Leave or Stay?

Hatodik fejezet

Tina

Szokás szerint nyitás előtt tizenöt perccel előbb értem be bárba. Szerencsésnek mondhattam magam amiért közel laktam a munkahelyemhez, és nem kellett órákat szánnom a beutazásra.
–     Jé, idetalált az elveszett bárányka? – üdvözölt barátnőm.
–     Neked is, szia, Jam-land!
–     Mondtam már, a land-et hanyagolhatod. – taszított rajtam egyet játékosan az öltöző felé.
Bementem, átvettem a ruhámat, majd vettem még egy gyors pillantást a telefonomra.
Rike írt csak, hogy hazaért és köszöni a mai napot.
Mielőtt elindultunk volna mondtam neki, hogy ha akar, nyugodtan maradhat nálam, nem fog zavarni, de úgy döntött inkább haza megy.
Kicsit még mindig aggasztott az, amit a kezén láttam. Azok a sebek rémisztőek voltak... Reméltem többször nem fog előfordulni ilyen.
Nem tudtam miért csinálta őket, de nyugtalanított a gondolat, hogy egyáltalán ilyen módszerhez nyúlt. Szinte teljesen biztosra vettem, hogy Matthew erre gondolt amikor legutoljára telefonon beszéltünk.
Volt még két percem kezdésig, felkötöttem a hajam és elszaladtam pisilni. Majd már Jam mellett álltam a pultba, hogy a ma esti különösen nagyszámú tömeget együtt szolgáljuk ki.
Az egyik törzsvendég srác nálunk tartotta a szülinapi buliját, ezért volt a nagy felhajtás.
Pohárról pohárra járt a kezünk, és majdnem az összes fajta koktélunkat felszolgáltuk.
Rég volt ilyen durva esténk.
–     Már csak két óra! – kiáltotta oda Jam egy Long Island Beach koktél befejezése közben.
A vége felé a parti tompult, ami az elfogyasztott alkohol mennyiséget tekintve nem is volt meglepő.
A mai nap bevétele miatt biztosan nem kellett aggódnia senkinek.
–     Vége! – jött a kapuk bezárásából Wolf. – A mai borravalót ezer százalékosan megérdemlitek, nem tudom, mit csinálnék nélkületek! – dicsért minket a főnökünk.
–     Bezárnál! – ugrattam.
–     Na-na Miss. Ellógunk inkább hallgasson!
–     Értettem! Mai program?
A főnököm tipikus példája volt a fordított életnek. Napközben aludt és éjjel dolgozott. Ha nem itt volt velünk a bárban, akkor a papír ügyeket intézte.
Mindig azt mondta ez neki így tökéletesen megfelel, de tudtuk, hogy   neki is hiányzott a társas lét, ami az általa folytatott életvitel miatt kicsit nehéz volt.
–     Papírok és bor. – kacsintott.
–     Társaság?
–     Hagyjuk inkább máskorra ezt a témát mon chéri. – keserűen csengett a hangja, azonban igyekezett ezt leplezni.
–     Wolf...
–     Menjünk már! – szakított félbe kiáltásával az á hangot elnyújtva Jam.
–     Indítsd, be az autót, pár perc és ott vagyok!
–     A héten mikor érsz rá? – ártatlan kérdés volt, de, ő tökéletesen tudta mire gondolok.
–     Péntek?
–     Tökéletes, hívlak majd. – dudaszó zavarta meg a mondandóm – Most viszont rohanok, mielőtt felkelt mindenkit. Vigyázz Magadra! – öleltem meg, majd száguldottam is a kocsihoz.
Jam a durvább műszakok után általában nálam aludt. Ezt azért vezettük be még régebben hogy hazafelé ne aludjon el a buszon, ő ugyanis jóval messzebb lakott.
A mai nap is egy ilyen alkalom volt.
Hazaérve mindketten letusoltunk majd a rendelt pizzát várva csináltunk egy-egy alkoholmentes koktélt magunknak.
Erősen fogalmazva egy pillanatra haza vittük a munkát.
–     Na, mesélj!
–     Mi, miről? – tettettem a hülyét, de persze a kuncogásom elárulta, pontosan tudom, miről van szó.
–     Hm... Például, hogy van a kisfiú?
–     Tommy? Nem hallottam róla mostanában, ez nála jó hír. Remélem tényleg minden rendben van vele.
Tommy, a miénkkel szemben levő kisebb lakópark házainak egyikében lakott, és elég nehéz sorsot tudott magának.
–     Na, akkor ez jó! - Jenna alapvetően sokat érdeklődött Tommy iránt, de most érezhetően más érdekelte - És mi van a másik sráccal?
–     Semmi, jobban és otthon van.
–     Na – nyújtotta el szót – részleteket szeretnék!
–     Jam! Nem vagyunk együtt nincsenek szaftos részletek!
–     Ugyan! Halljuk!
Nehezen, de a végén beadtam a derekam, bár tényleg nem tudtam sok mindent mesélni.
Elmondtam, ami eddig történt, a cigis jelenet kivételével, és egy kicsit szépítve.
Háromig beszélgettünk, majd úgy döntöttünk ideje lenne aludni, hiszen tízkor csörög az ébresztőnk.
Ledőltünk az ágyba és Jam világrekordnak való sebességgel el is aludt, én viszont csak forgolódtam, majd a telefonom pittyenésére figyeltem fel.

Holnap terem, fél kilenc, várlak! Ne késs. :*
B.

Megmosolyogtatott az üzenet, kíváncsi voltam mikor leszek megint az edzőterembe parancsolva. Ugyanakkor nem vártam ilyen hamar, hiszen még nem volt itt a mi időnk.
Bee-vel még fiatalabb korunkban ismertük meg egymást.
Ahogy most, úgy akkor is egy edzésre jártunk, azonban most már egyénileg edzünk egymás felügyelete alatt.
Azaz pontosabban én Bee felügyelete alatt, hiszen ő kettőnk közül az ügyesebbik.
Rengeteg versenyre, és edzőtáborba jártunk és sokat meg is nyertünk együtt, nagyon jó párost alkottunk.
Aki látott minket együtt mind azt hitte, hogy egy pár vagyunk, azonban ez sosem volt így.
Beállítottam magamnak hamarabbra egy ébresztőt majd az üzenet miértjén gondolkodva aludtam el.

°

–     Jézusom mi ez a hang?!? – nyögött fel reggel, barátnőm párnáját a fejére szorítva.
–     Ébresztőóra, jó reggelt napsugár!
–     Mennyi az idő? – dörgölte álmosan a szemeit.
–     Nyolc, megyek le terembe.
–     Bee?
–     Aha, ha most hallaná, hogy így hívjuk! – röhögtem fel.
Még régebben, a mostanihoz hasonló módon írta alá egy SMS-ét és szép angolosan olvastam fel, így lett ő a mi kis méhecskénk.
–     Áh! Szerintem már hozzászokott. – csatlakozott be barátnőm is.
–     Hát az én tippem az lenne, hogy inkább nyavalyogna miatta.
–     Legközelebb megkérdezzük?
–     Meg ám! Na, én megyek, ha gondolod, nyugodtan aludj vissza felkeltelek majd. – nyomtam egy cuppanós puszit az arcára majd indultam is.
Odaérve gyorsan az öltözőbe vettem az irányt, majd pár perccel később már a megfelelő felszerelésben voltam Bee mellett.
–     Azt hittem nélkülem nem kezdesz! – durciztam be.
–     Késtél! – vágta hozzám csak úgy félvállról.
Furcsa volt tőle ez a viselkedés. Nem szokott ilyen mogorva lenni.
–     Öt percet. Mi ez morci hangulat?
Nem válaszolt azonnal, előtte leereszkedett a fal tetejéről és leszedte magáról a hámot.
–     I'm too sober for this shit...*
Az egyik kedvenc idézetünk volt a válasza, és én már tudtam, hogy valami nagy baj van.
–     Ó, jajj, mi történt?
–     Lemondta.
–     Mi? Ki? Mit? – értetlenkedtem, a sokat mondó pillantása után viszont azonnal kapcsoltam. – Én úgy tudtam jó volt az első randi, vagy nem?
–     Igen, az is volt majd egy gyenge kifogás után le is mondta a következőt. Biztos talált jobbat... – húzta el a száját.
–     Ugyan, nálad jobbat nem érdemel és nem is fog találni.
–     Így gondolod?
–     Pontosan így, és most kicsi méhecském mászunk végre?
–     Igen, de előbb még egy kérdés. Mi az oka annak, hogy a hónapban már ő a harmadik aki szar kifogással lép le?
–     Hülyék, ne foglalkozz velük, ha nem keresed, akkor fog szembejönni az igazi.
Beszélgetésünk befejeztével, végre elkezdtem amiért jöttem, és ahogy haladtam egyre feljebb a falon teljesen kitisztult az agyam, csak a következő kapaszkodóra, lépésre koncentráltam.
Hiányzott már ez az érzés.
–     Na, és te, hogy állsz a pasikkal?
Már lefelé ereszkedtem, amikor Bee megzavart a kérdésével és megcsúsztam, ezáltal elérve azt, hogy neki kelljen leengednie.
–     Sehogy. – tájékoztattam mikor már a stabil földön álltam.
–     Aha, azért csúsztál meg, mi? – kaján vigyort formált a szája – Mesélj csak!
–     Majd a következő edzésen. Egy napra elég egy szerelmi élet.
–     Rendben. – adta be a derekát – A következőn viszont mindent hallani akarok, mert eddig csak csiripelésből értesültem.
–     Miféle madárka csiripelt?
–     Édes. – kacsintott, és én már tudtam is, hogy kit kell kifaggatnom.

*Túl józan vagyok ehhez a szarhoz (szó szerinti fordítás)