7.rész

306 27 0
                                    

Egy boldog mosollyal arcomon nyitom ki szemeim, majd oldalra pillanatok ahol Jungkook pihen az ágyban. Hajamba túrok, hogy ne zavarjanak a kósza tincsek, majd felé fordulok, és egy apró csókot nyomok ajkaira. Pár pillanattal később érzem, hogy viszonozza azt, majd át veszi az irányítást, és végül egy mosollyal válik el tőlem.

-Jó reggelt!-Simítja meg arcom, majd egy puszit nyom homlokomra.

-Neked is. Remélem jól aludtál.-Dőltem csupasz mellkasának, majd kockáira kezdtem "rajzolgatni", miközben ő hajam simogatta.

-Tökéletesen. Elég kényelmes ágyad van.-Válaszolt.

-Szuper. Tae és én ma megyünk anyáékhoz, de gondolom Yoongi is jön velünk. Velünk tartasz?-Néztem fel rá.

-Persze. Úgy is régen láttam már őket.-Sóhajtott egy kicsit, majd elmosolyodott.

-Szuper. Nem tudom mikor indulunk, de valószínűleg majd este fele. Délelőtt pedig majd elütjük az időt.-Vázoltam fel a mai tervet.

-Nyugi, baba..Mindenre lesz időnk.-Nevette el magát, aztán ismét egy puszit nyomott homlokomra.-Szeretlek!-Mondta egyenesen szemeimbe nézve, de hirtelen el is pillantott onnan és szemmel láthatóan zavarba jött.-Én..

-Én is szeretlek, Jungkook.-Fogtam meg arcát, majd óvatosan hajoltam puha ajkaira.

-Nos akkor, eljött az én időm.-Dörzsölöm össze kezeim, mintha valami rossz dolgon járna az eszem.-Tádám!-A hátam mögül előkapok egy nagy dobozt, mire Jungkook boldogan nevetve ugrik oda.

-Jé, ez még meg van?-Kapja ki kezemből a dobozt, amit boldog vigyorral szorongattam.

-Hát persze! Azóta nem is játszottunk...-Halkulok el hirtelen.

-Akkor ideje bepótolni!-Mondja Jungkook, majd finoman ajkaimra hajol. Egy boldog mosollyal viszonzom az édes csókot, és még arcára is rásimítok.

-Hé, hé!-Harsogja Yoongi.-Ezt hagyjátok későbbre, jó?

-Jó, jó!-Nevet Jungkook, de azért még gyorsan lop egy csókot.

-Akkor induljon a játék!-Kaparintja meg a dobozt Tae, majd leszedi a tetejét, hogy szemünk elé táruljon a sok benne meglapuló kincs.

-Ez az!-Csapok a levegőbe, majd leülök. Kezdődhet hát az Activity.

-Indulnunk kéne, anyáék már várnak minket.-Szól Tae az órára nézve, mi pedig szó nélkül készülődni kezdünk.

-Ajikat hozod?-Kérdezem, mire feltartja a szatyrot, amiben a szüleinknek szánt ajándékok vannak.

-Akkor go!-Kiáltok boldogan, majd kilépünk az ajtón.

Anyáékhoz beérve, egyből megcsap minket a frissen sült édességek, a karácsonyi menü mennyei illata, keveredve a finom gyümölcsös fahéjas illatgyertyákkal. Boldogan szimatolok a levegőbe, majd egy megjöttünk csata kiáltással kézen ragadom Jungkook-ot és már el is tűnök. Taehyung-ék is besétálnak a nappaliba, ahol anya már bőszen ölelgeti a rég látott páromat, majd őket is alaposan meg ölelgeti. Apa ugyan nem az az ölelgetős fajta, de ilyenkor kivételt tesz. Mosolyogva ölelgeti magához barátainkat, majd mindnyájan besétálunk az ebédlőbe, ahol anya már megterített.

-Valaki már nagyon várt minket.-Nevetett Tae, majd hozzá lépve puszit nyomott homlokára.

-Igen, már nagyon izgatott vagyok!-Mosolyodott el anyám.

Az ebéd isteni lett, nem győztük anyát dicsérni. Igazán kitett magáért. Miután mindenki a nappaliba vonult, elkezdődött az ajándékozás. Jungkook és Yoongi egy egy apró ajándékkal kedveskedtek anyáéknak, akik kissé szomorkodtak, mert ők nem vettek semmit a fiuknak, de ők meg nyugtatták őket, hogy az is ajándék, hogy itt lehetnek. Anyáék egy egy pulcsit adtak Taehyung-nak és nekem, mi pedig egy egyhetes wellnessre fizettük be őket, aminek a belépőjét adtuk oda. Tudjuk, hogy már rég mentek el bárhová is együtt, így ezt gondoltuk a legjobb meg oldásnak. Végül Tae és én maradtunk. Kook és én majd később lerendezzük ezt egymás közt. Legalábbis ebben állapodtunk meg. Taehyung boldogan ugrott a nyakamba miután meglátta, hogy mégis miket vettem neki, majd vigyorogva adta át az ajándékát. Elvettem tőle a dobozt és a szatyrot, majd izgatottan sikkantottam mikor meg láttam az Apple MacBook-ot. Az én laptopom tönkre ment, de már nem tudtam magamnak másikat venni. Pont kapóra jött. Nevetve bontottam ki a mikukásos Kelvin Klein alsónadrág szettet, ami igazi különlegességnek számított, hiszen ilyet sem szoktak csak úgy árulni.

-Tae, ezt honnan szalasztottad?-Nevetett Kook, mire elmosolyodott, és úgy tett, mintha nem is tudná.

Végül boldog mosollyal szorongattam az óriási plüssnyuszit, amit egyből elneveztem Cooky-nak. Körülbelül velem egymagas lehet a plüss, és baromi puha is, szóval ezen fogok aludni, az már biztos.

A délután igazán boldog és felhőtlen hangulatban telt, de végül elbúcsúztunk, mjad hazafele vettük az irányt. Beérve a lakásba elpakoltuk az anyáéktól kapott finomságokat, majd felvettük a közös pulcsit. Dobtunk egy szelfit, amit átküldtem anyáéknak, majd csináltunk néhány közös szelfit Yoongi-val és Jungkook-al. Persze született egy rakat csoport kép a karácsonyfa előtt is, és biztosan tudom, hogy ebből legalább egy be lesz keretezve.

A nap további részében már csak filmet néztünk, betoltunk egy késői vacsorát, majd egy csoportos beszélgetés után mindenki fürdeni ment, és aztán a szobájába. Kook és én átlagos dolgokról kezdtünk beszélni, mikor is hirtelen felült az ágyon, majd felkapcsolta a kislámpát, ezzel hangulat világítást varázsolva.

-Majdnem elfelejtettem az ajándékod.-Mosolyodott el, majd az ágy alá nyúlt, és kihúzott egy kis ékszeres dobozt.-Boldog karácsonyt!-Felnyitotta a dobozka tetejét, amiből kivillant két gyűrű. Az egyik arany színben pompázott, a másik pedig ezüstben. Kissé könnyes szemekkel vizslattam az ékszereket, Jungkook pedig kivette az egyiket és az ujjamra húzta azt, ő pedig felvette a másikat.

-Ez nagyon szép.-Vizslattam az ékszert, miközben a kezdőbetűinket vizslattam rajta.-Köszönöm Kooko.-Hajoltam ajkaira.-Nos, ez..-Vettem ki az éjjeliszekrényből egy szatyrot.-A tiéd.-Adtam át neki. Mosolyogva nézte a férfi karkötőt amiből pontosan kettőt vettem, hiszen páros karkötő. Úgy látszik egyre gondoltunk.

-Szeretlek!-Fogta közre arcomat, majd egy szenvedélyes csókot kezdeményezett, és eldöntött az ágyon. Össze kulcsolta ujjainkat, majd úgy falta tovább ajkaim, amik csak úgy sóvárogtak az ő puha és édes ajkai után.

Különleges Karácsony 2/2 || Jikook ff ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora