20. rész

45 4 0
                                    

–Lisa szemszöge–

-Állj meg! - kiáltott rám egy H.Y.D.R.A. Katona.

-Nem állok meg, még le kell győznöm téged! - mosolyogtam. Az öklöm lángba borult, és elkezdtem a katona felé repülni. A katona elkezdett gépfegyverrel lőni, de a reflexeimnek hála nem talált el egy golyó sem. Mivel már nem volt kedvem közelharcba keveredni, csak simán kirántottam a kezéből a fegyvert, és fejen lőttem. -Ennyi vagy! - nyújtottam ki rá a nyelvem.

-Gyere, kérlek! - szólt nekem Sam - Olyan vagy, mint egy óvodás! - nevetett.

-Nem is! - nevettem én is, majd kirepültem a volt H.Y.D.R.A. Bázisból. Most semmisítettük meg a sokadik bázist a négy hónap alatt. Azóta bujkálunk, mióta volt a Polgárháború. -Mi a helyzet? - kérdeztem belépve a Quinjetbe. Ahogyan beléptem, rögtön elindult a Quinjet. Én odaszaladtam az egyik üléshez, és szorosan bekötöttem magam. Amúgy amikor elmenekültünk, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Natasha is jött velünk. Mindannyian megváltoztunk. Natashanak rövid szőke haja lett, Stevenek megnőtt, Samnek pedig maradt úgy, ahogyan volt. Rejtély az, hogy hogyan, de inkább nem kérdeztem meg. Én nem festettem be a hajam, ahhoz túlságosan is szeretem, inkább vettem egy fekete parókát, és azt tettem fel a fejemre. Buckyt pedig elvittük Wakandába, mert ott ki tudták venni a chipet az agyából. Ez a Polgárháború után volt pár nappal.

-Ez a helyzet! - mutatta Steve a telefonját. Heather és Tony eltűnt az űrlény támadás után és Wandát és Víziót mutatta a telefon képernyője, ahogy harcolnak egy lénnyel. - Most megyünk, segítünk nekik! Nem vagyunk messze tőlük, csak két város! - tette el a telefont.

-Mi a terv? - komolyodtam meg.

-Vonattal megyünk. A Kapi szerint ez hatásos belépő! - szólt hátra Sam.

-Oké! - sóhajtottam.Amúgy tényleg hamar odaértünk. Vízió nem volt a legjobb formában, Wanda sem, de ő még tudott harcolni a lénnyel. Jól mondta Sam, a Kapinak hatásos belépője volt. Egy vonat elhaladt, majd a másik oldalon megjelent ő. Natasha hátulról támadta meg a lényt, elég ügyesen. Egy ideig harcoltak, Natasha állt nyerésre.

–Nem akarunk megölni. De meg fogunk. – mondta Natasha.

–Többé nem lesz rá alkalmatok. – felelte a lény és eltűntek.Mi a háttérből figyeltük a történéseket Sammel, majd mikor elhárult a veszély, odasiettünk Vízióhoz. Átkaroltuk, és segítettünk neki felállni.

–Köszönöm kapitány – mondta Vizió hálás arckifejezéssel.

–Irány a gép. – mondta Steve és már fel is mentünk a gépre.

–Hová megyünk? – Kérdeztem.

–Haza. – felelte Steve.

–Miniszterúr. – köszönt Steve a miniszternek.

–Van, vér a pucájukban azt meg kell hagyni. – mondta az elnök egy hologramon keresztül.

–Az most magának is jól jönne – szólt közbe Natasha.

–A világunk lángokban áll és azt hiszi, hogy megbocsájtottunk?

–Nem érdekel a megbocsátás. És régóta nem kérek engedélyt – mondta a kapi. – elvesztették a védelmezőjüket, nekünk kell harcolnunk. És ha az utunkba áll magát se kíméljük.

–Tartóztassa le őket.– mondta a miniszter Rhodey-ra nézve

-Hogyne máris. – mondta Rhodey és kikapcsolta őket. Üdvözöltük egymást és meglepetésünkre Benner lépett be a szobába.

–Hát... én-én visszatértem – dadogta össze vissza.

–Szia Bruce. – Köszönt neki Natasha

–Nat. – mondta halkan Bruce. Jaaaj de romantikus.

–Hát ez kínos. – mondta Sam én meg oldalba, böktem.

–Na figyeljetek Thanosnak van a legnagyobb hadserege az univerzumban és fix, hogy nem fog leállni amíg... nincs nála... Vizió köve. – nyögte ki végre Bruce.

–Akkor meg kell védenünk. – mondtam ki egyszerűen. Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne.

–Nem, el kell pusztítanunk. – mondta ki Vizió, mire mindenki ránézett. – Sokat töprengtem ezen az alkalmatosságon a fejemben a természetéről, valamint az összetételéről. Úgy vélem, ha ki lenne téve egy megfelelően erős energiaforrásnak, amelynek hasonlóak a tulajdonságai akkor elképzelhető, hogy... felbomlana a molekulális egysége.

–És te is odavesznél. Ebbe bele se menjünk. Oké? – mondta Wanda ellentmondást nem tűrő hangon. Vizió nem hallgatott másra csak, hogy meg kell semmisíteni a követ, de Benner elmondta nekünk, hogy ki lehet venni a követ anélkül, hogy Vizió megsemmisülne. Ezek után elmentünk Wakandába mivel csak ott tudják kiszedni a követ.


–Heather szemszöge–

Segíteni akartam Strangen, de egyedül képtelen lettem volna ezért elbújtam és vártam apát. Mikor már meguntam a bujkálást elindultam felfele és megláttam apát, ahogy Peterrel vitatkozik.

–Nem kéne itt lenned.

–Haza akartam menni.

–Nem érdekel

–De olyan magasan voltam, aztán eszembe jutott maga és rátapadtam az űrhajóra. És ez a szerkó ez eszméletlenül jól knéz rám és igazából a maga hibája, hogy itt vagyok.

–Hogy mit mondtál?

–Ezt visszaszívom, de de most itt vagyok az űrben

–Ahogy én is. – szakítottam meg a beszélgetésüket vagy inkább a vitájukat. Féltem, hogy apa sokkot fog kapni, ezért kicsit távolabb álltam tőlük

–Ez fantasztikus. Na és te, hogy kerülsz ide? – kérdezte felém utalva a kérdését.

–Hát az úgy volt... hogy meg akarják szerezni az erőmet, ezért bezártak az előbb egy börtönbe, de kiszabadultam és most itt vagyok. – mondtam halál nyugodt aeckifejezéssel, mintha nem is egy űrhajón utaznék, hanem a paradicsomban nyaralnék.

–Na jól van. Először is foglalkozzunk a kővel. Ő ott bajban van. – mutatott a varázslóra apa – Mi a tervetek? – kérdezte

–ÖÖÖ van az a régi film a ,,bolygó neve hálál" – mondta Peter miközben a varázsló fel–fel ordított, amikor megkínozták

–Ja azt én is láttam, jó film – mondtam és akkor leesett, hogy Peter mire akar kilyukadni.Mikor Peter elmondta a tervet, apa tunyacsáp elé állt és kilyukasztotta az űrhajó falát, ami a lényt rögtön kirepítette és már a varázsló is majdnem kirepült a lyukon, mikor is Peter megfogta, és visszahúzta én, pedig befedtem a lyukat.Miután megmentettük Stranget apával szokásukhoz híven veszekedtek, míg én megfogtam Peter kezét és nem is mertünk megszólalni. Apa azt javasolta, hogy csapjunk le Thanosra a bolygóján, míg Strange azt javasolta, hogy menjünk vissza a földre.

–Jól van Stark... oda megyünk. De tisztázzunk valamit. Ha meg kell mentenem magát a gyerekeket vagy az időkövet, akkor gondolkodás nélkül hagyom meghalni magukat. Muszáj, mert ezen múlik a világ sorsa. - de kedves.

–Pompás, micsoda erkölcsök, megdumáltuk. Jól van kölyök... Bosszúálló vagy. – mondta Peternek és miközben ezt mondta, "lovaggá ütötte".

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Jan 31, 2021 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

/AZ ÚJ KORSZAK KEZDETE/Marvel (átírás alatt)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang