I'm Falling Again (KageHina)

Kilencedik virág

- Menjünk vissza – szólt a narancs hajú miközben eltávolodott a harmadéves feladótól.

Megtörölte felpuffadt piros szemeit, majd rámosolygott a bent lévőkre. Sugawara magát okolta, amiért a fiút rossz kedvbe hozta, de Daichi hamar megnyugtatta azzal, hogy hátulról megölelte és belepuszilt a hajába. Erre ő halványan elpirult, mire Hinata arcán lévő mosoly egy óriási vigyorba ment át. Mindhárman most már sokkal pozitívabb hangulatban vették az irányt az ajtó felé. Shoyo ment elől így ő tárta fel a fekete hajú rejtekhelyét. Hinata lefagyott és a két harmadéves se tudott szóhoz jutni. Az alacsony fiú szemezett egy ideig a fekete hajúval, majd megköszörülte a torkát.

- Szia Kuroo -san! – köszöntötte Shoyo úgy a Nekoma kapitányát mintha semmi különös nem lenne abban, hogy a Karasuno három tagja csoportos megbeszélést tartott a mosdóban. Daichi és Sugawara feszülten figyelték a párost és a köztük alig észrevehető, de mégis szikrázó levegőt. Legfőképpen Kuroo részéről.
- Hinata... Mi folyik itt? – kérdezte a piros ruhás ember. 
- Hát a csap az folyt, de az előbb elzártam – mosolyodott el a narancs hajú, majd kikerülte a másikat.

Nem akarta magát ma már ezzel zaklatni. Tudta, hogy Kuroo mindent hallott és felesleges lenne mondani neki azt, hogy nincs semmi baj. De mégsem akart erről beszélni vele, neki kevesebb köze volt ehhez az egészhez. Elég, ha a két harmadéves tudja, amúgy is eredetileg senkinek nem tervezte volna elmondani, csak a Karasuno „anyjának". Csak minden olyan... balszerencsésen alakult. Mintha az egész világ összeesküdött volna ellene, emiatt pedig határtalan düh öntötte el a szívét, amit ki akart adni magából, de nem akart másokat megbántani vele. Tisztában volt azzal, hogy a többiek csak segíteni akarnak, nem pedig az ellenkezőjét csinálni, mert mindenki az ellentétét csinálta annak, amit ő akart. Eltiltották a röplabdától még ha csak egy napra is, de az neki felért egy egész hétnek. Persze valahol mélyen belül érezte, hogy a harmadéves feladónak igaza van, sőt mindenkinek. Csak ő ilyen önző...

Kisétált az ajtón Kuroo mellett és elindult vissza a tornateremhez. Háta mögött még hallotta, hogy Sugawara mondott valamit a Nekoma tagjának: „Hagyd őt egy kicsit, miattunk is kikészült. Szerintem mondhatom Hinata nevében, hogy kérlek ne add tovább azt, ami az előbb hallottál!" Kuroo valamit válaszolt, de Shoyo azt nemigen hallotta, mesze járt már.

Mikor az alacsony fiú visszatért a terembe leült az egyik fal melletti padra. Onnan figyelte a többieket, akik a dolgaikat szedték össze, kivételesen csendben. Egyszer csak azt érezte, hogy valaki bámulja, így körbe nézett az egész helyiségben a kukkoló után kutatva. Tekintete hamar összetalálkozott a feladójával, aki aggódva fürkészte a narancs hajút. Shoyo elmosolyodott ezzel próbálva megnyugtatni barátját, aki ezek után is nyugtalanul nézte őt. Tobio odaszaladt hozzá, mire a többiek is észrevették, ők is futni kezdtek a narancs hajú fiú felé és már záporoztak is az olyan kérdések, hogy: „Mi történt? Jól vagy? Nem vagy beteg, ugye? Hívjunk mentőt?".

- Minden rendben - erőltetett egy mosolyt az arcára Shoyo. Mindenki féltve nézte a fiút, de miután Tsukishima megrántotta a vállát és visszament összeszedni a dolgait, mindenki felébredt, Noya és Tanaka összeborzolta a fiú haját, ezután mindannyian visszatértek a pakoláshoz kivéve egy embert, a feladót.
- Látom, hogy hazudsz. Őket átverheted, de engem nem, mi bajod? – kérdezte Kageyama miközben leült Shoyo mellé.
- Semmi – válaszolt Hinata a másik tekintetét kerülve.
- Hajnalban hirtelen köhögve kirohansz a mosdóba, most meg szintén kifutottál a teremből ahogy leváltottak. Ha nem vagy jól minek jöttél? Így csak a csapatot hátráltatod! – szólt ingerülten Kageyama.
- Sajnálom – mondta a narancs hajú letörten. Tobio meglepődött, mivel barátjának nem így kellett volna válaszolnia, ez nem volt megszokott a másiktól. Ezen a fekete hajú annyira elgondolkozott, hogy csak arra figyelt fel, hogy barátja elindult. Gyorsan a másik keze után kapott.
- Tudod, hogy nem komolyan gondoltam. Hatkor gyakorolsz velem? – kérdezte elpirulva a feladó. Hirtelen bukott ki minden a szájából, meg amúgy se szokott ilyeneket mondani. A szegény narancs hajú fiú pedig félreértette, hirtelen azt hitte a másik többet érez iránta, mint szimpla barátságot.
- Persze! – mondta egy nagy mosollyal az arcán nem gondolva még arra, hogy ezzel minden egy rosszabb szintre fog lépni.