Egy összetört szív

11. fejezet- A végső csata

- Azonnal repülök haza.- válaszolta Márk.

Egy óra múlva már mind a ketten itthon voltunk és én éppen egy mentővel beszéltem.

- Bi- biztos, hogy nem él- élték túl?- kérdeztem, miközben újra a sírás határán voltam.

-99%. Sajnálom. A fiú a barátja?

- Nem, a testvérem.

- Értem. Holnap jöjjenek be bármikor a kórházba, és akkor majd megmondjuk az eredményeket.

-Re- rendben - aztán elhajtottak.

Én csak ott álltam az ajtóban és néztem a földet könnyes szemekkel. Egyszer csak éreztem, hogy valaki hátulról átölelt. Megfordultam, lábujjhegyre álltam és átöleltem miközben a fejemet a vállába fúrtam és sírtam.

- Elég. Végeznünk kell vele - suttogtam Márk fülébe- de ahhoz kell az egész csapat.

- Segítek - válaszolta és a hajamba adott egy puszilt.

Egész este nem aludtam, csak is a történteken járt az eszem.
Másnap, amikor Márk is felkelt és elkészült, elindultunk a kórházba. Mondanom sem kell, azonnal találtunk egy orvost, aki megmutatta merre van a szüleim szobája. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi van velük, de még sem akartam bemenni. A láttak után semmi jóra nem számíthattam. Végül beküldtem Márkot, én meg kinn maradtam. Kevesebb, mint 10 perc telhetett el, amikor kijött. A szomorú arcát meglátva én is elszontyolodtam. Egész hazafelé úton nem beszéltünk, mert mind a ketten elvoltunk a saját gondolatainkkal. ~ Miért akar velem az élet így kiszúrni? Miért kellett nekem Katicának lennem? Miért vesztem el a számomra fontos embereket? Miért nem lehettem öngyilkos? Még is kinek kellek?~
Nem bírtam tovább. Összetörtem.
Hirtelen Márk nyitott be a fürdőszobába.

- mi történt? Sikítást hallottam - meglátta, hogy a földön térdelek és sírok. - Hugi, mi a baj?

- Én... Én már nem tudom.

- Figyelj semmi baj, jó? Együtt ezt is átvészeljük, mint minden mást is.

- Nem, most nem. Halálfej is túllőtt ezzel a célon. Bűnhődnie kell. Meg kell HALNIA! – mondtam, miközben a padlót tanulmányoztam.

- Akkor segítek. De ahhoz ketten nem lennénk elegen. Mindenki kell.

Mind a ketten rohantunk a mesterhez, majd kopogás nélkül benyitottunk. Az idős ember éppen meditált, emiatt egy kicsit megijedt látva a piros fejünket a futástól, meg attól, hogy ki ez az ember mellettem.

Elmeséltünk neki történteket, és a végére már sajnálatot és dühöt láttam a szemében. Odaadta nekünk a talizmánokat, majd mielőtt elmentünk volna megkérdezte, hogy Márk milyen talizmán birtoklója. Erre a válasz egy mosolygás volt, majd kiment az ajtón.  Én tudtam, de ha nem akarta elmondani biztos volt oka, ezért nem is pont tőlem fogja megtudni.

Alyát és Ninot Márkra bíztam, én meg mentem megkeresni Macskát(?), Chloet, és Luka-t.

Éppen Adrien háza előtt suhantam el, amikor megláttam a cicust a tetőn ülni. Odaugrottam hozzá. Az érkezésem egy kicsit meglepte, de aztán boldog lett. Elmondtam neki, hogy megyünk leleplezni Halálfejet (minimum) és, hogy ehhez összeszedjük a csapatot. Azt is megemlítettem, hogy van egy új tagunk, a Fehérember.

Elkezdett kérdezgetni, de most nem akartam rá válaszolni, ezért eltereltem a témát azzal, hogy sietnünk kellene, ami látszólag be is vált, mert már a háztetőket szeltük. Halálfejhez tuti, hogy eljutott a tervünk, ezért azon nem izgultam.  Cholét és Lukát is összeszedtük, majd mentünk találkozni a többiekkel a megbeszélt helyen (egy kihalt helyre Paris legszélén).