart egyedül menni azokra a bulikra, ahova Kristóf meghívta, természetesen engem és Kamillát is elrángatott. Nem mondanám, hogy jobban megismertem a nagy kézilabdás Lengyel Vincét, de legalább meg tudtam, hogy a pletykák, miszerint egy éjszaka alatt több lányt is ágyba tud vinni teljesen igaz. Így sikerült egy éjszaka Kamillát is ágyba vinni, aki egyébként is természetesen oda volt az évfolyamunk harmadik leghelyesebb pasijáért. Hogy miért csak harmadik? Mert Nagy Levente és Pintér Ármin mindig is megelőzték ebben.