𝚍𝚊𝚍𝚍𝚢 || 𝚑𝚢𝚞𝚗𝚒𝚗

𝚘𝚗𝚎

day by day

Hyunjin elkeseredetten pislog sűrű pillái alól, kissé homályos látással vizslatva a tömött utat. Egészen biztos benne, hogy mindenki más már rég berendezkedett a kollégiumi szobájába, csak ő ilyen szerencsétlen, hogy egy dugóban vesztegel. 

Sokadjára próbál már valamilyen kerülési lehetőséget keresni, ám ezúttal meg is akad a szeme egy útvonalon. Legszívesebben homlokára csapna, amiért eddig nem vette észre, hiszen nem volt túlságosan elrejtőzve. Vagy talán lehetséges, hogy a harminc perces várakozása alatt épült egy új út? Erősen kételkedik benne, abban azonban biztos, hogy sürgősen oda kell érnie, kipakolnia és lepihennie, mert felettébb idióta gondolatai vannak.  

Ajkába harapva manőverezik a városi járművek között, míg végre egy szinte teljesen üres útra ér. A főiskola, és a hozzá tartozó kollégium is a külváros szélén helyezkedik el, sportos intézet lévén. Hyunjinnak örök idők óta álma volt, hogy bekerüljön ide. Élete eddig szörnyen kiszámítható és eseménytelen volt, igazi tökéletesen nevelt gyereke volt a szüleinek. Ezen most sem különösebben szeretne változtatni, de azért bizsergető izgatottság járja át testét, ha az egyre inkább közelebb kerülő szabadságra gondol. saját döntéseket hozhat, olyan embereket választhat társaságul, akiket ő akar. Minden újnak ígérkezik, a fekete hajú fiú egy kicsit úgy érzi, mintha egy mézesmadzag lebegne az orra előtt. Mindent meg fog tenni, hogy megragadja a lehetőséget, és végre igazán éljen. Ne mások miatt, saját magának.

Fél kézzel elengedi a kormányt, és feje tetejéről az arca elé csúsztatja napszemüvegét, mert az épületek takarása nélkül sokkal kíméletlenebbül vakítanak a Nap sugarai. Miután ezzel végzett, tekintetét újra a távolba függeszti, ahol már látni véli a campust, így gyorsabban hajt. Nem lát rá sok esélyt, hogy itt elkapják a rendőrök.

Másodperceknek tűnő idő alatt el is éri a parkolót, ahol éppen, hogy leállítja az autót, már huppan is ki belőle, hogy aztán ámuldozva fordulhasson körbe. Az épület egyszerűen gyönyörű, szinte már kastélynak is lehetne nevezni, annak ellenére, hogy egy kissé már leharcolt állapotban van. Fehér falai szinte vakítanak, csak közelebbről fedezhetőek fel a karcolások és sötét foltok. Hyunjin hirtelen arra gondol, hogy milyen különleges történettel bírhat itt minden. Kétségtelenül szerelmes a helybe, és életében talán először érzi azt, hogy tényleg szerencsés gyerekkora volt. Ha a szülei nem fizettek volna neki annyi magánleckét, a legjobb tanárokat, legnevesebb edzőket és a legdrágább tandíjakat, akkor most nem lehetne itt. 

Pár perc - észrevétlenül - tátott szájjal való nézelődés után úgy dönt, hogy először megkeresi a szobáját és csak utána viszi be a cuccait. Mindenképpen szeretné elkerülni, hogy nehéz dobozokkal a kezében keresse a számára kijelölt helyiséget. 

Mosolyogva köszön a recepciósnak, beszélnek két mondatot és a következő pislogásnál már a huszonhármas számmal ellátott ajtó előtt áll. Nagyot nyel, és hosszan ki-be lélegzik, hirtelen elfogja az idegesség. Végül kínosan elmosolyodik saját magán, el sem hiszi, hogy ilyen nevetségesen viselkedik. Elvégre nem ezt tanították neki a szülei. Erőt véve magán lazán bekopog, majd vár. Nemsokára felcsendül egy kedves, bár egy cseppet talán gyerekes hang, így kissé hezitálva ugyan, de Hyunjin belép a leendő otthonába. 

Az első, amit meglát egy kisebb előszoba, akasztókkal és két íróasztallal, mindkettő üres. Ajtók tárulnak elé, hirtelen azt sem tudja melyiken kellene bemennie. Zavartan nézelődik, várva, hogy valami történjen, amikor is az egyik kilincs lenyomódik és egy szőke tincses fiú lép elő. Bár egy, a saját méreténél lényegesen nagyobb pulóvert visel, egyértelműen látszik vékony és magas alakja. Hyunjinnak nehezére esik elrejtenie a meglepettségét. A fiú rózsaszín és fehér színkombinációt visel, ajkán szájfény. Vagy talán magától csillog ennyire bűnbe csábítóan? 

 - Szia! Te vagy Hyunjin, igaz? Én Yang Jeongin vagyok, a szobatársad. Örülök, hogy megismerhetlek - mosolyodik el kedvesen a szőke. Hyunjin nehezen eszmél fel, leragadt a csillogó ajkánál és a puhának tűnő tincseinél. Nem igazán érzett még hasonló vonzalmat valaki iránt, megrémiszti, hogy az előtte álló, vele azonos nemű ébreszt benne ilyet. Igyekszik ráfogni arra, hogy mennyire kiéhezett az utóbbi időben. Szülei felügyelete mellett hiába sorakoztak előtte a lányok, nem igazán kaparinthatta meg egyiküket sem. Még egy előnye a főiskolának.

 - Igen, Hyunjin vagyok. Én is örülök, hogy megismerhetlek - viszonozza a gesztust, és igyekszik olyan görbületet erőltetni ajkára, ami nem tükrözi a fejében járó vad gondolatokat. 

 - Hány éves vagy? - érdeklődik egy cseppet zavartan a szőke, csak, hogy már az elején letisztázzák a lényeget. Hyunjin elképzelhetetlennek tartja, hogy Jeongin idősebb legyen nála, egyrészt mert ő maga évvesztes, másrészt pedig egyszerűen tagadhatatlan a másik szemének gyermeki ragyogása. 

 - Tizenkilenc - válaszolja ezúttal őszintén mosolyogva. Tetszik neki a kisebb arcára kúszó alattomos vörösség. 

 - Ohh, én tizennyolc. Hyung - teszi hozzá Jeongin, jelezve, hogy felfogta a történéseket - Segítsek behozni a dolgaidat? Még nekem is ki kell pakolnom, csinálhatnánk együtt - javasolja, és ha eddig piros volt az arca, akkor most már rendesen lángolónak lehet nevezni. Az idősebb felettébb jól szórakozik a helyzeten, de azért a lelke legmélyén aggasztja a késztetés, hogy nyomdafestéket nem tűrő dolgokat műveljen a kisebbel. A szemében nem csak gyermeki, de ártatlan is a csillogás. Hyunjin magáénak akarja, miközben legszívesebben leütné magát, hogy ilyeneket gondol. 

 - Persze - néz rá a tőle telhető legkedvesebben, hogy egy kicsit oldódjon a zavara. Nem tehet róla, de amellett, hogy aranyosnak találja, szeretne is neki segíteni, hogy ne érezze magát kínosan. Te jó ég, tényleg elkezdett élni, de nem biztos benne, hogy még mindig akarja. Már most elveszítette a fonalat, pedig még közel öt perce sincs, hogy egy szobában tartózkodik Yang Jeonginnal. 

.

.

.

.

.

sziasztoook :3 van egy olyan erzesem, hogy ezt nem fogja elolvasni senki, de semmi baj, azert leiromxD szoval ha veletlenul megis ide tevedtel, akkor remelem tetszett ez a ...csodalatos iromanyom. khm, remelem erzitek az ironiat. ha valamilyen csoda folytan megis erdekel a tortenet, akkor kerlek szavazz^^'