Még mindig ragyogsz 「Larry Stylinson Ff.」

𝟹. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

Amíg Harry segített Lou édesanyjának kipakolni az Ashdából szerzett kincseket, addig Louis bement a szobájába, hogy átöltözzön. Ám bennsőjében több dilemma is volt azon kívül, hogy mit vegyen fel. Nem akart melegítőt venni Harry előtt, az túl hanyag, de farmert se, mivel az hosszútávon nem kényelmes a tolószékben. De miért is akar ő kerekesszékbe ülni? Tud járni, persze mankókkal, de tud. Hiba lenne ennyivel elijeszteni az új barát szerűségét. Nem akar még gyengébbnek, még kiszolgáltatottabbak látszani. De ugyanakkor önmaga akar lenni. Azt is szeretné tudni, hogy mi történt Harryvel, hiszen azt a cikket teljesen figyelmen kívül hagyta. De bűnösnek érezte volna magát, ha a Google-ból tudja meg. Azt akarta, hogy Harry mondja el. De lehet hogy Harry nem is akarja elmondani, elvégre Lou nem nondhatja el cserébe az ő démonjait. Vagy az is lehet, hogy Harry azt hiszi, Louis tudja, hogy mi történt vele.
Nos ezeken gondolkodva ült az alacsony fiú, tehetetlenül az ágyán. Végül vállalta a kényelmetlenségeket, és a kék farmert valamint a mankókat választotta. Aztán kishíján majdnem kamrai tachikardiát kapott, amikor magas, göndör hajú barátja kopogott az ajtófélfán. Ijedten ugrott meg.

-Szia. Ne haragudj, nem akartalak megrémiszteni. Anyukád üzeni, hogy kész a vacsora. Ha van kedved gyere - azzal Harry megvillantotta női rajongói által kedvelt csodaszép mosolyát, göndröcskékkel együtt. Louis a sokktól, miszerint ez a mosoly kivételesen csak neki szólt, alig tudott kinyögni valamit, így csupán egy bólintással jelezte, érti. Hirtelen mintha minden egyéb elszublimált volna az okos kis fejéből. Az intelmek, hogy NE kerülj közel férfiakhoz, és a nadrág, valamint mankók körüli kétségek is egyaránt lettek kámforrá. Lou szívverése felgyorsult. Olyan rég volt már, hogy egy fiú ezt a reakciót váltotta ki belőle, és nem a rettegés plusz pánikroham kombót. Ráadásul ma a gyógyszerét se vette be!
Villámgyorsan kapta össze magát. Elméje olyan szinten járt a fellegekben, noha ez lehet csak egy udvarias mosoly volt, hogy azt is elfelejtette, az ő szobája az egyedüli helység a házban, ahol nem távolították el a küszöböt, így esetlenül bukott orra. Illetve csak volna, hiszen a linóleum helyett, Harry erős karjaiban landolt. Ez maga volt az álom, és a rémálom.

-Jól vagy? - Kérdezte aggódva Harry.

-Ne haragudj - válaszolta Louis.

-Nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy jól vagy-e. Nem ütötted meg magad?

-Nem. Jól elkaptál, hallod - vette viccesebbre a figurát Lou, hogy elkerülje a kínos csöndet.

-Ugyan már, te estél a karjaimba, még szép hogy elkaptalak. Csak nem hagyhatom, hogy eless - Harry csak azután realizálta mennyire kétértelműen hatott a mondata egy Louhoz hasonló lelkileg instabil fiúnak, hogy kedve lett volna visszaszívni. Ám a szavak immár kínosan lebegtek közöttük.

-Igaz is, tényleg sajnálom - Lou cinikusnak szánta a mondatot, de kimondva inkább hatott remegősnek és bűntudattal telinek. -Jobb lesz ha megyek is. Nehogy a végén még fel kell hogy segíts a földről.- Harryt mintha pofon vágták volna, úgy hatottak rá a kimondott szavak. Ennyire így érződött a mondat? Mintha teher lett volna számára, hogy egy ilyen vonzó, ámde erős teremtés, egy angyal a karjaiba zuhant? Frusztráltan kapta el Louis csuklóját és húzta vissza magához.

-Nem úgy gondoltam.

-Tudom - mondta Louis szűkszavúan.

-Nem, én tényleg nem úgy gondoltam - bizonygatta tovább Harry, és nem vette észre, az alacsonyabbak, már régen más a problémája, mint az a felelőtlenül kétértelmű mondat.

-Értem - emelte fel a fejét Louis, és szemeivel, melyekből záporoztak a könnyek, Harry szemeibe nézett, akiéi épp teljes sokkot és megbánást tükröztek - Most elengednéd a csuklóm? - Szipogta Louis. -Megértettem, nem leszek a terhedre többet, úgyhogy elengedheted. - Harry ha lehet most még jobban bepánikolt. Mit is képzelt! Így megragadni egy olyan fiú csuklóját, akivel isten tudja mi történt? Kész öngyilkosság volt a lelkiismeretének!