A mi történetünk

Semmiség

*harmadik osztály, környezet óra előtt*

-Nic! Segíts kérlek!
-Mi a baj, Joey?
-Nem tanultam a környezet dolgozata, és nem akarok egyest kapni. Segítesz nekem? Kérlek?
-Persze!
-Cserébe hozok neked egy gumicokrot holnap. Ígérem!
-Az gumicukor, nem cokor, te buta! -nevetett fel.
-Jó, jó. Köszi Nic, te vagy a legjobb!
-Semmiség. Ülj elém.

*negyedik osztály*

-Nem lehet igaz...
-Mi a baj, Joey? -kérdezte aggódó hangon Nicole.
-Nem tudom a törteket. Egyszerűen nem értem.. Félek, hogy egyest fogok kapni.
-Mit nem értesz rajta? Talán segíthetek..
-Az egészet.
-Gyere elmagyarázom..
.
.
-... és ezért jön ki ez.
-Nicole Taylor! Te egy angyal vagy! Komolyan! Imádlak! -puszilta arcon a lányt. -Mostmár értem! Mindent értek!
-Örömmel hallom, ugyanis jövőhéten dolgozatot írunk ebből. Ha valami nem megy, szólj nyugodtan, és ha tudok akkor segítek.
-Rendben, köszi.

*két héttel később*
-Nicole! Kikaptuk a dolgozatot! Nézd, mekkora ötöst írt rá nekem a tanárnő! Köszönöm, hogy segítettél! -kapta ölbe a lányt örömében.
-Igazán nincs mit, Joey, csak tegyél le, kérlek. -nevetett fel. -Okos vagy, és ügyes. Tudtam, hogy meg tudod csinálni.
-Ketten mindent meg tudunk csinálni.. Bari.
-Igen... Bari. -öltött magára egy picit erőltetett mosolyt Nicole.

*egy évvel később*

-Nem hiszem el.. Még mindig bele vagy zúgva Joeyba?
-Miért ne lennék? Egy nap ő lesz a gyerekeim apukája. Szeretnék egy kislányt, akinek Lili lesz a neve. És két fiút. Dominic és Luke.
-És ha neki nem tetszenek ezek a nevek?
-Ha szeretni fog, tetszeni fog neki ez a név, mert én választottam. - érvelt Nicole Sarah ellen.
-Kibe vagy szerelmes, Nicole? -ugrott oda az osztály legundokabb fiúja.
-Senkibe. -vágták rá egyszerre.
-Dehogynem. Na.. Mond! -fogott erősen a karjára, mire Nicole felszisszent.
-Semmi közöd hozzá! Engedj el! Ez nagyon fáj..

Ekkor Joey jött be a terembe, és egyből észrevette, hogy ők ketten egy olyan beszélgetést folytatnak, amiben Nicole nem szívesen vesz részt.

-Engedd el, Dagi!
-Nem, amíg nem mondja meg, hogy kibe szerelmes!
-Engedd el, vagy eltöröm az orrod.. Semmi közöd hozzá!
-Fenyegetsz, nyikhaj? -azzal egy nagyot lökött Joeyn, aki elesett, és bevágta a fejét. Nicole már akkor elég indulatos volt, így amint "dagadék" szembe fordult vele, úgy ő elkezdte ütni és rúgni, ahol csak érte. Az egyik tanár fogta le, különben nagyobb kárt okozott volna a fiúban. Míg Nicole az igazgatónak magyarázkodott addig időközben Joey eljutott az orvosi szobába.

-Miért bántottad, Nicole? -kérdezte higgadtan az igazgató.
-Ő a legjobb fiú barátom.. Az a disznó bántotta. Meg kellett védenem..
-Ez sajnos nem így működik, ezt remélem tudod. Te is és Parker is osztályfőnökit kaptok. Többé ne forduljon ez elő.
-De Parker bántotta Joeyt! Képzelje magát a helyembe.. -kezdett az érvelésbe. -Parker elsőtől kezdve piszkálja Joeyt, és itt vagyok én, aki szereti, és nem tehetek semmit, csak nézem, ahogy bántják. Nem teheti ezt meg.. Osztálytársak vagyunk..
-Sajnálom Nicole! Muszáj, különben sosem tanultok meg felelősséget vállalni a tetteitekért! Most mehetsz órára.. Várj egy picit! Mi az a karodon?
-Parker. Joey ezért van most az orvosiban. Mert megvédett engem.
-Nyugodj meg Nicole. Intézkedni fogok, de cserébe meg kell ígérned, hogy nincs több verekedés.
-Megpróbálom. -hajtotta le a fejét.
-Az is több, mint a semmi. De mostmár tényleg menj órára.

Persze Nicole nem az osztályterem felé, sőt, teljesen ellenkező irányba indult el. Az orvosi szobára.

-Szia Joey. Jól vagy? Mit mondott az ápolónő?
-Szia. Kb egy óra, és elmúlik a szédülés. Akkor értem jön anya és elmegyünk a kórházba.
-Maradj otthon Joey, és pihenj sokat! Majd leviszem neked a házit, jó?
-Ne fáradj vele..
-De! -vágott rögtön szavába. -Pihenj sokat, és gyógyulj meg hamar. Én pedig elviszem a házit, és megírom neked, hogy ezzel se erőltetsd meg magad.
-Hát.. Rendben. Köszönöm. -és egy őszinte, fülig érő mosolyt ejtett a lány felé.