Karácsonyi csók - novella ✅

1.

Kint szakadt a hó én pedig az ablakon bámultam kifelé a sötét éjszakába és figyeltem, hogy miként szenved a szomszéd srác az égők felrakásával. Be kell vallani, tényleg vicces volt, mert folyamatosan beleakadt a lába szegénynek. El tudtam képzelni, hogy minden egyes csomó után egy cifrát káromkodik.

– Hé, East! Nem kell egy kis segítség? - kiabáltam ki a szembe szomszédnak, aki tökéletesen meghallotta még ilyen távolról is a hangomat.

– Hazel! Mégis mióta figyeled, hogy bénázok? - kérdezte tettetett dühvel a hangjában, miközben csípőre tett kézzel állt és nézett fel az ablakomra. Édes volt a bordó sapkájában és a nagy fekete kabátjában, ami nem mellesleg tiszta hó volt már.

– Nem régóta sajnos. Még néztem volna, mert tényleg jó szórakozást nyújtott, de megsajnáltam a segged és felajánlottam a segítségemet.

– Ez esetben fáradj le szépen a szobádból és segíts ezen az úriemberen, aki képtelen néhány világító madzaggal elbánni - vigyorgott, mire nevetve bólintottam és kiszóltam még mielőtt lementem volna felöltözni:

– Igen is uram!

Ezt követően lesiettem az emeletről, majd felhúztam a csizmámat, a sálamat, kesztyűmet, sapkámat, majd végül a kabátomat és kiléptem a bejárati ajtón. Easton ott várt az út másik oldalán karba tett kézzel. A földre dobta a színesen világító égősort, mely szépen beragyogta a csillogó fehér havat.

– Több réteget nem tudtál volna magadra húzni? - csipkelődött, majd lehajolt. Figyelmen kívül hagytam, majd egy vállrándítással csak annyit mondtam neki, hogy igazán megköszönhetné, hogy itt vagyok kint a hidegben, ahelyett, hogy az ablakomból bámulnám, és a szerencsétlenkedésén röhögnék. Mert azért az is jó szórakozás lett volna, nekem legalábbis. Eközben én is lehajoltam, hogy megfoghassam az égősor másik oldalát, de mikor felálltam Easton kezében csak egy adag hó volt, majd nem sokkal később egy hógolyó csapódott a nyakamra. Bosszúsan és meglepetten néztem Eastonre, aki csak vigyorgott. Szóval így állunk? Ha harc, akkor legyen harc! A bosszú édes, főleg ha nem is számít rá a másik, mert bizony ő azt nem vette észre, hogy miközben lehajoltam az égősorért, a másik kezemmel belemarkoltam a hóba és hozzá hasonlóan golyót gyúrtam belőle, amit aztán a hátam mögé rejtettem észrevétlenül. Gyorsan ki kellett tervelnem valamit, hogy egy kicsit megszívathassam. Pillanatokkal később ki is pattant egy ötlet a fejemből, amit alkalmasnak találtam, hogy megtréfáljam Eastont.

– Nem valami kedves tőled, hogy kijövök segíteni neked, aztán piszkálsz, hogy rendesen felöltöztem veled ellentétben és még nyakon is dobsz. Egy kicsit tudnál érettebben viselkedni? - kérdeztem élesen, hogy minél hihetőbb legyen az alakításom, majd a hatás kedvéért a hóba vágtam a fényfüzért és mérgesen néztem rá.

– Hé, nyugi. Csak vicceltem. Nem akartalak megbántani meg semmi - élvezet volt nézni, hogy egy kicsit szívhattam az agyát. Egy kicsit megrémült a heves reakcióm láttán és bocsánatot is kért utána.

– Akkora mázlid van, hogy én is szeretek viccelődni, tudod? - kérdeztem vigyorogva, majd mellkasának dobtam a hógolyómat, mire ugrott egyet és elröhögte magát.

– Úgy tudtam, hogy te is tervelsz valamit a fejedben! Rohadtul megleptél a kirohanásoddal, minden másra számítottam, csak erre nem. Túl jól ismerlek ahhoz, hogy egy ilyen apróságon felkapd a vizet Hazel! - nevetett, majd egy újabb adag havat markolt fel és hajította felém. Én ugyan így cselekedtem csak közben elkezdtem futni, hogy minél kevesebb hógolyóval találjon el, mert nem szerettem volna csurom vizesen hazatotyogni. Ezek lennénk mi. Két nagykorúság küszöbén álló tinédzser este havazás közben hógolyócsatát vív egymással, ahelyett, hogy felraknák a karácsonyi fényeket a házra.