hirtelen eső [taeten]

4.

TAEYONG SZEMSZÖGÉBŐL

Reggel. A sötét szobába élesen hatolt be a hajnali napfény a róló apró hézagjain. A fény egy sugara pont Ten selymes bőrét világította meg. Fénylő arcát csak kósza fekete hajtincsei takarták, valamint azok még sötétebb árnyékai, melyek tökéletesen követték arcának ívét. Ennél csodálatosabb látványt még sohasem tapasztaltam, és a legnagyobb vággyal és lelkesedéssel méláztam volna rajta a végtelenségig. Habár kész lettem volna arra, hogy örökre megdermedjünk, akár két rezzenéstelen arcú archaikus szobor, már izgatottan vártam, hogy megpillanthassam vékony szemhélya alatt ragyogó íriszét. Ebben a pillanatban szempillái megrezzentek, és a máskor jelentéktelennek ható fuvallatukat a bőrömön éreztem. Előbújtak apró szembogarai, és a legnagyobb természetességgel nézett rám mosolygó szempárjával.
- Jó reggelt, Chittaphon! Látod, vigyáztam rád! - mondtam, és viszonoztam a nekem hintett édes mosolyt.
- Neked is, Taeyong! Rég aludtam ilyen jól! - mondta olyan széles mosollyal, hogy a szemeiből már csak egy vékony sáv maradt.
Ten felült, és egy jólesőt nyújtózott, majd hirtelen hátra fordult, és a nyakamba vetette magát.
- Köszönöm! - mondta hangosabban, örömmel telve.
- Ne butáskodj! Szívesen tettem! - hiszen ki ne őrizné az égbolt legértékesebb csillagának álmát - Viszont lassan a nyitásra kellene készülnünk? Nem gondolod? - kérdeztem, majd szégyenlősen hozzátettem - Bár én még sosem dolgoztam pékségben, de úgy tudom korán kell kezdeni - milyen felesleges kijelentés.
- Igen, igen! A friss pékáru a legfontosabb egy jó nap kezdetéhez! - mondta lelkesen - Persze melletted ébredni sem rossz - tette hozzá kacsintva - Menjünk is, vegyük fel az egyenruhákat!
Miután magunkra húztuk a ruhadarabokat sietve szaladtunk le a lépcsőn. Ten a pult mögé állt peckesen, én pedig azzal szemben egy bárszékre ültem le, és vártam az utasításait. Kinyitotta a hűtőt, és a belsejéből áradó hideg levegőtől enyhén összerezent meleg teste, hiszen nemrég bújt ki a vastag paplan alól. Kivette az előre elkészített tésztát, majd a pulton fekvő vágódeszkához lépett.
- A tészta meg is van! Ebből fogjuk elkészíteni az első adag kenyeret, gyere ide mellém, segíts megformázni őket! - intett kedvesen felém, én pedig segítőkészen siettem mellé.
Jól megfigyeltem csuklójának tökéletes mozdulatait, amivel már meg is alkotta az első cipót. Én is nekiláttam, habár az én mozdulataim fel sem értek az övével. Ezt ő is észrevette, és halkan kuncogni kezdett az orra alatt.
- Egész jó! - mondta egyre hangosabban nevetve - Ha így folytatod még a végén egy lepény is lehet belőle! - erre belőlem is előtört a nevetés, hiszen ebből már sehogy sem lesz egy szép gömbölyű cipó.
- Ez az első alkalmam, de azért ilyen rosszra én sem számítottam - alig tudtam válaszolni a nevetéstől.
- Gyakorlat teszi, és amíg kinyitunk még lesz idő rá!
- Igaz!
A kenyerek után sorra készítettük a fényes kalácsokat, a tejes kifliket, a sajtos pogácsákat és így tovább. Majd végül, de nem utolsó sorban édes kakaós csigák gyártásába kezdtünk, ami meglepetésünkre egészen könnyedén ment számomra. Gyorsan haladtunk vele, így hamar be is helyeztük őket a forró sütőbe.
- Nagyon jó munkát végeztünk! - mondta Ten elégedetten - Viszont rád bízom, hogy figyeld a sütőt, amíg elkészülnek. Még le kell mosnom az ablakokat nyitás előtt.
- Rendben! Őrizni fogom őket, ahogyan az álmodat is!
Ten kinyitotta a pult alatti szekrényt, majd kotorászni kezdett benne. Az volt a feladatom, hogy a péksüteményeket nézzem, amíg aranybarna színt nem kapnak, de én szívesebben néztem Ten testének az ívét. Egészen a nyakától a bokájáig kémleltem, teljesen elmerültem a látványban. Ebből csak egy csattanó hang rántott ki. Ten becsapta a pult alatti szekrényt. Már az ablakhoz is ért, mire feleszméltem. Aztán hirtelen eszembe jutott a valódi feladatom, melyet a mélyen tisztelt pékúr nekem osztott ki, nem mintha másnak kiadhatta volna. Nehogy odaégjenek a drága péksütemények! Oda pillantottam, és szerencsére még mindig csak hókán ragyoktak a sütő meleg-vörös fényében, amely felém is jókora hőmennyiséget sugárzott. Mintha nem lett volna elég az, hogy Ten minden egyes mozdulatától izzott a testem. Megint felé tekintettem, szép körkörös kecses mozdulatokkal takarította a kirakat üvegét. A rá permetezett ablaktisztító csepjei csak úgy csillogtak a napfényben, a fiú körül egy ragyogó udvart alkotva. Hogy lehet valakinek az egész lénye ilyen ártatlanul már-már arcátlanul gyönyörű? Az aurája teljesen levett a lábamról. Hirtelen megtört a varázs. Ten mozdulatlanul állt kezét az ablakon tartva. A cseppek mintha az ablak előtt valamilyen láthatatlan falba ütköztek volna, és céltalanul zuhantak a földre. Az egész légkör megdermedt Ten körül. A bolt előtt a macskaköves úton egy száguldó Porsche haladt el. Ten csak mereven bámult maga elé, mintha ki akarta volna zárni, amit az imént látott. Üveges tekintettel nézett át az előtte magasodó üvegfalon. Hirtelen megcsapta az orromat a kakaós csiga édes illata. Várjunk csak! Dehát ez nem is édes! Ez ég! Azonnal kinyitottam a sütő ajtaját és kikaptam a tepsit, de már hiába, majd a pultra tettem a kormos tálcát. Ten a hangzavarra felém fordult, és már a segítségemre is sietett.
- Annyira sajnálom, egy feladatom volt, és még azt is elrontottam - mondtam szomorúan, nem akartam csalódást okozni Tennek, lesütőtt szemmel álltam előtte.
- Ne mond ezt! Hiszen már annyi mindent megsütöttél, és az elkeszítésükben is hatalmas segítség voltál számomra! - mondta édesen és hálásan mintha mi sem történt volna, majd beletúrt szőke hajtincseimbe, amelyek mögül mosolyogva néztem fel rá.
A meghitt pillanatot hangos kopogtatás törte meg, mindketten az ablak felé pillantottunk. A kirakat mögött egy napbarnított fiatal állt nagy mozdulatokkal, kedvesen integetve. Mélykék melegítőt viselt, valamint egy meglehetősen bő zöld kapucnis pulóvert, amire egy sárga, mosolygós napocska volt hímezve, akár az arcképe is lehetett volna.
- Ó! Haechan! - kiállított Ten, majd az ajtóhoz szaladt, és elfordítva a kulcsot kinyitotta azt. Haechan az éppen nyíló résen bekukucskált.
- Szép jó reggelt, kedvenc kis pékem! - mondta viccelődve. Majd úgy lépett be a pékségbe, mintha csak haza érkezett volna. Már az öltözetén is látszott, hogy ő egy olyan ember lehet, aki bárhol otthonosan érzi magát.
- Szia! - válaszolt Ten kedvesen, majd a pulthoz sétáltak - Hadd mutassam be neked Taeyongot! - intett felém aranyos kezével - Ő a - majd elakadt egy pillanatra, mintha nem tudná, hogy hogyan nevezzen - Az egyik legjobb barátom. - mondta zavartan, megsímítva tarkóját.
- Szia, Haechan! - köszöntem gyorsan, hogy elkerüljük a kínos helyzetet - Örülök, hogy megismerhetlek!
- Én is, nagyon! Chittaphon, hogy hogy nem meséltél róla korábban? - kérdezte izgatottan Haechan.
Ten még mindig zavarban érezte magát.
- Csak nemrég találkoztunk - válaszoltam helyette, majd átkaroltam a vállát, ezzel biztosítva számára, hogy én cseppet sem érzem magam kínosan.
- Értem én! - mondta Haechan vigyorogva - Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok az egyetlen barátod! - majd viccelődve megbökte Ten vállát.
- Hé! Eddig sem csak te voltál! - válaszolt dacosan Ten.
- Ha te mondod - mondta Haechan, majd könnyű léptekkel az egyik asztalhoz ült - Viszont lassan mennem kell, hogy kinyissam az üzletet, dehát azt éhes hassal nem lehet! Hiszen a friss pékáru a legfontosabb egy jó nap kezdetéhez, ugye így van kedvenc kis pékem? - mondta Haechan csillogó szemekkel, akár csak egy kisgyerek. A lábaival az asztal alatt lelkesen kalimpált, az egész lényében volt valami gyermeki.
- Persze, persze! Mindjárt viszem is a kakaós ... - majd Tennel ijedten egymásra néztünk, de nem bírtuk ki, és nevetésben törtünk ki.
- Hááát, ami azt illeti - folytatta Ten - ma sajnos nem fogsz kakaós csigát reggelizni. Viszont helyette ehetsz egy finom szendvicset!
- Szendvicset? Reggelire? - érdeklődött játékosan - Ááá olyat nem lehet... - mondta, majd lebiggyesztette a száját, és a szemébe lógó göndör hajtincseit lökdöste szomorú lehelletével - Hát hogyne lehetne! Azonnal hozd ide! - kiállított megviccelve bennünket.
- Máris viszem! - mondta Ten.
Egyet-egyet vittem magunknak is, és a kör alakú asztalkánál együtt reggeliztünk. Jó hangulatban telt az étkezés. Megtudtam, hogy Haechan a szomszéd állatkereskedésben dolgozik, és minden reggel Ten pékségben kezdi a napját. Így váltak jó barátokká. Olyan nyitott és pozitív személyiséggel, mint Haechan, ritkán találkozik az ember. Örülök, hogy Tennek van egy ilyen jó barátja, nekem is volt valaha.

~~Legyen szép estétek,
köszönöm azoknak, akik hatalmas kihagyásom után még mindig velem tartanak:))~~