A nemes csábító

2.fejezet

Elbóbiskoltam az ágyamon fekve. Mire kinyitottam a szemeimet már a szürke égbolt lassan átcsapott feketébe. A messzi égbolton elterülő feketeség már beszűrődött a szobába, de hála a kandallóban ropogó tűznek, immár gyönyörű aranyfényben úszott a szoba, hogy megvilágítsák a biztonságot nyújtó helyiséget, amit nemsokára itt kellett hagynom. Lassan felültem az ágyba, komótosan körbetekintettem a szobában. Tudtam, hogy helyesen döntöttem, amikor úgy határoztam, hogy elmenekülök erről a helyről, amit nem is olyan rég, még otthonomnak hívtam. A szobám kicsi volt, kisebb, mint a többiek szobája. Éppen ezért nem sok bútor díszítette a helyiséget. Az ajtó mellett rögtön a szekrényeim kaptak helyet, melyek aprócskák voltak, de ez se zavart, hiszen amúgy sem volt túl sok rongyom. Nem volt pénzünk temérdek ruhára, így csak a legszükségesebb darabok voltak megtalálhatóak a szekrényemben és abból is csak a legsilányabb anyagúak. Habár a mostohaanyám mindig a legfrissebb divat szerint öltözködött, szóval csak RÁM nem volt pénz. Lenéztem gyönyörű vörös színű ruhámra, aminek az anyaga még csak meg sem közelítette a minőséget, a legolcsóbb anyagból volt varrva. Az ággyal szemben a kandalló kapott helyett, amiben már ott ropogott a fa, kellemes meleget varázsolva a szobába. Aranyszínével betöltötte az egész helyiséget, és ha lehetett még gyönyörűbbé varázsolta édesanyám portréját. Volt egy hatalmas portré a kandalló felett, odasétáltam és életemben talán most először fohászkodtam teljes szívből neki. Máskor is könyörögtem már, hogy vessen véget az életemnek, évekig mindennap ezzel keltem és ezzel feküdtem, de most először azért imádkoztam hozzá, hogy segítsen nekem megszökni. Ugyan, ezt a festményt nem vihettem magammal, de a táskám alján lapult egy kisebb, bekeretezett kép róla, amit eddig az öltöző asztalomon tároltam, amiről hittem, hogy majd átsegít ezen a kemény időszakon. Gondolataimból egy kedves hang rángatott ki.

- Alicia, Jonathan most mesélte, hogy elmész innen – kezdett bele szomorúan. Láttam, ahogy megpróbálkozik egy mosollyal, de a tekintette bánatot tükrözött. Vörösre duzzadt szeme pedig elárulta, hogy nemrég hagyta abba a sírást. – Igaz ez?

- Nézd Emily, nekem se könnyű, hogy ezt kell mondanom, de nem maradhatok. – suttogtam magam elé. – Hozzá akarnak adni William's kapitányhoz, márpedig tudjuk, hogy milyen is ő valójában. Én.... én nem bírnám ki azt az életet, vele – folytattam és széttártam a karjaimat, hiszen legyőztek. Beláttam, hogy menekülnöm kell, ha túl akarom élni. Emily a karjaim közé sietett és egy hatalmas, meleg ölelést adott nekem. A ruhám tetején megéreztem a könnyei nyomát, mire nekem is eleredtek a könnyeim. Jó szorosan öleltem vissza, megakartam őrizni az emlékét a pillanatnak, még ha szomorúság is kapcsolódott hozzá. Mikor kissé csillapodtak a kedélyek, két kezem közé fogtam az arcát és mélyen a smaragdzöld szemeibe tekintettem. – Annyira sajnálom, hogy magadra hagylak téged, amikor a legnagyobb szükséged lenne rám. Hiszen most fogsz belépni a társaságba, férjet szerezni magadnak. Rémes az a tudat, hogy én nem lehetek ott veled, hogy nem foghatom a kezed, nem nyugtathatlak meg, hogy az idei évben, abban a társaságban te vagy a legszebb első bálozó. De szeretném, ha tudnád, hogy ha bármikor, bármiben kellene a segítségem megtalálsz Northamptonba, a nagynénémnél. – közöltem vele a szándékomat, pedig tudtam, minél többen tudják, hogy hova megyek, annál nagyobb a lebukás veszély, de előtte nem voltak titkaim, még ha tudtam, hogy neki igen. – Ne vedd tolakodásnak kérlek, de fogadj meg egy jó tanácsot tőlem. Anthony.....ő...

- Nincs semmi köztem és a bátyád között, esküszöm neked – vágta rá azonnal a választ, holott még nem is kérdeztem vagy mondtam semmit. – Mi csak jó barátok vagyunk. Ennyi.

- Azért kezdtél heves tiltakozásba és azért borítja az arcod a vörös összes színét, amióta megemlítettem neked a nevét? Azt hiszed, nem látom, hogy mi van köztetek? – suttogtam mosolyogva, hiszen itt a falnak is füle van. – Az első perctől kezdve, ahogy meglátott....volt benned valami, ami felkeltette az érdeklődését, és hiszem, hogy ha végre egymás előtt is felmerítek vállalni az érzéseiteket, akkor minden jól alakul a végén. Anthony igazi nőcsábász volt, ahogy a legtöbb vele egykorú férfi, de úgy hallottam, hogy mostanában nem igen volt erre példa. Szerintem jó férj válna belőle, neked pedig ki kell innen szabadulnod, különben soha nem leszel boldog, és Anthonynál jobb férjet nem is kívánhatnék neked, drága húgom. – fejeztem be a magyarázatom egy örömkönny kíséretében.