handsome harassing~sope/BEFEJEZETT/

27.~Nem akarlak elveszíteni

Jó olvasást!

Seokjin pov.:

Szomorúan tettem magam mellé a telefonomat, majd a plafont kezdtem el bámulni, ahol a Namal való közös képeink voltak láthatóak. Ahogy néztem őket a szemeim automatikusan könnybe lábadtak. Nem hiszem el, hogy szakítottunk. Lassan 3 éve, hogy együtt vagyunk...vagyis csak voltunk. Az a három év maga volt a csoda. Megtapasztaltam, hogy milyen ha valaki teljes szívéből szeret. Ami szerintem az egyik legjobb dolog a világon. Borzasztóan fáj, hogy ennek vége van, de én rontottam el. Depresszív gondolataimnak egy halk kopogás vetette véget. Letöröltem könnyeimet az arcomról, majd kiszóltam, hogy nyugodtan jöjjön be.

-Jól vagy Hyung?-nézett rám szomorúan Kook.

-Miért aggódsz értem Kook? Téged is bántottalak.-töröltem le erőszakosan a könnyeimet.

-Az nem lényeg. Nem hiszem, hogy komolyan gondoltad.-ült le velem szembe az ágyra.

-Annyira hülye vagyok.-kezdtem keserves zokogásba.-Bántottalak titeket és el löktem magamtól Jooniet.-mondtam, mire Kook az ölelésébe húzott.

-Ne sírj kérlek Hyung. Én nem haragszom rád és Tae sem. Tudod Hobi is milyen, simán megtudod vele beszélni. Namjoon meg..-mondta, de hirtelen elakadt a szava.

-Látod ez az, soha nem fog megbocsájtani nekem. Te is tudod, hogy milyen harag tartó.

-De szeret és ezért fog megbocsátani. Most lehet, hogy haragszik rád, nem rosszból, de teljesen jogosan, de meg fog bocsátani neked. Te vagy a mindene Hyung.-mosolygott rám.

-Köszönöm Kook, nagyon szeretlek.-öleltem szorosan magamhoz.-Nem tudod hol van Nam? Ugye nem Jacksonnál?

-Nem, ne aggódj. Átköltözött a vendégszobába. Na menj és kérj tőle bocsánatot.-mondta, mire bólintottam, majd a vendégszoba felé vettem az irányt.

Egy halk és bizonytalan kopogással jeleztem, hogy be szeretnék menni.

-Gyere.-hallottam meg Nam hangját. Az könnyeit törölgetve ült az ágyon. Rettenetes volt ezt látni.

-Kérlek menj ki He..Seokjin.-fordult el tőlem.

-Sajnálom Nam. Annyira sajnálom.-hajtottam le a fejem.-Tudom nagyon csúnya dolgokat mondtam neked és a többieknek, de nem akartam. Nem akarlak titeket...téged elveszíteni. Nem akarom, hogy ennek vége legyen. Te vagy a mindenem.-kezdtem el újra sírni. Már csak a gondolata annak, hogy végleg elveszítem, teljesen felemészt.-Tudom, hogy néha elviselhetetlen vagyok és a hangulatingadozásaim szörnyűek, de szeretlek..nagyon nagyon szeretlek.-a kifakadásomat hosszas csend követte. Tudtam, hogy nem fog megbocsájtani egyhamar, de mégis annyira fájt, hiába voltam felkészülve erre.

-Remélem, hogy egyszer megtudsz nekem bocsátani.-suttogtam magam elé, majd kiléptem a szobából. Szinte rohantam vissza a szobánkig. Magam után becsapva az ajtót csuklottam össze.

Elveszítettem azt, aki a legtöbbet jelentette nekem. Mindezt a saját hibámból. Bárcsak vissza tudnám fordítani az időt. Sose mondanék neki semmi rosszat és mindent megtennék, amit kér csak ne veszítsem el.

-Kook most egy kicsit egyedül szeretnék lenni.-válaszoltam egy halk kopogásra.-Kook kérlek mo..-mondtam, majd amint felnéztem teljesen elakadt a szavam. Nam állt velem szembe. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd felpattantam a földről.-Ohh..izé, itt hagytál valamidet?-kérdeztem tőle.

-Igen, a legfontosabb dolgot.-mondta, majd az ölelésébe húzott.-Egy kibaszott idióta vagy Seokjin és rohadtul megérdemelnéd, hogy szakítsak veled. De nem fogok. Te vagy a mindenem és akár milyen idióta vagy szeretlek.-húzta egy félmosolyra ajkait.

-Akkor nem fogsz elhagyni, ugye?

-Nem, de remélem tudod, hogy ezért megkapod a büntetésed hercegnő.-lökött az ágyra, majd nadrágjából kivéve az övét kötözte össze kezeimet.

Ami ezután történ az meg maradjon a négy fal között..

Elsőnek is szeretném megköszönni az 5k+ megtekintést és a majdnem 500 voteot🥺
Másodjára pedig nagyon nagyon sajnálom a majdnem 1 hónapos kihagyást...