𝚍𝚊𝚍𝚍𝚢 || 𝚑𝚢𝚞𝚗𝚒𝚗

𝚝𝚠𝚘

summer, winter

Csendben teszik meg az utat Hyunjin autójáig, ám amikor odaérnek a kisebb már nem bírja a tovább a számára kínos némaságot, és megszólal. 

 - Hű, ez a tiéd? - mutat a járműre, ami nem valami különleges darab, ha őszinték akarunk lenni. Az idősebb elmosolyodik, mert ugyan Jeongin szavai azt mutatják, hogy érdekli a dolog, a tekintetéből egyértelműen látszik, hogy csak zavart a köztük húzódó, akár kínosnak is titulálható szótlanságtól. Hyunjin nem teljesen tud azonosulni ezzel az emócióval, ő sokszor érzi szükségtelennek a beszédet, nem bánja, ha magára marad a gondolataival. Egyedüli gyerekként volt ideje megszokni. 

 - A szüleim vették a tizenhetedik szülinapomra. Hálás vagyok, de szeretném elérni, hogy egyszer majd azért birtokoljak egy autót, mert én dolgoztam meg érte. Egy kicsit minden egyes drága ajándékkal még inkább magukhoz láncolnak - motyogja a végét már pipacspiros arccal. Szörnyen kínosan érzi magát, egyértelműen panaszkodós, gazdag kis úri fiúként mutatkozott be a hirtelen és érthetetlenül lesújtó őszinteségi rohamával. Nevetséges. Ha lenne egy ,,ki tudja a legrövidebb idő alatt idiótának beállítani magát mások előtt" díj, akkor egészen biztos benne, hogy gond nélkül megnyerné. 

 - Tökéletesen megértem. Ha úgy adódik azt mondhatják, hogy elveszik, ha nem csinálsz meg valamit. A markukban tartanak vele - bólogat Jeongin egyetértően, Hyunjin pedig majdnem félrenyeli a nyálát meglepettségében. Na erre biztosan nem számított. Ugyan kommunikációs képességei elég gyatrák, mások reakcióinak értelmezésében kiváló, így nem esik nehezére megállapítani, hogy a szőke fürtös teljes őszinteséggel beszél. Eddig olyan távol érezte magától a fizikai közelség ellenére, de ez a pozitív és szeretetre méltó válasz mosolyt csal arcára. 

 - Huh, most megnyugodtam. Csak azután esett le, hogy milyen panaszosnak és nevetségesnek hangzik, miután kimondtam - nevet fel halkan a fekete hajú fiú. Alapvetően nem szokott megnyílni így valakinek - pláne, ha az illetőt lényegében csak tíz perce ismeri - de most úgy érzi, hogy adhatja saját magát. Talán az emberek a mindig vidám, mosolygós, és tökéletes álarc nélkül is szeretik majd. Elvégre ő, Hwang Hyunjin, még csak meg sem próbálja tagadni, hogy nem tökéletes. Hiszen senki sem az. 

Bár véleménye szerint Yang Jeongin, puha szőke fürtjeivel, selymes bőrével, ártatlanul csillogó íriszeivel, hatalmas pulóverével és szerethető lényével nagyon közel áll hozzá, hogy az legyen.

 - Nem hinném, hogy őszintének lenni nevetséges. Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, de mostantól együtt lakunk, szeretném, ha nem hazudnánk egymásnak. Szeretnék veled jó kapcsolatot kialakítani, Hyung - mosolyodik el félénken a kisebb. Hyunjin szíve hevesen dobog a szavak hatására, pillanatnyilag elmondhatatlanul édesnek találja a fiatalabbat. Őszintének kell lennie? Rengeteg kedves dolgot tudna mondani, amiken valószínűleg Jeongin csak még jobban elpirulna, és aranyos mosolyra húzná cseresznyepiros ajkát, de nem fogja megtenni. Mert ezek mellett még olyan dolgokat is el kellene mesélnie, hogy mennyire megízlelné már a hívogató párnáit. Igen, így hát ezeket magában tartja, hiszen egyébként is csak kiéhezettségének köszönhető gondolatok ezek. Ugye?

És ekkor szegte meg először a kimondatlan ígéretét, de történetük alatt közel sem utoljára.

 - Igazad van, Innie. Nem gond, ha így hívlak? Olyan aranyos ez a becenév. Illik hozzád - az idősebb ki sem tudja fejezni, hogy mennyire tetszik neki ez a hirtelen kitalált kis megszólítás. 

 - Nem, nyugodtan. Bárhogy hívhatsz - Hyunjin elfordulva harapja be alsó ajkát, mert a helyzethez egyáltalán nem illő gondolatok ostromolják elméjét. Hirtelen rengeteg lehetséges becenév jut eszébe, de kétli, hogy tetszenének a kisebbnek. Nagy nehezen nyugalmat erőltet magára és újra Jeonginra vezeti tekintetét, de nem sikerül felvennie a szemkontaktust, ugyanis a szőke nem néz a szemébe. Helyette azonban meredten bámulja a hófehér fogak börtönébe zárt dús és rózsaszín párnácskát. Valószínűleg nem veszi észre a helyzetet, így égővörös arccal hajtja le fejét, amikor a fekete hajú megköszörüli torkát. 

 - Rendben. Akkor, Innie. Mások hogy szoktak hívni? - érdeklődik, mintha mi sem történt volna, de azért közben élvezi a másik szemmel jól látható zavarát. A hatás kedvéért újra beleharap alsó ajkába, mintha csak egy rossz szokás lenne. Már most tudja, hogy imádja, ha Jeongin zavarban van. Alapból is aranyos lénye ilyenkor a tetőfokára hág, másrészt viszont még vonzóbbá teszi. Gyilkos kettősség, a mámorítóan sok édes ígérettel kecsegtető ártatlanság és az eltökélt határozott, ugyanakkor figyelemre éhező mosoly. A szőke le sem tagadhatná, hogy issza magába Hyunjin szavait, ami persze az idősebbet egy cseppet sem zavarja. 

 - Jeonginnak. A szüleim néha Innienek, de többnyire kínos, és gyerekes, bár szerintük kedveskedő beceneveket aggatnak rám - néz fel végre, és elhúzza a száját, ezzel csak alátámasztva mondandóját, miszerint utálja az összes lehetséges módot, ahogy a szülei szólítják. 

 - Ismerős. Rengeteg kínos történetem van. Minho azóta is Cukorbogyómnak hív, ha nagyon vicces kedvében van. Pedig esküszöm, csak egyszer hívtak így! Bár igazából mindegy, mert azt a legjobb barátom előtt tették. Gondolhatod - nevet fel tompán Hyunjin az őt megrohanó emlékek hatására. Talán úgy tesz, mintha nehezen viselné el, hogy ő a szülei egyetlen kincse, de valójában minden egyes alkalommal mosolyt csalnak az arcára, és nagyon hálás nekik. Ez a jelentéktelennek tűnő kis történet is annyi boldogságot idéz fel a fekete hajú fiúban. Mintagyerek tényleg, még ha néha úgy érzi, hogy ez nem igaz. Nem szeplőtlenek a dolgai, de ettől függetlenül jóindulatú és gondoskodó. 

 - Ha szeretnéd én is hívhatlak Hyung helyett Cukorbogyómnak - nevet fel csilingelő hangon Jeongin. Az idősebb csak most ébred rá, hogy most hallotta tőle először ezt a vidám hangot. És immár az eddigieknél is biztosabb benne, hogy közel sem utoljára, mert mindent meg fog tenni, hogy minél többször nevetni hallhassa a kisebbet. 

.

.

.

.

.

jajj, ez a resz szornyu lett. kedvem volt irni, de nagyon nem tudtam fogalmazni semmit. btw i know no one cares but koronas az ocsem szoval nalunk nem egy nagy orom a karacsony pillanatnyilag. remelem azert nektek jobban telik majd<33