Karácsonyi csók - novella ✅

4.

Még ki se nyitottam a szemem, de már éreztem, hogy sajog a nyakam. Odakaptam lassan és morogtam egyet magamban.

– Basszus - motyogtam még mindig semmit se látva.

– Mi a baj? - kérdezte mellettem egy mély hang, mire azonnal kipattantak a szemeim. Mi a franc? Easton ott feküdt mellettem és úgy tűnt, hogy ő is most kelhetett.

– Basszus! Basszus! Basszus! Miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem pánikolva. Most mit fognak gondolni a szüleim? Jézusom!

– Én is bealudtam - válaszolta, majd lassan felült, átkarolta térdét így tökéletes rálátást nyerhettem a csupasz hátára.

– Hol a francba van a felsőd Easton? - kérdeztem nagyra tárt szemekkel.

– Nem tetszik a látvány vagy, miért vagy úgy oda?

– Elaludtál, arra volt időd, hogy levedd a felsődet, de arra már nem, hogy felébressz? Engem ki fognak nyírni otthon!

– Mégis miért? - túlzottan is lazán beszélt és nem tudtam eldönteni, hogy ez még a frissen kelésének volt betudható vagy azért, mert tényleg nem nagyon érdekelte. Kérdését eleresztettem a fülem mellett és hadarni kezdtem.

– Mit fog gondolni az öcsém? És az anyám? Azt mondtam, hogy hazaérek még este. Uram atyám, mi lesz ennek a következménye?

– Nyugodj már le Hazel. Szerinted nem írtam anyudnak egy üzenetet, hogy bealudtál és inkább hagylak pihenni ahelyett, hogy felébresztenélek?

– Honnan kellett volna ezt tudnom? Miért nem ezzel kezdted? - kérdeztem szigorúan. Hatalmas idiótának éreztem magam, amiért így kiakadtam.

– Jó, bocsi - válaszoltam és hátracsaptam magam a párnákba, mert idő közben én is felültem.

– No para. Hozhatom a reggelit? - kérdezte és kikelt az ágyból, félmeztelenül, így teljes rálátást nyertem a felsőtestére is. Anyám! Eddig életemben nem láttam Eastont póló nélkül, és most ami a szemeim elé tárult az... hát, hogy is mondjam? Az „wao" kategória volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy tökéletesre kidolgozott felsőtestét látva még a nyálam is eleredt majdnem.

Miket beszélek itt? Easton a barátom! Nem álmodozhatok a kockáiról!

– Hazel, itt vagy? Vagy elvittek az UFO-k míg aludtam és kicseréltek egy ideges, morcos és néma lányra? - mondta, miközben legyezett a szemeim előtt.

– Itt vagyok persze. Nem vagyok sem ideges, sem morcos és a legkevésbé sem néma. A reggelit illetően meg hazamegyek és eszek ott - válaszoltam, aztán kikeltem az ágyból.

– Pedig mézeskalácsot akartam hozni, de hát te tudod - mondta egy laza vállrándítással és felkapta a földről a pólóját, majd magára kapta.

– Mézeskalácsot? - kérdeztem meghatódva. A mézeskalács volt a kedvencem és azt akart hozni! Najó, ennek nem tudtam volna nemet mondani.

– Lehetne inkább, hogy mégis hozol? - kérdeztem és visszaültem az ágyra, majd boci szemekkel néztem rá.

– Nem is tudom. Haza akartál menni, már este. Ki vagyok én, hogy az utadba álljak? - kérdezte elgondolkodva, de tudtam, hogy ez is arra meg ki, hogy cukkoljon. Hát így játszunk? Rendben!

– Igazad van. Jobb is lesz, ha hazamegyek. Nem maradok senki olyan közelébe, aki sajnál tőlem néhány mézeskalácsot - játszottam a sértettet, elhúztam a fejem, mintha büszkének akarnám mutatni magam és összefont karral felálltam.