Egy összetört szív

15. fejezet- felébredve

Egy sötét szobában ébredtem. Minden felé feketeség. Rajtam mégis fehér ruha van. Világítok. Enyhe fény árad a testemből. Lebegek, lábam nincs a talajon, mégis érzem a csupasz talpaim alatt a hideg földet. A levegő mintha párás és nyirkos lenne, nehezebben vehető az átlagosnál. Bármerre nézek, sötétég. Mikor egyszer csak meg látok egy nálam is halványabb lila fényt. Elindulok arra. Leszállok a földre, azon lépkedek, meztelen lábammal. A talaj sima, semmi bucka vagy kiálás nincs benne. Csak úgy siklok felette, hangtalanul lépkedem. Minél közelebb érek, annál erősebb a lila fény. Mikor már majdnem ott vagyok valami megszúrja a lábam. Odébb lépek és lenézek a földnek azon pontjára ahol az előbb az a valami a fájdalmamat okozta. Egy smaragd fülbevaló hevert ott egymagában, páratlanul. Lehajoltam és felvettem. Ezután haladtam továbbb. Mikor közelebb értem akkor vettem csak észre, hogy egy üstöt láttam a távolból, mely előtt egy srác állt. Egy lila színű főzetet kevergetett. Ennek volt olyan erős a fénye. A fiút nem láttam rendesen, próbáltam főképp a ....-ra helyett az arcára fókuszálni. Talán fekete haja volt de barnának is elmegy. Az a tipikus helyes srác kinézete volt. Megálltam közvetlen a nagy edény előtt, vele szemben. Valamiért olyan érzésem volt, hogy bízhatok benne. De úgy tűnik tévedtem. Elkezdtem felé közeledni, megkerülve az üstöt. Megálltam mellette és csak néztem őt. Egy ideig nem csinált semmit, csak keverte tovább a főzetet. Aztán mintha észbekapott volna, hogy valaki figyeli, gyorsan felkapta a fejét és rámnézett, a tekintete egyszerűen megbabonázott.
Lassan felém nyújtotta a kezét.

-Én segítek- hangja egyszerre volt játékos és komoly.

A kezemet hozzáérintettem az övéhez. De csupán egy pillanatra. Amint összeért a bőrünk egy erős fény jelent meg amitől nem láttam semmit. Ezután már azt se éreztem, hogy fogja e valaki a kezem vagy mi történik velem. Csak lebegtem a semmiségben.

Hasogat a fejem. A szememet mintha mázsás súlyok nyomnák. Egyszerűen nincsen erőm kinyitni őket. Próbálok emlékezni mi történt, lassan minden beugrik. A pakolás, a lépcső, az esés, Adrien, a sötétség, a sráccal való találkozás, a fülbevaló, mindenre emlékszem. Szokásosan jöttek a kérdések; Vajon ez is egy látomás volt? Ugyanúgy mint a régebbi? Az hogyan fog teljesülni? Ez hogyan fog teljesülni? Ki volt az a srác? Miért találtam egy fülbevalót? És miért csak felet? Miért bíztam egy vadidegenben, hogy segít? És miért nem segített? Vagy az volt a segítsége, hogy visszatérített a valóságba?
Tovább nem tudtam folytatni gondolatmenetemet mert elkezdtem tompa hangokat hallani. Nem értem miről beszélnek, nem értem a szavakat. De a hangsúlyt már tudom figyelni. Lassan már kezdtem érteni a beszélgetést is de még mindig nem volt kitűnő.

-Hogy mondhatsz ilyet? Fontosabb a saját félelmed mint a hugod?- Ez Adrien hangja.

-Dehogy is! Én csak azt mondom, hogy ha kómában van akkor mindegy, hogy itt van e a kórházban, vagy velünk a sivatagban.- Sivatagban? Bátyus! Miért pont a sivatag?

Oké, én ezt nem bírom. Most mégtöbb kérdésem lett. Köztük, hogy, hogy jött a sivatag. Ahol van Egyiptom és tudomásom szerint onnan szeretnénk minél távolabb lenni. Plusszba miért pont nyáron? Hisz akkor a legnagyobb a hőség, ki fogunk száradni. Remélem egy oázishoz megyünk...
Ki kell nyitnom a szemem. Be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok kómában. Vajon mennyi idő telhetett el az eset óta?
Lassan elkezdtem felemelni a szemhéjjam (íroi megjegyzés: ez nagyon furán hangzik amiért bocsánat, csak nem szeretném ha sok lenne a szóismétlés...... Ha valakinek van valami tanácsa hogyan írjam le másképp akkor azt szívesen meghallgatom és előre is köszönöm).
Nagyon fájdalmas volt ez a cselekedetem, mintha nem akarná engedni a szervezetem. De engem nem érdekel. Fel kell ébrednem. Muszáj. Tudnom kell a kérdéseimre a lehetséges válaszokat.
Végre! Sikerült! Kinyitottam a szemem! Győzelem! Azt, hogy látok is már nem mondanám. Minden nagyon, nagyon, nagyon homályos. Elkezdtem pislogni az hátha segít de nem. Így csak maradtam egy helyben és vártam a csodára. Lecsuktam újra a szemem majd amikor felnyitottam megtörtént a csoda, kitisztult a világ. Ott volt mellettem a bátyám és Adrien. Hogy ő mit keres itt azt nem tudom. És azt se, hogy a legjobb barátnőm pedig miért nincs itt. Pedig elméletben szeret.... Na mindegy, biztos fontosabb dolga volt. Vajon meddig aludtam?

-De basszus! Nézz már rá! Itt lega....- a mondatát a volt szerelmem nem fejezte be mert meglátott. Észre vette, hogy ébren vagyok.
-Marinette!- borult a nyakamba a fiú és ölelt át szorosan.

Oké, én ezen a srácon nem tudok kiigazodni. Legutoljára úgy kezelt mint egy idegent, most pedig mintha családtagok lennénk. Feladom, nem értem a fiúkat. Nem értem de elfogadom. Ez az élettapasztalat mindenre tökéletes megoldást nyújt.

-Hugi!- Látott meg a bátyám is és csatlakozott az ölelkezéshez.

-Sziasztok.- Akartam köszönni de alig volt hangon, úgy tűnik az még nem tért vissza.

Egy ideig csak néztük egymást a fiúkkal majd egy orvos lépett be.

-Ó, felébredt a kisasszony? Hogy érzi magát?

-Jól köszönöm. Egy kicsit fáj a fejem de ezen kívül minden rendben.

-Rendben, mindjárt megvizsgáljuk önt. Addig kap fájdalomcsillapítót.

Beletették a gyógyszert az infúzióba így 3- szor olyan gyorsan hatott mintha lenyeltem volna valami tablettát.

.......

Pár nap elteltével kiengedtek a kórházból és el is kezdtük befejezni a készülődésünk és pakolásunk hátralévő részét. Adrien azóta úgy bánik velem mintha nem is Márk huga lennék, hanem az övé. Jól esik a törődése de néha sok. Nem szeretem ha mindig minden körülöttem forog.
Most éppen nézegetem a képeket amiket a bátyámnal együtt tettünk ki. Hiányzozni fog ez a szoba.
-Marinette!- mintha megérezte volna, hogy pont most fejeztem be a gondolatmenetemet, kiabált fel Adrien. -Gyere mert indulunk!

-Megyek!

Lementem és most nem történt semmi baj ez idő alatt. Nem botlottam meg, nem ájultam el, nem lettem rosszul. Sikeresen lejutottam. Mikor leértem felvettem a cipőm majd még néhány cuccot segítettem bepakolni a kisbuszba amit nem tudom honnan szereztek és azt se, hogy, hogy fogunk abba tankolni a homoksivatagban. De ahogy ismerem a bátyám, majd improvizálunk.
Miután mindent betettünk a járműbe, elindultunk összeszedni a többieket. Ez nem ölelt fel sok időt, egy óra múlva már mindenki a kocsiban volt. Hát nem tudom, hogy fogunk kibírni 8 napot összezárva. Sőt, többet is hiszen a sivatagban se lesz sok magánszvéránk. Sátrakat fogunk felállítani de most ez a tudat se nyugtat meg igazán. Mi lesz ha valaki összeveszik valakivel? Nem lehet elmenni vagy megszakítani a kapcsolatot a másikkal.
Legalább a suli miatt nem kell már aggódnunk hiszen szünet van. Ráadásul végre nyári szünet szóval van bőven időnk őszig. Mivel már 17- ek vagyunk, így mindenki a szülei beleegyeztek, hogy elmenjünk kirándulni. Én az utóbbi időben nem tanultam valami jól, egyáltalán ha bejártam az iskolába. Viszont mivel a tanárok szeretnek és az osztályfőnökünk is kedves ezért figyelembe veszik az eseményeket amik az elmúlt időben történtek velem és ezért megengedték, hogy csak azután vizsgázzak miután visszajöttem a kirándulásból.

-Héj csajszi, velünk vagy?- Kérdezte Alya.

-Hmm? Jajj persze.- Válaszoltam.

-Akkor válaszolsz a kérdésre?- Most Nino szólalt meg.

-Mi? Volt kérdés?- Erre csak nevettek a többiek majd én is elnevettem magam.

Ezekután beszálltam a beszélgetésbe és jól éreztem magam a többiekkel, nem foglalkozva a kérdésekkel melyek a fejembe voltak. Ráér az később.

Sziasztok! Tudom, sok ideje nem volt rész. Sőt, ez nem is kifejezés.... rengeteg. Ne haragudjatok, hogy így eltűntem. Nem fogok itt kifogásokat keresni miért nem írtam. Sajnálom és elnézést kérek tőletek. Most viszont szünet van és van időm csak sajnos már nem mindig érzek a történet folytatásához kedvet és erőt.
Köszönöm a türelmeteket és külön köszönet azoknak az embereknek akik vették a fáradtságot és írtak egy kommentet vagy csak vote-olták a fejezet. Ezzel kifejezve tetszésük. Életetem első negatív kommentjét is megkaptam. Azért is hálás vagyok, örülök, hogy valaki le merte írni. Emellett pedig jogos is. Ha majd befejeztem a könyvem akkor tervezem egy kicsit átírni, jobban követhetőbbé tenni a szálakat vagy a történetet de egyenlőre még a jelenlegi fejezetek írására szeretnék koncentrálni. Tudom, hogy nem lett hosszú a fejezet de nem akartam tovább várni a publikálásával.
Remélem hamarosan megint felkerük egy új rész. Addig is: Háó!