𝟷. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

1.4K 77 10
                                    

Louis magányosan vette be mai reggeli gyógyszereit. Szinte már víz nélkül is le tudná őket nyelni, ám mégsem teszi. Szereti érezni, ahogy a jéghideg csapvíz végig folyik a torkán. Ilyenkor legalább érez valamit. Ám e borongós gondolatokat hamar kiűzi a fejéből, hiszen ma nagy nap van. Bizony, ma van a nap, amikor elkezd élni. Rendben, igazából csak a közeli Ashdába megy bevásárolni, de számára ez is hatalmas lépés, tekintve a tényt, miszerint fél éve kizárólag egy tolószékben gubbasztva nézi a TV-t az apartmanjában. Édesanyja ma dolgozni ment, csak úgy mint minden másnap. Orvosként van annyi keresete, hogy mindenféle izgulás nélkül ki tudják fizetni a számlákat, és egyéb kötelező dolgokat, úgyhogy arra is van ideje hogy a fiával töltse az idejét, ám Louis ma különösképpen várta édesanyja elmenetelét, hiszen így lehetősége nyílik egy kicsit kidugnia az orrát a lakás fojtogató atmoszférájából. Nagyon ügyelt a ruháira melyeket ma felvett, és arra is, hogy a haja ne tűnjön kócosnak, borostája pedig rendesen le legyen nyírva. Kék farmernadrágban és okker színű TommyHilfiger pulóverben, egy barna sportcipőben, mankóival a hóna alatt indult el az 5 percre lévő szupermarket-be. Az utcákon rendszeresen megbámulják, hiszen látszólag nincs semmi baja, mégis botladozva halad a mankóival, nélkülük meg sehogy, mivel izmaiban a baleset óta nincs elég erő ahhoz, hogy megtartsák teljes testsúlyát, hiába nem nyom sokat. De a ma reggeli talkshow energiát fecskendezett bőre alá. Igaz a képet nem figyelte, csupán hallgatta, mégis mélyen megérintette. Egy énekessel beszélgettek, akinek fél éve csúszott le a karrierje, ezáltal a srác pedig a drog és az alkohol fogságába szorult. Ám már jól van, sőt majd kicsattan az élettől, noha karrierjét soha többé nem szeretné se folytatni, se pedig újrakezdeni. Helyett elmondta, milyen új hobbikat kezdett el, és, hogy nem számít min mentünk keresztül, ugyanis a padlóról mindig csak fölfelé vezet az út, a lényeg, hogy merjünk felállni, s ne szégyelljük eltakarni a hegeinket, miket sokáig nyalogattunk. A világban élő embereknek tudniuk kell: nincsenek egyedül.
Ezek után Lou már nem figyelt annyira, hiszen csak párkapcsolati témákról, és egyéb hasonlókról volt szó, ami annyira nem keltette fel a kékszemű fiú érdeklődését.

Amint elért az Ashda elé, nagy nehezen, de kitolt egy bevásárlókocsit, és elővette a zsebébe sebtiben begyűrt bevásárló listát. Így bicegett be a hatalmas boltba. Louis hátrányosságai közé tartozott a mozgás korlátozottságon kívül még az is, hogy 23 éves férfi létére nem igazán erősítette a nyurga égimeszelők csapatát. Kis termetű, vékony és alacsony volt. Emiatt sokat bántották az iskolában, hogy ő biztos lánynak készült csak félúton meggondolta magát. Na de, alacsony termetének hála rengeteg meleg férfi szemelte ki, hiszen elmondásuk szerint mindent rendkívül aranyosan csinál. Az olyan férfiak szeretik kimutatni hogy ki az övék és megvédeni is szeretik őket. Legalábbis Louis nagyon sokáig ebben a tévhitben élt, egészen a baleset napjáig. De vissza a hátrányokhoz. Szóval Louis mivel se nem magas, és mankók nélkül még állni se tud (ez pedig nem a legjobb kombó) így a magasan lévő dolgokat sajnos nem éri el, nyújtózkodni, pedig csak alig-alig tud. Így történt ez most is, mikor az áhított paradicsomos babkonzervet próbálta megszerezni, amit úgy látszik most felpakoltak, mivel a fiú tisztán emlékezett: az eddig a legalsó polcon volt. A legtöbb ehhez hasonló estben egyszerűen csak ott hagyná, viszont mivel ez az egyetlen olyan étel amit bármikor képes, mindenféle kérés nélkül megenni, nem teheti. Édesanyját pedig nincs szíve még egy ilyen konzervért elugrasztani, épp eleget dolgozik így is. Úgyhogy elhatározta, most egyedül oldja meg a dolgokat, ezzel levéve a terhet az anyukájáról, és remélhetőleg meg is lepi majd vele. Jobb oldali mankóját a bevásárlókocsi fogantyújának támasztotta, bal mankójára pedig teljes súlyával rátámaszkodott. Lábai remegtek mint a kocsonya, de ezzel mit sem törődve nyújtózkodott. De még így sem érte el teljesen. Így megkockáztatta, hogy mankójára egyre kevesebb testsúlyát helyezi rá. Ám lábai még jobban remegtek, ezzel teljesen befolyásolva Louis mozgását, jelezve neki, itt a korlát vége ameddig el tud menni. De a fiút ez továbbra sem érdekelte, így állt lábujjhegyre, amit sajnos már nem bírtak a lábai. Makója kicsúszott bal hónalja alól, s hangos puffanással landolt a kövön. A bal mankót követte a jobb, majd végül Louis aki fájdalmasan vinnyogott fel.

Még mindig ragyogsz 「Larry Stylinson Ff.」Where stories live. Discover now