𝚍𝚊𝚍𝚍𝚢 || 𝚑𝚢𝚞𝚗𝚒𝚗

𝚝𝚑𝚛𝚎𝚎

even if you don't know

Hyunjin még pár másodpercet hagy magának, hogy kiélvezze a kisebb zeneként csengő nevetését, majd megnyomja a gombot kezében lévő kocsikulcsán és kinyitja az autó csomagtartóját. Összességében nincs is annyira sok cucca, négy gondosan leragasztott kartondoboz és egy sporttáska képezi jelenleg a tulajdonát. Vagy ez már soknak számít? Őszintén fogalma sincs, nemhogy a kolis élethez, de úgy alapjáraton az igazi élethez sem konyít. Még. Terve szerint ez hamarosan megváltozik.

 - Szerintem, ha mindketten viszünk két dobozt, és valamelyikünk vállára veszi a táskát, akkor egy körben is bevihetjük - gondolkozik Jeongin, kíváncsian méregetve a csomagokat. Igazság szerint hiába nézi őket, semmi sincs bennük, ami bármit is elmondhatna a tulajdonosukról. Hyunjin dolgai, és ruhái is a divat haladásával változnak, elvégre rossz fényt vetne a szüleire, ha az egyetlen tökéletes fiuk ízléstelen göncökben járkálna. A fekete tincses egyszer felvetette édesanyjának a közös vásárlásuk során, hogy szívesebben hordana kizárólag sötét és nem túl feltűnő ruhákat, de amikor meglátta elszörnyedt arckifejezését inkább felhagyott a további próbálkozásokkal. Ezt is felírta a ,,majd, ha fősulis leszek" listájára, ahogy minden kis kívánságát, legyen szó bármilyen apró, és lényegtelen dologról is.

Az idősebb nem szívesen keseríti el Jeongint, és töri darabokra az elképzelését, de nem lát rá túl sok esélyt, hogy a szőke hajú elbírjon a különféle használati tárgyakkal zsúfolt kartondobozból kettőt is. 

 - Nehezek. Ha hozod a sporttáskát, akkor én meg kettesével a dobozokat - elkeseredetten állapítja meg, hogy szavai akaratlanul is elutasítóan és lekezelően hangzanak. Már bánja, hogy hiába érti meg ilyen jól az emberek rejtett nyelvét, ő maga nem tanulta meg beszélni. Egyre többször érzi azt, hogy ok nélkül bánt meg olyan embereket, akik nem ezt érdemlik. Senki sem érdemi ezt - Mármint, ne érts félre, tudom, hogy elbírnád, de nem szeretnélek terhelni - mosolyodik el félénken, várva Jeongin reakcióját, ami pillanatokon belül meg is érkezik egy szemforgatásként. A kisebb nem ellenkezik, de azért jelzi ezzel, hogy nem teljesen - vagy inkább semennyire sem - ért egyet a felállással. 

 - Van az az enyhe, és valószínűleg igaz megérzésem, hogy csak azt hiszed nem bírnám el. Pedig az előtted álló srác százhetvenkét centi tömény izom - feszíti be bicepszét Jeongin, de ezzel csak a valós célja ellenkezőjét éri el, ugyanis Hyunjin elneveti magát, látva, ahogy igyekszik. 

 - Persze, Innie - mosolyog rá kedvesen, majd kezébe nyomja a táskát, mert már percek óta beszélgetnek az autó mellett, ami így csak kinyitott csomagtartóval várja, hogy kipakoljanak belőle. Nem mintha a fekete tincses bánná, hogy ilyen jól kijönnek a kisebbel, sőt!

 - Ez körülbelül annyira hangzott őszintén, mint amikor a virágzó szociális életemről mesélek anyámnak - szuszog felháborodva a szőke, de azért látszik az arcán, hogy nagyon próbálkozik egy vidám mosoly elrejtésével. Mogyoróbarna szemei csak úgy ragyognak, ahogy Hyunjin tekintete egy pillanatra összekapcsolódik az övével. Vajon tényleg vannak ilyen gyönyörű emberek, vagy ez az egész csak egy furcsa, de édes álom?

A fiatalabb olyan, akár egy, a világ ellen élő szobrász által formázott mestermű, éveken keresztül finomított vonásokkal, porcelán bőrrel. Lélektükrei élénken ragyognak, cseresznyepiros ajka hívogatóan csillog. Ha mégis létezik tökéletes, akkor ez a szó egészen egyszerűen csak Yang Jeongin szinonimája.

 - Láthatóan virágzik a szociális életed, úgyhogy nem értem miről beszélsz - mutat magára színpadiasan a fekete hajú, és a még inkább drámai hatás elérése érdekében még kacsint is egyet, a következő pillanatban pedig már fordul is el, hogy kivegye az autóból néhány dobozát. Ennek a mozdulatának következtében lemarad a kisebb döbbent tekintetéről, és néhány másodperc alatt pipacspirosra változó arcáról. 

Mikor végre kezében tartja holmijait, és újra lezárta a járművét - csak a biztonság kedvéért - akkor fordul csak Jeongin felé. Ajka széle akaratlanul is felfelé görbül a látványra. Persze ez teljesen érthető, mégis ki bírná ki mosoly nélkül?

 - Lázas vagy? Nagyon kipirult az arcod - néz a kisebbre tettetett aggodalommal, és egészen biztos benne, hogy ha nem lennének a kezében nehéz dobozok, akkor még meg is érintené a szőke homlokát. Természetesen csak viccelődésből, véletlenül sem tartaná forró bőrén a tenyerét, majd simítana végig az arcán, hüvelykujjával érintve dús alsó ajkát. Képzeletében Jeongin megremeg az érintésétől, de nem fordítja el fejét, csak várja a következő mozdulatot.

 - Milyen humoros vagy ma, Hyung - motyogja zavartan maga elé a fiatalabb, de szerencséjére Hyunjin túlságosan elveszett egyre inkább kéjessé váló gondolataiban, ahhoz, hogy valami tőle megszokott frappáns választ találjon ki. Pillanatnyilag egészen máshol jár az esze.

Újra csend telepszik rájuk, ahogy viszik fel a csomagokat az első emeleti közös szobájukba. Jeongin már nem találja kínosnak a hangtalanságot, mint legutóbb, egyébként is úgy érzi, hogy időre van szüksége. Nem igazán voltak barátai eddig, így egyáltalán nincs hozzászokva, ahhoz, hogy valakivel ennyit beszélgessen és még élvezze is. Olyan gördülékeny volt Hyunjinnal társalognia, minden szó magától hagyta el ajkát, egyszer sem kellett hosszasan gondolkoznia mondanivalóján. Most szinte már örül is a köztük húzódó némaságnak, magában inkább csak újra játssza az összes eddigi köztük történt pillanatot. Észre sem veszi, de megint mosolyog, ahogy az utóbbi perceikben oly sokszor tette. 

.

.

.

.

.

n a g y o n  cringe ez a resz, help:< amugy ezt eddig nem is kerdeztem - pedig nem artott volna lmao - de nem nagyon unalmas a tortenet? fogalmam sincs mikor fog beindulni igazan a cselekmenyszal, semmit sem terveztem el elore, es to be honest meg nem is irtam hasonlot, szoval,,

bocsanat, ha kimaxolja a furcsasag es ertelmetlenseg fogalmat. nem baj, azert kitartoan irom, igyekszem majd minden nap hozni reszt. merry christmas guys <33