I'm Falling Again (KageHina)

Második virág

Reggel Shoyo korán kelt. Kimászott Natsu mellől és megpuszilta annak feje búbját, aztán a konyha felé vette az irányt. Csinált magának egy kakaót és leült a tévé elé. Csak nézte a feketeképernyőt és beletemetkezett a gondolataiba.

Félt borzasztóan félt, azt se tudja, hogy kibe szeretett bele. Lányok közül csak Kiyoko-san és Yachi-sannal beszélgetett, de egyikőjükre se tudna ránézni úgy, hogy ő az a "nagy ő". De akkor ki lehet? Más lányokkal nem nagyon szokott beszélgetni.... Lehet, hogy fiú? Ez a gondolat az ő fejében is felötlött, de hamar elvetette. Nem lehet fiú. Nem akarta, hogy fiú legyen.

- Shoyo? Mit csinálsz itt hajnali ötkor? Aludnod kéne! - dorgálta meg anyja. Az ajtóban állt és Hinatát nézte. Nem aludt túl sokat ő se. Aggódott, a fiáért. A narancs hajú fiú látta anyukája arcán a fáradság jeleit, bűntudata lett. Letette a bögrét a kanapé melletti kis asztalra.
- Nem tudtam visszaaludni, felkeltettelek? - mosolygott rá, anyukájára mire annak arca szomorúvá változott.
- Nem, nem aludtam semmit...
- Értem sajná-
- Ne mond azt, hogy sajnálod Shoyo! Erről te nem tehetsz! - most ő mosolyodott el, azt a fájdalmas mosolyt az alacsony fiú örökre az emlékezetébe véste. - Tudod ki lehet az?
- Nem, de az biztos, hogy nem lány- vált szomorúvá Hinata hangja. Tudta, hogy anyja mindig is egy lányt szeretett volna mellette látni.
- Semmi baj Shoyo! Akkor is a fiam maradsz, ha az illető fiú! – ült le mellé a kanapéra az előbb említett és megölelte.
- Köszönöm anya, ha kitalálom ki az távol maradok tőle és akkor minden megoldódik! - vezette fel az ötletét anyjának. Hinata azt gondolta, ha az illető fiú kétli, hogy viszont fogja szeretni.
- Shoyo! A szerelem nem múlik el egyről a kettőre! Mikor tudni fogod ki az, majd megbeszéljük mit csináljunk, rendben? - simogatta meg fia feje tetejét könnyes szemekkel.
- Rendben! - bújt hozzá Hinata. Kezével anyja átkarolta és sokáig így maradtak. Percekig vagy órákig. Az alacsony fiút zavarta, hogy anyja úgy viselkedik vele mintha már fél lábbal a sírban lenne. Ez még csak az eleje! Teljesen jól lesz és meggyógyul. Addig fog röplabdázni ameddig csak tud! Nem fogja megállítani ez a kicsi betegség. Gondolta Hinata, miközben anyjával a kanapén ücsörögtek.

Egy idő után elengedték egymást és mentek a maguk dolgára. Anyukája elindult a konyhába reggelit készíteni, Hinata pedig a szobájába felöltözni és elvégezni a szükségleteit. Közben Natsu is felkelt így együtt reggeliztek.

- Köszönöm az ételt! - mondták egyszerre és enni kezdtek. A hangulat nagyon feszült volt, ami Shoyot idegesítette, tudta, hogy miatta van.
- Anya ma miért nem mentél be dolgozni? - kérdezte mellőle Natsu. Anyjuk ma nem ment dolgozni. Húgát pedig mindig ő viszi iskolába.
- Basszus elfelejtettem! - csapott az előbb említett a fejére. - Gyorsan edd meg én addig elkészülök! Shoyo! Nem muszáj ma suliba menned! - állt fel az asztaltól és Hinata fejére nyomott egy puszit, aztán futott átöltözni.
- Anya nincs semmi bajom! Bemegyek! - kiáltott utána a fia és ő is belapátolta magába a reggelit. Mire befejezte Natsu már az ajtóban állt és várta anyukáját. Shoyo betette a mosogatóba a tálakat, majd megfogta a táskáját, aztán kirohant az ajtón.
- Shoyo, elviszlek! - szólt anyja a nappaliból.
- Már mondtam, hogy semmi bajom! Bebiciklizek és megyek edzésre! - morrant rá Hinata. Nem akarta, hogy úgy viselkedjen vele, mint, aki már attól is meghal, ha biciklire ül. - Sziasztok!
- Szia, bátyus! - köszönt el Natsu.
- Vigyázz magadra! - mosolygott rá anyja.
- Nem lesz semmi! - felszállt a járműre és maximális sebességgel tekert a suli felé. Ugyan is a reggeli edzésről már így is késésben volt.

Tíz perc alatt megérkezett a tornaterem elé, ahol a földre vágta a kerékpárt és kinyitotta a terem ajtaját.
- Bocsánat a késésért! - hajolt meg az ajtóban állva.
- Hinata, legközelebb érj ide időben, az edzés felét lekésted! - dorgálta meg Daichi-san. Ez kellett neki, végre egy valaki nem foglalkozik vele úgy, mint, aki holnap megfog halni. - Gyere gyorsan!

Levette a cipőjét és már szaladt is a pályára gyakorolni. Kageyama furán nézett rá, amit nem tudott hova tenni. Ezért megpróbálta utánozni azt a fejet, amit ő vágott és úgy bámult vissza rá. Erre a feladó megrázta a fejét és a háló felé fordult. Hinata megrántotta a vállát és alapállásba helyezkedett és várta labdát.

- Jó reggelt! - szólt hozzá Kageyama az első feladás után.
- Jó reggelt! - válaszolt udvariasan Shoyo. Jött a következő labda, amit hatalmas erővel a földbe taszított, kiadva magából mindent, ami az elmúlt nap és a ma reggel történt. Akkorát csattant a másik oldalon, hogy mindenki felé nézett, mire ő csak elmosolyodott.
- Hű! Sho-chan ilyeneket, majd a versenyen is csinálj! - dicsérte meg Noya.
- Nem adom fel! - hallotta meg halkan maga mögül Asahi hangját. Erre csak elvigyorodott és folytatta a labda leütését, amit az előzőhöz hasonlóan nagy hangerővel csapódott be a háló túloldalán. Hinata nem szereti a röplabdát, hanem imádja. Segít kitisztítani a fejét a sok hülyeségtől.

Shoyo edzés után a terme felé vette az irányt, a feladójával.
- Miért késtél? - kérdezte meg a szokásos hangnemében a feladó, amitől a narancs hajú fiú szíve gyorsabban kezdett verni. Aggódott volna érte?
- Nem aludtam valami jól, ezért csak hajnalban sikerült lefeküdnöm! - hazudott barátja szemébe. Pedig szívesen elmondta volna mi történt, de félt, hogy kineveti őt. Nem akarta, hogy úgy viselkedjen, mint az apja, nem akarta, hogy elhagyja.
- Boke, feküdj le időben! Ma nem fogunk tovább bent maradni! - nézett rá komoly arckifejezéssel Tobio.
- Nem! Edzeni fogunk! - mordult rá az alacsonyabb. Muszáj röplabdáznia, ha nem edzhet csak hülyeségeken gondolkodna, amire most nagyon nincs szüksége.
- Nem szeretném, hogy összeess a kimerültségben! Most az egyszer hallgass rám! - pillant felé. Mintha aggódott volna érte, de Hinata akkor is röplabdázni akart.
- Kérlek ígérem, hogy ma este aludni fogok! - nézett rá most már homályos tekintettel Shoyo.
- Ahhj, Hinata! Rendben edzhetünk, de ha valamikor fáradtan jössz be, hazáig foglak rugdosni! Érted? - mondta Kageyama. Ennyire aggódott volna érte? Shoyo hirtelen olyan boldog lett, hogy legszívesebben megcsókolná a mellette állót. Ahogy átfutott ez a gondolat a fejében lefagyott.
- Igen, értem- válaszolt neki halkan, majd besietett a terembe, leült a helyére és az ablak felé fordult, hogy lehűtse felforrósodott arcát.

Lehet, hogy Kageyama Tobio akibe beleszerettem? Ha igen akkor biztos, hogy nem szeret viszont, vagy.... Nem. Nem ébreszthetem fel magamban a reményt, attól csak rosszabb lesz. Nézzük a jó oldalát, tudom, hogy belé lettem szerelmes... valószínűleg. Ahj, biztos. De most mit csináljak? Ha kiderül megfog utálni, nem? Esetleg elhagy? Minden esetre nem tarthatom magam távol tőle az túl feltűnő lenne. Ha a közelében maradok, nem fogok tudni kiszeretni belőle. Ezt megkell majd valahogy oldanom.

A csengő harsány hangja jelezte, az óra megkezdődött és tanácsos figyelni a tanárra. Persze a narancs hajú  gondolatai messze jártak, semmi közük a nem volt a matematikához.