Emléktöredék

Negyvenkilencedik rész

Ahogy visszaértünk és lenyergeltük a lovakat éreztem hogy valahogyan ki kell szellőztetnem a fejemet.Most hogy ismét láttam Dave-et újra pillangók repkedtek a gyomromban és a tehetetlenség sem segített semmit.Elővettem a telefont és felhívtam azt az embert,aki tudtam hogy segíteni fog.

-Szia!-köszönt bele Lisa a telefonba.

-Szia.Bocsi hogy nem hívtalak az utóbbi pár napban.Eléggé nagy a káosz.Nem tudunk valahol talizni?-

-15 perc és ott vagyok.-majd lerakta a telefont.

Jó ha van az embernek egy legjobb barátnője akire bármikor számíthat.Lisa azonnal ugrott,érezte a hangomban hogy nincs minden rendben.A kapuban álltam és vártam hogy megjelenjen a kocsija.Hosszú 5 perc után beparkolt egy üres helyre a szürke mercijével,majd odasétált hozzám én meg a nyakába borultam.

-Vissza akarok menni a régi életembe.Én ezt nem bírom!El akarok felejteni mindent!-ekkor tört el a mécses nálam.

-Ne aggódj Amy,itt vagyok neked.Valahogyan megoldjuk!

-Köszi Lisa.-öleltem meg mégszorosabban.

Végül Lisa nálunk aludt és megnéztük a Két lépés távolságot.Nem kell mondanom hogy másnapra mindketten teljesen pufi szemekkel keltünk fel a tegnapi sírástól.Kinevettük magunkat a saját nyomorunkon,amikor Rob benyitott a szobámba.

-Ohh..Bocsi.Azt hittem hogy egyedül vagy Amy..-mondta Rob.

-Miért törsz így be a szobámba??-kérdeztem felháborodva.

-Csak veled akartam lenni.Olyan szörnyű dolog ez?

-Igen!-szólt közbe Lisa is.-Barátja van ember!Na..

-Hagyjad Lisa!Majd később beszélünk Rob.

-Rendben,sziasztok!-mondta majd becsukta az ajtót.

-Ez mi volt?-kérdezte Lisa.

-Valamit nem mondtam el..Szakítottunk Dave-el egyenlőre,viszont azt vettem észre hogy Rob meg olyan figyelmes velem...

-Na itt most állj!Azt még megértem hogy szakítottál Dave-el.De!Hogy ezzel a barommal állj össze?!Teljesen elmentek otthonról?Ne csináld ezt,mert meg fogod bánni!

-Nem a te életed Lisa!Dave hibája!Miért tette ezt?Akkor nem tartanánk itt!

-Biztos vagyok benne hogy nem ő volt.

-Nem tudom...Én sem akarom elhinni.Majd jobban utána járok az ügynek de egyelőre le kell kicsit nyugodnom.

-Rendben..Csinálunk reggelit?

-Aham.-válaszoltam.

Pedig nem voltam éhes.