I'm Falling Again (KageHina)

Negyedik virág

- Hol a francba vagy? - ordított Kageyama, telefonon keresztül, fáradt Shoyo fülébe.
- Itthon ..., miért? – ásított a narancs hajú fiú. Reggel öt óra harminckét perc van és Hinata az ágyában fetrengett. Nem mintha nem örült volna barátja telefonhívásának, de aludni szívesebben aludt volna még, mert este nehéz éjszakája volt.
- Tudod te, hogy milyen nap van ma? – kérdezte Tobio egyre idegesebben.
- Öhm... hétfő, miért?
- Reggel hatkor indul a busz Tokióba! Egy hétig edzőtáborban leszünk! Ne mond azt, hogy elfelejtetted! -Shoyo elsőre fel se fogta mit mondott csapattársa, de egy kis idő múlva leesett neki. Kiugrott az ágyából és kinyitotta a szekrényét, hogy keressen magának egy farmernadrágot.
- Mindjárt ott vagyok! – válaszolt az alacsony fiú és le is tette a telefont. Elkezdett összepakolni minden szükséges dolgot, ami az edzőtáborba kellhet, aztán rohant a fürdőbe elvégezni a szükségleteit, utána táskájával együtt rohant le a lépcsőn.
- Anya egy hétig edzőtáborban leszünk! Nem leszek itthon, szia! – mondta hadarva megszeppent anyájának, aki a konyhában fogyasztotta reggeli kávéját. Hinata futott tovább a lakáson és kiment az ajtón, de még pont meghallotta anyja hangját.
- Vigyáz magadra Shoyo! - válaszolni már nem tudott a fiú, mert úgy se hallotta volna meg anyukája, már kint volt az ajtón, amit be is csapott maga mögött. Sprintelni kezdett az iskola felé, az utcán páran rá kiáltottak, ő meg bocsánatot kért. Bár nem nagyon hallották, mert mire Hinata megszólalt már nagyon messze járt tőlük.

Az iskolához tizenötperc alatt odaért, így még pont indulás előtt felpattant a buszra.
- Jóh regghelt! - mondta fáradtan. Ilyen gyorsan és ilyen sokat, nem éhgyomorral szokott futni a fiatal fiú.
- Hinata nem tudom mi van veled, de mostanában késni szoktál...- dorgálta meg Daichi, a Karasuno kapitánya.
- Elnézést! - hajolt meg az említett, mire a kapitány elmosolyodott és összeborzolta a haját. Nem volt olyan a keze, mint a feladójának, őneki sokkal puhább keze van, állapította meg Shoyo. Egész héten próbálta a barátját kiverni a fejéből, de minél többet gondolt arra, hogy ne kattogjon rajta, annál többször találta magát szembe a képzeletbeli Kageyama arcával.
- Semmi baj, de szólj nekünk, ha nem tudsz ideérni időben! Aggódtunk érted- elvette a kezét az alacsony fiú fejéről aztán pedig leült a helyére. Hinata hátra ment és leült Tobio melé, aki nem figyelt fel Shoyo érkezésére, helyette a tájat kémlelte. Az alacsony fiú elkezdte bökdösni a feladó oldalát, de csapattársa még mindig nem figyelt rá. Valószínüleg morcos a korán kelés miatt, állapította meg a narancs hajú. Hinata megrántotta a vállát és hátradőlt a székén, aludni akart, hogy majd kipihenten érjen Tokióba. Behunyta a szemét és kitalált magának egy történetet, mivel mikor utazik így tud a legkönnyebben elaludni. Igazából csak kitalálna, de semmi nem jutott az eszébe, mert olyan gyorsan átrepült az álmok világába.

Később arra kelt fel, hogy valaki megrázta a vállát és a nevén szólította. Nem akart még felkelni, olyan jót aludt, ezért rádőlt a támadójára és átölelte. Ő akkor is aludni fog. Az illető meglepődött a narancs hajú fiún és most már erősebben próbálta magáról lerángatni a rácsimpaszkodó narancsot.
- Hinata Boke, szállj le rólam! - szólt Kageyama ingerülten, mire csak ha lehetett még közelebb bújt hozzá. Nem akarta elengedni, kitudja mikor kerülhet újra ilyen helyzetbe. Próbálkozott a másik még pár percig, de aztán lenyugodott, mivel rájött, hogy Hinata elől most nem tud elmenekülni. Tobio Shoyo füléhez hajolt.
- Kellj fel, mindjárt megérkezünk! - suttogta, amitől az alacsony fiút borzongás járta át. Kinyitotta a szemeit, de szinte rögtön visszacsukta őket az erős napfény miatt. Lemászott barátjáról és megdörzsölte látószervét. Ásított egy nagyot aztán elmosolyodott, miközben kinyitotta a szemeit újra. Elfordította a fejét a feladó irányába, aki mérgesen nézett rá. Idegesítette a csapattársa reggeli akciója.