I'm Falling Again (KageHina)

Tizenegyedik virág

- De- próbált Kageyama vitatkozni.
- Menned kéne, nem? Vége a szünetnek és most mi fogunk játszani a Fukurodani ellen - szólt Shoyo idegesen. Még csak az hiányzik neki, hogy a másik ezzel a kis semmiséggel foglalkozzon. Tobio felállt és ránézett a narancs hajúra, de az egy tapodtat se mozdult.
- Te nem jössz? - nézett az alacsonyabbra kérdőn a feladó.
- A tegnap történtek után nem.... Mármint amikor rosszul lettem a pályán, de holnap már elvileg engednek játszani- mosolygott Hinata erőltetetten, Tobio pedig észrevette mivel láthatóan nem úgy mosolygott, mint tegnap amikor kettesben gyakoroltak.
- Értem - válaszolt Kageyama és elindult a többiek felé. Shoyo egy ideig nézett a barátja után, de aztán folytatta az „edzőtervét".

A meccsre nem is figyelt, de szívesen nézte volna. Viszont úgy gondolta, hogy ezt az „edzőtervet" megírni fontosabb neki mindennél. Persze, hogy ha ő röplabdázhatna akkor az „edzőtervet" nem írná most az biztos. Nagyon belemerült az egész írásába annyira, hogy észre se vette, hogy valaki leült mellé és őt szugerálta. Kenma a tekintetét a papírra vezette, ami már tele volt írással. Csak pár szót tudott elolvasni, mert a narancs hajú keze kitakarta a többit. Furcsán nézett a másikra az első szavak után, majd tovább olvasta és egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Kuroo észrevette és gyorsan leült a párja mellé. Aki már lassan könnyes szemekkel nézett rá. A Nekoma kapitánya a kezét a hátára tette a másiknak és lágyan simogatni kezdte, legszívesebben megölelte volna, de a teremben rajtuk kívül rengetegen voltak és nem nagyon szeretett volna jelenetet. A narancs hajúnak semmi se tűnt fel az egészből nagyon el volt merülve az „edzőterv" készítésben. Akkor figyelt fel mikor véletlenül Kenma keze hozzáért. Hinata ugrott egy aprót és tekintetét a két piros ruhás emberre szegezte. Egyből megértette, hogy miről van szó ezért a lapot összegyűrte és eltette a nadrág zsebébe, arcára pedig egy mosoly ült ki miközben feléjük fordult. A Nekoma feladója átölelte a narancs hajút.

- Miért? - kérdezte szomorúan Kozume. Nem értette az egészet. Nem értette, hogy Shoyo miért írt ilyen dolgot arra a papírra. A narancs hajú nem válaszolta meg a kérdését, nem válaszolhatta meg és nem is akarta, de tudta, hogy a Nekoma kapitányának kérését se hagyhatja figyelmen kívül. Így úgy döntött, hogy miután Kenma kicsit lenyugszik elmondja neki az egészet, amit már lehet régebben megkellett volna tennie. De Kuroo nem így gondolkodott, ő felsegítette a párját, majd az alacsony fiút is karon ragadva sietett el a legközelebbi mosdóba, amit Hinata egy nagy sóhajtással üdvözölt, mivel mostanában az ideje nagy részét itt szokta tölteni meg a csoportos beszélgetések is ezen a helyen zajlanak. Shoyo zárta az ajtót és mikor visszafordult azt látta, hogy Kenma már Kuroo kezei között volt. Az utóbbi fiú egy szúrós pillantást küldött a másik felé Shoyo ezt az üzenetet vette le belőle: „Ha nem mondasz semmit élve felfallak és megetetlek a kutyákkal majd felrobbantom a sírodat!"

Hogy lehet valakit egyszerre megenni és megetetni a kutyákkal majd eltemetni miközben már az adott személy jelen esetben én már rég a wc- Oooooh Shoyo te teljesen idióta vagy.

Kuroo pillantása semmi ilyet nem szándékozott közölni a narancs hajúval csak annyit, hogy: „Ha nem mondasz semmit én fogok beszélni!" A Nekoma kapitánya a másikat figyelve rájött, hogy Shoyo már rég nem őt nézi valahol máshol jár. De nem sokáig, mivel Kuroo örült volna, ha a másik köztük van fejben ezért elkezdett a két kezével integetni teljesen megfeledkezve az őt ölelő fiúról. A fekete hajú érezte, hogy valamit pontosabban inkább valakit a kezével fejbe vágott és már érezte is azt a bizonyos hideg pillantást, ami olyan volt, mintha egy macskát felvertek volna az álmából és bármelyik pillanatban képes lenne támadni, Kuroo kicsit távolabb állt barátjától a biztonság kedvéért. Kozume tekintete le nem tévedt a mellette állóról a kapitány pedig elnézett a másik irányba, így mindketten meglepődtek mikor egy fulladozó ember hangját hallották. A személy bent volt a helyiségben és Kuroo szemei megvillantak és egyből a narancs hajú felé sietett, aki ellökte magától és befutott az egyik wc fülkébe. Most nem akart sírt, nem engedhette szabadjára a saját érzéseit, mivel a barátját már az is kiborította, amit a teremben olvasott. Nem akarta a saját érzéseivel terhelni a másikat. A narancs hajú rengeteg virágot köhögött fel és bármennyire is nem akart sírni a könnyei az arcán folytak. Nem bírta ezt a fájdalmat, amit a tüdeje okozott neki, hogy valahogy, bárhogy levegőhöz jusson. A környezetéből semmit nem tudott felfogni csak megint azt az érzést, hogy mindenki őt nézi, amitől csak rettegni kezdett. Sehova se tudott elbújni bármennyire is kereste a helyét, ami megvédheti a sértett szemektől, ugyanis a szemek vérig voltak sértve és neki fogalma se volt, hogy miért. Nem értette mit tehetett ellenük, ami ennyire megbánthatta őket. Az érintéseket ismét érezni kezdte a hátán és a mosdó helyszíne is egyre csak távolodott. Most minden csendes volt, amitől Shoyo rosszabbul érezte magát.

Elájultam? Meghaltam? Mi történik?

Aztán hirtelen kitisztult a látása és a wc kagylójába meredve tekintett a kék virágokra, amik enyhe piros színű folyadékban úszkáltak. A köhögése elállt ezért lehúzta a wc-t, nem akarta tovább nézni azt, ami benne volt. Kuroo lefagyva térdelt a fiú mellett, közel se így képzelte ezt az egészet élesben, amikor ténylegesen rosszul van a másik. Kenma csak nézte a két másik fiút könnyekkel az arcán nem értette mi folyik itt. Nem értette mi történik a mindig vidám és energikus barátjával és amitől borzasztóan érezte magát, hogy félt megtudni, mivel neki támogatnia kéne nem pedig saját magát előnybe helyezni. Shoyo felállt és megmosta az arcát és ivott egy kicsit a vízből, ami fájó torkának most jobban esett mit bármi más. A narancs hajú nem tudta, hogy mit mondjon vagy esetleg tegyen. Csak állt és nézett a másik kéttőre. Kuroo egy idő után felállt és megölelte a narancs hajút, majd párjához ment és hátulról átkarolta aztán Hinata felé küldött egy bíztató bólintást, mire az előbb említett beszélni kezdett.

- Nem tudom, hogy most pontosan mit is kéne mondanom...
- Mi volt ez? - kérdezte Kenma remegő hangon mire a Nekoma kapitánya még szorított az ölelésén.
- A betegségem - szólt Shoyo nyugodtan, de belül mégis tombolt. Ha tudna kézzel lábbal kapaszkodna abba a hamis kis dologba, hogy ez az egész nem létezik, hogy az előbb semmi se történt, hogy az elmúlt napokban semmi se történt és minden rendben van és volt. De ez korántsem a valóság lenne ő pedig egy valós ember.
- Miért nem szóltál róla előbb? - nézett Kozume a barátjára most előszőr mióta a másik a csaphoz sétált.
- Nem akartam gondot okozni - válaszolt az alacsony fiú és szomorúan ránézett a másikra.
- Shoyo te soha nem tudnál gondot okozni senkinek - közölte a Nekoma feladója miközben kiszabadult Kuroo öleléséből és rávetette magát a barátjára. - Hogy működik ez az egész? Segítek, amiben csak tudok.

Hinata mesélni kezdett. Mindent elmondott a másiknak az apja távozásától kezdve a mai napig. Nem gondolta volna, hogy ennyit fog könnyíteni magán, hogy nagyjából mindent elmondott a barátjának. Még a tegnapi éjszakát is szóvá tette, amitől a másik láthatóan eléggé megijedt és közölte a párjával, hogy ő mostantól a Karasuno csapatával fog aludni és egyértelműen Shoyo mellett bármi is legyen. A Nekoma kapitánya nem nagyon örült ennek, de megengedte a párjának.

- És ki az, aki nem képes észrevenni, hogy szereted? - kérdezte ingerülten Kozume. - Senki nem lehet ennyire vak, hogy ne vegye észre a másik érzéseit!
- Kageyama - mondta letörten Hinata.
- Esküszöm megölöm, ha nem szeret viszont - közölte Kenma ridegen, amitől a mosdóban már leült fiúk megborzongtak.
- Ne kapd fel a vizet ilyen könnyen... baba - tette hozzá Kuroo bizonytalanul. Az utolsó szóra Kenma arca tömény undorba ment át és elbújt Shoyo háta mögött.
- Ha még egyszer így hívsz nyilvánosan előbb lesz véged, mint Shoyo szőke hercegének - suttogta Kozume. Ha az előzőtől megborzongtak ettől már komolyan rettegni kezdtek.
- De hát Kageyama haj színe fekete - értetlenkedett a narancs hajú.
- Jelen esetben Kageyama igenis nagyon szőke, ha nem vette észre, hogy szereted!
- Én nem szeretem!
- Én meg heteró vagyok - közölte Kuroo és kezét emelve pacsit várt a barátjától, de az csak egy jéghideg pillantást küldött felé, de kimászott az alacsony fiú mögül és közelebb merészkedett a párjához.

A narancs hajú fiú boldognak érezte magát és egy kis időre mégis úgy érezte, hogy nem történt semmi, még ha nyitottan erről beszéltek. Valamiért segített a szívén az, hogy kiadott magából mindent töviről hegyire, nem értette miért, de sokkal jobban érezte magát. A félelme is elillant úgy tudott beszélni mindenről mintha nem is vele történt volna, ezt a másik két fiú is észrevette, de ők nem tudtak ilyen könnyen elszakadni a valóságtól, még ha úgy is tettek, mivel ők nem felejtették el, hogy ez az egész nem egy egyszerű kis történet, hanem ez a valóság.