22.~Balhé és meg több fétis

973 70 2
                                    

Jó olvasást!
Utolag is boldog karácsonyt mindenkinek🥺❤

Yoongi pov.:

-Hobi kérlek ne csinálj balhét. Könyörgöm.-szorítottam rá karjára.

Megbeszéltük, hogy elkísér a suliba és beszélni fog bántalmazóimmal, nem hiszem, hogy jó ötlet volt. Ahogy bekanyarodtunk a sulihoz, láttam rajta, hogy rettentően ideges és a kormányt annyira szorította, hogy elfehéredtek az ujjai.

-Ne aggódj baba.-simít az arcomra.-Nem szeretnék semmit csinálni velük csak elbeszélgetni.-mosolygott rám. Hirtelen felkapta a fejét és vállam felett elnézve nézett farkasszemet valakivel. Sejtettem, hogy ki, vagyis kik állhatnak mögöttem. Lassan megfordultam, majd szembe találtam magam Kaiékkal. Nyeltem egy nagyot és kicsit összehúztam magam.

-Menjünk.-kulcsolta össze az ujjainkat, majd elkezdett feléjük sétálni.

-Áhh gondolom te vagy ennek a kis buzinak a barátja.-sejtettem, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. Láttam Hoseokon, hogy rettentően felidegesítette Kai mondata, így kicsit rászorítottam a kezére.

-Elsőnek is, ha mégegyszer le mered buzizni Yoongi kitöröm a nyakad.-sose gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni. Annyira ijesztő volt a tekintete és az az apró mosoly az ajkán, hogy én féltem tőle.-Másodszor, ha mégegyszer  miattad és a barátaid miatt egy folt lesz Yoongin nem ússzátok meg egy figyelmeztetéssel.

-Ahh most nagyon megijesztettél.-vigyorgott rá.-Most akkor én beszélek. Akkor buzizom le ezt a nyomorékot amikor én akarom és akkor verem meg mikor én azt akarom. Nem tudsz ez ellen te semmit tenni.-basszameg. Hoseok kezemet elengedve lépett oda hozzá, majd gallérjánál megfogva rántotta magához.

-Utoljára figyelmeztetlek te faszkalap.-emelte fel a hangját.-Ne.Merj.Hozzá.Érni. Ohh és hidd el te nyomorék tudok ez ellen mit tenni. Az egyik legjobb barátom rendőr. Most csak képzeld el, hogy mi fog történni.-lökte el magától.-Ez volt az első és az utolsó figyelmeztetésem.-vetett rá egy utolsó lenéző pillantást.-Menjünk Yoongi.-fogta meg a kezem, majd visszamentünk a kocsijához.

-Sajnálom, ha egy kicsit túlzásba estem baba, csak annyira felkúrt.-nézett rám szomorúan.-Ne haragudj.

-Sose tudnék rád haragudni.-adtam egy puszit az arcára.-Köszönöm.-öleltem meg.-Nem fogsz elkésni?

-Uhh basszus, de.-kapott hirtelen a fejéhez.-Ma nem fogunk tudni találkozni, mert egyetem után megyek dolgozni.

-Nem baj, csak ne terheld magad túl.

-Jólvan baba, de én sietek. Legyen szép napod.-csókolt meg gyorsan.

Nem hiszem el, hogy ez a csoda az én barátom...

~~~~~~~~

-Miafasz történt Yoongi?-pattant le mellém Jimin. -Mindenki arról beszél, hogy a csávód megfenyegette Kait.

-Hát ez nem teljesen így történt. Elsőnek szépen szólt nekik, aztán csúnya dolgokat mondott rám és azután fenyegette meg őket.

-Ahhw ez olyan aranyos.-kezdett el sikítozni.

-Kussolj már.-förmedtem rá.

-De ez annyira aranyos.

-Leszarom fogd be. Taeminnel mizu?

-Egy idióta. Tegnap ittunk és egy kicsit durvább volt a kelleténél és reggel alig bírtam lábra állni, me...

-Elég elég elég, túl sok az infó. Üzend meg neki, hogyha legközelebb találkozunk megverem amiért durva veled.

-De hát én ezt élvezem.-hajtotta le a fejét.

-Miarák? Milyen fétiseid vannak neked?

-Na te csak meg se szólalj.

-Kussolj.-pirultam fülig.

-Hoseok tud róla?

-Nem, és nem is fog.

-Na add ide, majd én leírom neki.-kapta fel mellőlem a telefonom.

-Jimin nehogy.-ordítottam rá.

baba
yopngi stereti ha kikotik mrg at ilyemeket

-KIBASZOTTUL MEGHALSZ PARK JIMIN.-ugrottam rá, majd elkezdtem össze vissza ütni.

Hoseok pov.:

Épphogy sikerült időben beérnem az egyetemre. Lihegve estem be az előadóba, ahol szerencsémre még nem volt bent a tanár. Gyorsan körbepillantottam, majd megláttam barátomat a szokásos helyünkön.

-Hol voltál?-kért számon Seokjin.

-Yoonginál. Ne haragudj Hyung, hogy nem hívtalak, csak annyira lefoglalt Yoongi, hogy el is felejtettem, hogy mondtad, hogy hívjalak fel.-húztam el a számat.

-Nem baj, csak aggódtam érted. 2 napig nem hallottunk rólad.

-Többet nem csinálok ilyet.

-Remélem is. Egyébként mi volt, szóltál azoknak a nyomorékoknak?

-Igen és valószínűleg meg is értették.

-Ugye nem verekedtél?

-Dehogy csak kicsit megrángattam. Mondjuk az még annak sem nevezhető.

-Na jól van akkor. Valamelyik nap hívd meg hozzánk.

-Uhh ez jó ötlet. Megkérdezem, hogy szeretne e.-kaptam elő a telefonom.

baba
yopngi stereti ha kikotik mrg at ilyemeket

Mi.a.fasz...meghalok

-Baj van Hope? Nagyon vörös az arcod.

-Nincs semmi.-suttogom.

baba
EZ NEM ÉN VOLTAM

baba
kérlek hobi ezt felejtsd el

baba
tejóég most nagyon szégyellem magam emiatt

hobii
tehát nem csak nyak fétised van?

baba
hobii ne már..

hobii
ne szégyeld magad emiatt

baba
ugye nem akarsz emiatt elhagyni?

hobii
dehogy, ne is gondolj ilyenekre

hobii
nekem rohadtul bejön ez

baba
hogy mivan?

hobii
jól olvastad😉

baba
oké

baba
de ugye majd egyszer kipróbáljuk közösen?

hobii
a kurvaéletbe Yoongi

hobii
rohadtul felizgatsz az ilyen mondataiddal

hobii
egyébként simán

baba
😳😳😳😳

handsome harassing~sope/BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now