I'm Falling Again (KageHina)

Ötödik virág

Mikor Shoyo felébredt  kezét azonnal a  szája elé helyezte. Felpattant a fekvőhelyéről és gyorsan kiszaladt, hogy megkeresse a mosdót. Mikor kiért a teremből, már köhögött. Annyira utálja, fáj tőle az egész torka és folyton emlékezteti, hogy lassan, de mégis túl gyorsan, előrébb halad azon a bizonyos sötét és rideg úton. Ezekkel a gondolatokkal és már könnyekkel áztatott arccal lépett be a mellékhelyiségbe. A felköhögött virágokat beledobta a szemetesbe, de a fájdalom még mindig nem múlt el. Kezet akart mosni, de hirtelen hányingere lett. Erre csak még jobban elfogta a sírás, mivel érezte a betegsége egy rosszabb szintre lépett, pánikolt. Befutott az egyik vécé fülkébe és öklendezett, az ajtaját nem volt ideje bezárni. A mosdóba valaki belépett, de ő nem bírt hátra nézni. Borzasztóan fájt a tüdeje, a szervezete meg próbált segíteni, hátha kihányja azt, amitől köhögött. Bárcsak ilyen egyszerű lett volna, egy kis apró rosszullét, de a valóság kegyetlen és ezt legjobban a narancs hajú tudta. Valaki megérintette a vállát benne pedig megfagyott a vér. Abban reménykedett, hogy ne Kageyama legyen mögötte. Kisírt szemmel nézett hátra, ahol Sugawara rémülten nézte a reszkető fiút. Gyorsan visszafordult a vécé felé ugyan is nem akarta a másik fiú fejét sugárban lehányni.

- Miért nem mondtad el, hogy rosszul vagy? Otthon kellett volna maradnod - jutott szóhoz a harmadéves, azt hitte Shoyo lebetegedett. Hinata nem tudott megszólalni csak a vécét töltötte, tele a vacsorájával. Remegett és köhögött, amit a Karasuno anyja nem nagyon értett- Minden rendben? – kérdezte aggódva. A narancs hajú megrázta a fejét, most már csak nyál jött fel a szájából egy két kék virággal tarkítva csak, hogy színesebb legyen az egész. Fuldoklott, Sugawara azt se tudta mit csináljon a fiúval, mert megrémült, annyira megrázta, hogy látnia kellett azt az embert szenvedni, aki szinte csak mosolyogni tud. Szorosan átölelte, mire Shoyo reszketése abba maradt, nem kellett tovább hánynia, viszont keserves sírása betöltötte az egész helyiséget. Görcsösen kapaszkodott a másik testébe. Eddig bírta, magában tartani a dolgokat. Minden hirtelen zúdult a nyakába. A betegsége súlyát most kezdte érezni, nem vette az egészet komolyan. Most már értette anyja miért aggódott annyira. Nem játék ez az egész, de ő élni akarja az életét, olyan fiatal még. Miért pont én? Ismételgette magában folyamatosan ezt a kérdést. Kicsit dühös volt amiatt, hogy az élet őt bántotta, nem akarta ezt az egészet. Egy boldog életet akart egy szép lánnyal és ez most elúszott előtte. Most már semmi nem olyan, mint régen volt. Nem lehet többé az a fiú, aki mindenen képes mosolyogni. Nem lehet gondatlan, mivel betegsége bármelyik percben lecsaphat és rideg tőrét újra és újra megforgathatja benne, ezzel darabjaira szaggatva az alacsony hajú szívét.

Nem akarom ezt... Nem Shoyo te nem gondolhatsz ilyenekre. Mi lenne Natsuval meg anyával? Mi lenne a barátaimmal, a csapattal? Hiányoznék nekik? Biztos... ezért nem gondolhatsz ilyenekre, ne okoz nekik fájdalmat és gondot.

- Ki az? – törte meg a csendet, szomorúan csapattársa, mikor már a narancs hajú nem sírt csak összetörten nézett maga elé. Ott ültek mindketten a hideg csempén.
- Nem lány... - húzta el a szája szélét a másik. Remélte, hogy a feladó nem hagyja emiatt ott a koszos vécé mellett.
- Engem nem zavar! – válaszolt komolyan a fehér hajú.
- Kageyama- mondta letörten Hinata. Szomorúan nézett barátjára. A harmadéves csak megsimogatta Shoyo fejét.
- Emiatt ne érezd rosszul magad, a szívnek nem lehet parancsolni- mosolygott a másikra. Szemei csillogtak, ő is sírt, aggasztotta a másik állapota. - Nekem nem kell erősnek mutatnod magadat! - mondta elszántan, gondoskodni akart a fiúról. Hinata ismét átölelte. Félt. Borzasztóan félt. Félt attól, hogy Tobio nem viszonozza az érzelmeit. Félt attól, hogy itt hagyja magára a húgát és anyját. Félt attól, hogy nem röplabdázhat soha többé. Félt attól, hogy akik fontosak neki azoknak fájdalmat okoz, amiatt, hogy szerelmes lett. Félt... Félt a haláltól.  

- Shhhh Hinata, minden rendben lesz! – simogatta a fehér hajú az alacsony fiú hátát. "Semmi baj! Minden rendben lesz!", mintha magát hallaná. Ha bevallaná az érzéseit akkor lehet, hogy minden megoldódna, de félt az elutasítástól. Percekig vagy órákig, ki tudja mióta nyugtatta Sugawara az elsőévest a mosdóban a telerakott vécé mellett.

- Nem kéne sportolnod, ha be- törte meg a csendet a feladó.
- Csak had, röplabdázzak addig amíg lehet! – szakította félbe a másik. Most már sikerült lehiggadnia. A negatív gondolatok, a könnyeivel együtt eltűntek. Kisírta őket, jól esett neki.
- Rendben, de ha rosszul vagy azonnal jelzel nekem! - simított rá a másik fejére.
- Igen is! - vágta vigyáz állásba magát az alacsony fiú- azóta már felkaparták magukat a földről-, erre csak elkuncogta magát a harmadéves és megmosta a csapnál az arcát. Neki köszönhetően Hinata tudott tiszta fejjel gondolkodni.
- Ha segíthetek bármiben, csak szólj!
- Rendben, köszönöm! - mosolyodott el a narancs hajú. Halkan visszamentek a terembe és lefeküdtek aludni. Shoyo hátat fordított a feladónak, kényelmesen elhelyezkedett. Jól esett neki, hogy valaki meghallgatta és az a valaki Sugawara volt. Benne megbízott, hogy nem mondja el az egész csapatnak. Nem akarta mindenki sajnáló pillantását nézni. Főleg nem a mellette fekvőét. Hinata úgy gondolta, hogy ha majd elmondja az érzéseit nem fogja a betegségét említeni. Attól tartott, hogy a másik sajnálatból lenne mellette. Shoyo pedig nem akarta, hogy kényelmetlenül érezze magát a fekete hajú, még ha az életébe is kerül, meg amúgy is boldog akart lenni. Vele. A feladójával.

- Hol voltál? - szakította ki gondolatai közül Kageyama, a narancs hajút. Mit mondjon neki? Sugawara megnyugtatta, mert rosszat álmodott? Mosdóba kellett mennie? Vagy esetleg mondja az igazat? Mondja azt, hogy miatta szenved?
- Rosszul lettem a sok étel miatt? – hallatszott kérdésnek az alacsony fiú válasza.
- Két órán át? – kérdezte fáradtan Tobio, nem volt annyira hülye, mint amilyennek látszott. A narancs hajú kissé meglepődött. Észre se vette, hogy elszaladt az idő.
- Igen...? - húzta fel a bal oldali szemöldökét Hinata, amit a másik nem láthatott.
- Értem- sóhajtott egyet Kageyama. Shoyo meglepődött, hogy a fiú elhitte. Ő se hitt volna magának. A következő, ami eszébe jutott, hogy a feladó egész végig ébren volt amíg ő és Sugawara a mosdóban voltak.
- Rosszat álmodtál? - fordult felé a narancs hajú, aggódott a másik miatt. Kicsit meglepődött, mert a másik gyönyörű kék szemei őt vizslatták.
- Hm? Nem...csak..., nem semmi- rázta meg a fejét.
- Mit akartál mondani? - húzta össze a szemöldökeit Shoyo. Érdekelte a másik mondandója.
- Nem érdekes!
- De engem érdekel!
- Nem fogom elmondani!
- Mond el!
- Maradjatok már csendben! - hallották meg mindketten Tsukishima hangját. Kicsit ideges volt a hangosan veszekedő barátoktól...kicsit.
- Rendben! - kiáltották neki egyszerre. Erre valaki elkezdte ütni a két jó madarat a párnájával. Ők megpróbáltak visszatámadni, de Hinata kezéből a lendület miatt kiesett a párna. Rá az alvó kapitányra. A levegő megfagyott, még az őket támadó személy is leállt a párnacsatával. A szívük egy pillanatra megállt. Nem akartak meghalni. Milyen ironikus. Shoyo tekintete összetalálkozott a mellette fekvővel, riadtan figyelték egymást. Daichi átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el Hinata ajkait, a fekete hajúét, meg a támadóét, meg körülbelül az egész csapatét, kivéve a kapitányét. Mindenkiét... Az alacsony fiúnak ez a szó víz hangzott a fejében.

Fennmaradtak azóta, amikor kimentem, kivéve a kapitányt?

- Aludjatok! Ha fel kell Daichi nagyon mérges lesz! - suttogta Sugawara. A támadó eltűnt a párnájával együtt. Shoyo ismét hátat fordítok barátjának, de érezte, hogy a másik tekintete lyukat éget a hátába.

- Ha nem tudsz párna nélkül aludni szólj, boke! - mondta suttogva Kageyama és Hinata fejéhez dobta saját párnáját. A narancs hajú fiút boldogság töltötte el, még egy kis pír is látszódott az arcán, még látni is lehetett volna, ha nem sötétben lennének. - Jó éjt!

Shoyo feje alá helyezte a párnát majd nagyot szippantott belőle. Kageyama illata ott volt a huzaton és ez nagyon tetszett a narancs hajúnak. Arcát belefúrta a kapott anyagba, elmosolyodott. Lassan visszarepült az álmok világába, fel se ébredt utána...

....................................................................................................................

Hali!

Tudom sokat késtem a résszel - ennek meg volt az oka-, de most már próbálok aktívabb lenni.
Jövő héten már hozom is az új részt!
Legyen szép napotok/ estétek/ reggeletek!

~ Zumnelis