11.

129 14 5
                                    




Amikor vissza értünk Londonba izgatottan váltunk el egymástól, majd mindenki ment a saját útján. Otthon mézeskalács és bejgli illat csapott meg, amint beléptem a lakásba. Amikor megpillantottam a nappalit ott állt egy gyönyörű karácsonyfa. A lakás mindenhol ki volt világítva, a díszek pedig pirosak és zöldek voltak. Minden embert át járt ebben a lakásban a karácsonyi hangulat. Amikor beléptem a könyvszobába fenyő illat csapta meg orromat. A kanapéban Queeniet találtam.

-Áh! Rachel! Észre sem vettem, hogy haza értél! Kérsz egy bögre forró csokit? Májvacukorral vagy nélküle? Tejszínhabot? És kampónyalóka mindenképp kell hozzá.- felelte, gondolataimban olvasva.

-Örülök, hogy látlak!-mondtam neki mosolyogva. Úgy döntöttem, hogy ideje kipakolni a bőröndömet , tehát vissza mentem a szobámba, ahol egy aprócska karácsonyfa állt díszítésre várva.

-Arra gondoltam, hogy feldíszíthetnénk együtt a fádat. -lépett az ajtóhoz anya.
Miután kipakoltam és feldíszítettük a fát lementem vacsorázni, ahol már apáék is ott voltak. Este, pedig mosolyogva hajtottam álomra a fejemet.

December 24.

Reggel 10 óra körül keltem, így gyorsan felvettem egy sötétzöld, bársony estélyi ruhát, majd a hajamat összefogtam a fejem tetejére egy kontyba és így mentem le a nappaliba. Apáék szintén ki voltak öltözve, hiszen nem sokára jönnek át hozzánk Theseusék. A konyhában isteni illatok voltak, hiszen már készült az ünnepi kacsa és hozzá a halászlé.
Queeniék készítettek bejglit, almáspitét és mézeskalácsot.
Pár perccel később megérkezett Theseus és Leta. Ők métereskalácsot és kekszeket hoztak.
Ebéd után mugli játékokkal társasoztunk például: monopoly, tabu, activity...
Nagyon jól szórakoztunk. Mikor eljött az este elkezdtük az ajándékozást. Én pár könyvet és új ruhákat kaptam, amiknek nagyon örültem. Jacobék és Letaék január 1-ig maradnak, így a Szilvesztert is együtt töltjük. Amikor már késő volt sütiktől részegen mentünk fel a szobáinkba. Gyorsan letusoltam, majd felvettem a mézeskalács mintás pizsamámat és hozzá egy jó vastag szörmés zoknit. Mielőtt elaludtam volna elkezdtem olvasni az "Adventi Krimik" című mugli könyvet, amit Agatha Christie írt. A könyvben több novellája is megtalálható. Az első történet után (A csokoládés doboz esete- Hercule Poirot) becsuktam a könyvet, majd elfújtam a pillecukor illatú gyertyámat és bebújtam az ágyamba. Takarómat magamra húzva kirázott a hideg a karácsonyi hangulattól, és egy utolsó pillantást vetettem a kinti tájra, amit már hó borított.

December 31.

Reggel eléggé későn keltem. Már majdnem 11 óra lehetett, mikor egy bagoly kopogott az ablakomon. Gyorsan beengedtem és lekötöttem a lábára rögzített levelet.

"Kedves Rachel,

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek! Remélem a szünetben tudunk valamikor találkozni!

Ölel: Remus"

A nap folyamán ezekhez hasonló levelem érkezett Siriustól, Jamestől, Petertől és Tonkstól. Miután én is mindegyik barátomnak küldtem levelet elkezdtem gondolkozni, hogy milyen ajándékot vegyek nekik. Sajnos ezt a gondolatmenetet apa szakította félbe, hogy menjek le vele az állatokhoz. Boldogan követtem Göthét, hiszen már rég láttam a kedvenceimet. 

-Mondd, milyen a suli?- kérdezte apa

-Nagyon jó. Bár remélem nem lesz olyan eset többé, mint legutóbb a halálfalókkal.

-Kérlek, nagyon vigyázz magadra! Ez nagyon  fontos. Nem tudom, hogy ez a Voldemort mit akar tőled, de az biztos, hogy te nem fogod hagyni magad. És sajnos ha nem lesz jobb, vagyis biztonságosabb a helyzet anyád át akar vinni az Ilvermornyba...vissza. 

-Tessék? De én nem akarok oda járni! Az angolok sokkal haladóbb szelleműek! Itt érzem jól magam, és itt vannak barátaim.

Este egy kis ruhát vettem fel, mivel az aránylag egy kényelmesebb viselet. Queenie sütött karácsonyi pudingot, mivel az karácsonykor elmaradt sajnos. Jacob, pedig épp egy üveg pezsgőt nyitott ki, mivel 10 perc múlva éjfél van. 

5...4...3...2...1

-BOLDOG ÚJ ÉVEEEET!!!!!- kiabálta mindenki a szobában, majd mindenki koccintott. Az este folyamán varázsló játékokat játszottunk, majd megmutattam Queenienek, hogy sötét varázslatok kivédéséből miket tanulunk, mert ő meg van győződve róla, hogy az Ilvermorny jobb iskola. Utána pedig Göthe és Theseus a gyerekkorukról meséltek, így került szóba a Bogar Bárd Meséi című könyv is, amiből apáék kiemelték a Három testvér meséjét. Queenie szerint az angolok nagyon furcsák, hogy ilyeneket olvasnak a gyerekeknek. hajnali 4 kor már sokan elálmosodtak, így mindenki fel ment aludni. Reggel én keltem a legkorábban, pedig már 10 óra volt. Elkezdtem bepakolni a bőröndömbe, ugyanis 3-án indul vissza a vonat a Roxfortba. Mikor ezzel készen voltam egy kicsit tanultam, de nem vittem túlzásba. 

Január 3

Épp a Roxfort expressen ülök és a fiúkat várom Remussal együtt, mert ő is korán érkezett. Addig, hogy menjen az idő a szünidőről beszélgettünk, majd 20 perc múlva Sirius és James is csatlakozott hozzánk. Miután Peter is megérkezett ő is beszámolt a szünetről és a fiúk röhögését hallgatva aludtam el a vonaton.



Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ez a rész ilyen rövid lett, de eléggé sok minden történt velem az elmúlt időben. Remélem azért tetszett!

Rachel Salmander ~ A Kezdetek (SZÜNETEL)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora