Rám Tartozik

3

Már közeledett a karácsony és Lupinban a helyzet csak még jobban rosszabodott, mivel barátai nem nagyon hagyták egyedül ne tudott se Myrtl-el beszélgetni érzéseiről se Lilyvel mert az milyen már hogy azt beszéled meg a barátoddal hogy mennyire szereted azt az embert akit ő is, csak te nem mondod el neki. Ahogy teltek múltak a napok Remus aggódni kezdett, nem tudott rendesen tanulni a RAVASZ-ra mert vagy a fiúkon kattogott az agya vagy azon hogy beszélnie kellene valakivel mert már nem bírja ezt a sok terhet magán. Most is csak ül a könyvtárban és gondolkozik hogy mi történt 1246.11.07-én.

- Remus?! Majd ha befejezted ide adod nekem a Mágiatörténelem házid. - kérte kiskutya szemekkel Sirius. - Mert ugye tudod ennyire butácska a kis Sirius. Megint túl későn kapott észbe és... - abba hagyta, rá nézett Lupinra és  megfogta a kezét. - Remus, minden rendben? Olyan fura vagy még mindig. - a hirtelen érintéstől a fiún egy jóleső bizsergés futott át, megszeppent.

- Minden rendben cs-csak nem figyeltem előző órán rendesen és nem tudom hogy mit írhatnék. - sóhajtott. - Meg hát lassan telihold és annyira rossz ez Sirius. - temette arcát kezébe.

- Tudom nem szereted de... - ölelte át Sirius, mivel egymás mellet ültek így furán nézett ki az ölelkezés mert Remus nem fordult oda csak nézett maga elé vöröslő arccal. - Nyugi nem fog semmi történni ott leszünk veled. 

- Tapmancs nem szeretném hogy gyertek, mi van ha egyszer csak úgy rátok támadok? Nem tudom magam kontrolállni. És ha egyszer miattam sebesülnétek meg...- kikerekedett Remus szeme és csak nézett maga elé. Sirius csak erősebben szorította a sovány fiút. - Most ha megbocsájtasz megyek vissza viszem ezt a könyvet és felmennék egyet pihenni. 

Azzal a fiú vissza vitte a könyvet és elindult a lépcsők felé. Nagyon szomorú volt, nem szeretné kockáztatni barátai épségét csak azért mert neki minden hónapban egyszer meg kell bolondulnia. Nagyon fájt neki minden, az hogy szerelme viszonzatlan és hogy barátai miatta kockáztatják az életüket. Az élete ott el lett cseszve ahol csak megharapták.

- Inkább öltek volna meg. Az is jobb lenne mit ez most. 

Lassú léptekkel felért a társalgóba ahol a többi Griffendéles jókat nevettek, Remus újra vissza emlékezett azokra az időkre amikor még "normális" volt. Könnybe lábadt a szem ezért elkezdett szaladni felfelé. A szoba ajtót kitörte majd az ágyra roskadt és utat engedett könnyeinek amik úgy hullottak mintha dézsából öntenék. Most utat engedett minden fájdalmának ami csak benne volt, nem érdekelte hogy ki látja vagy hallja meg ő csak zokogott keservesen és csak azt súgta maga elé : - Miért? eltelhettek percek, órák mire összeszedte magát. Elment a mosdóba és megmosakodott hogy próbálja elrejteni az előző pár óra történtét. Miután végzett lement a nagyterembe ebédelni. Leült Lily mellé aki barátnőivel nevetgélt. A fiú oldalra fordult és megbökte a lányt. 

- Oh Remus! Mi... - majd meglátta könnyáztatta szemét. - Mi történt? Ugye nem Perselus tett veled valamit? - a fiú újra nem tudott megszólalni, a torka kiszáradt hiába szerette volna elmondani neki hogy nem nem jött ki semmilyen szó a száján. - Remélem nem ő miatta sírsz! - simogatta meg a vállát. - Remus nem ér ennyit ez az egész, csak tönkre teszed magad.  Nem akarlak megbántani de ha ő elmondta hogy nem akkor lehet tovább kéne állni. - fájtak a lány szavai de igaza volt, teljesen egy csődhalmaz mióta vissza jött a Roxfortba. 

- Lily ha nem bánnád tudnánk ma beszélni? Csak én meg te, négyszemközt? - érezte Remus hogy el kell hogy beszélgessen a lánnyal, kell most neki a segítsége.

- Persze bármikor segítek. Nem is értem miért nem jöttél hamarabb. Rám mindig számíthatsz történjem bármi. - majd megölelte a fiút de abban a pillanatban ott termet Perselus és fennhangon megszólalt.