Esik a hó

A hóesesés előszelei

Nem tudom, ki vagyok. Felkelek, fogat mosok, reggelizek, iskolába megyek, tanulok, nevetgélek hamisan az álarcot viselő álbarátokkal, hazajövök, megírom a házit, majd ülök és nézem a plafont.

Egy repedés, egy döglött légy, három lecsapott szúnyog. Ennyi a plafon. Mégis, időt állóbb, mint én. A jelzőket azért alkottuk, hogy valamit behatároljunk, felfogjunk és megértsünk. Én milyen vagyok?

Haszontalan naplopó, ha csak a plafont bírom nézni. Ja, a lusta jelző illik rám. De mi vagyok még? Hiszen tanulni már megtanultam, teoretikusan kötelességem elvégeztem. Akkor? Mi vagyok?

Nézen a plafont. Hiába tabulok, semmit se tudok. Semmi se jut az eszembe, amit tudnék. Amihez értenék. Amit egy másodpercnél jobban szeretnék. Illetve, van valaki, akit folyamatosan szeretek és gondolok rá. Olyannyira természetes lett a rá való gondolkodás, hogy talán már valahol Ő is a karakterem része.

De én nem vagyok ő. Nem is akarok ő lenni. Akkor kire gondolnék? Szóval ő is kilőve. Több dolog meg nem jut eszembe. Hát csak nézem a plafont. Lassan álomba merülök. Csak álmodni tudok. Hát álmodozó lennék? Meglehet. De az álom mezején ez már nem érdekel.

*********

Állsz a buszmegállóban. Lekésted a buszt és csak remélni mered, hogy  az igazából az, ami nevetve elment előtted, igazából az előző volt és a tiéd meg csak késik.

Az este már leszállt a városra. Hideg van. Ujjaid elgémberedtek, alig tudod használni a telefonod. Próbálsz a semmiből wifit teremteni, ami persze lehetetlen, mobil netre meg kinek van pénze, de legalább elütöd az időt. Az életed idejét.

Sose tudhatod, mit hoz a következő másodperc. Nem tudhatod, mikor ér véget minden.

Hirtelen, ettől a gondolattól félni hasít beléd, megérzed a csontjaidban a hideg harapását. Lejjebb ereszted teledonod és körbenézel. Alig fél méterrel tőled suhan el az autó. Ijedten hőkőlsz vissza. Melletted egy nálad jóval fiatalabb kisfiú áll, szintén wifit keres. Majdnem elgázolja egy autó.

A söfőr vörös orrán látod, hogy nem teljesen józan. Eszeveszetten hajt és dudál. Egy másik járműben a nő telefonál és közben elüt egy macskát, amely a dudaszó hatására, ijedtében ugrott a kerék elé. A gyönyörű, barna hajú hölgy autója elvitte a hátsó felét. A következő autó újra átment az állaton. Vére feketén csillog a lámpák fényében, melyben már hópelyhek is táncolnak. Mintha csak vigasztalni akarnák, a kis fehér kristályok táncot járnak a macska kiömlött belsőségei körül, pár a rózsaszín orrocskára száll.

Végig fut rajtad az undor. Az állat belehalt a sokkba. Szomorúságot érzel miatta. Meghalt. A semmiért. Biztos nem gondolta ezt pár perce. Talán a kölykeihez ment. Vagy a párjához. Esetleg a gazdijához, aki talán még csak egy kislány és lehet, ez a macska volt a legjobb barátja. De ezt, ebben a világban nem fogod megtudni.

Várod a buszt és valami szokatlan komorság telepedik rád. A megállóban egy nő unottan nyomkodja a mobilját. Bizonyára vett magának netet, megspórolva keresést. Egy idős öreg úr az oszlopnak dőlve cigarettázik,kezében alkoholos üveg.

Egy macska élete most ért véget, pedig egészségesnek tűnt és valahova tartott. Erre egy ember itt áll és pusztítja magát. Nem tart sehová, nem tűnik egészségesnek se testileg se lelkileg, mégis, él. Él és öli magát.

De mi közöd neked ehhez? Ő tudja. Az ő dolga, az ő élete. Miért mászna ki a guánóból, ha jó meleg van benne? Hisz csak a szagát kell elviselni, az meg szokható.
Neked is kedved támad egy cigire. Sose dohányoztál még. Ha úgyis vége lesz az életnek, miért ne próbálhatnád ki? Vége lesz ígyis, úgyis.

Az öregúr megérzi a tekinteted, rád vigyorog.
- Kérsz egyet? - feléd nyújt egy szál cigarettát. Te pedig elfogadod. Nem gyújtasz rá, csak szagolgatod,aztán elteszed. Az eget nézed. Nem látni a csillagokat. Innen sose, nem csak most a havazás miatt. Mintha nem lenne fény az alagút végén, nem lenne remény. Mintha a lángoló lángelmék kioltották volna a fény nélkülieknek.

Egy macska meghalt az úton, értelmetlenül. A részeg söfőrt vajon már leállították a rendőrök? Vagy még mindig hajkurászik?

Nem a te dolgod. Semmi közöd hozzá. Megjön a buszod. Cigivel a zsebedben felszálsz. A macska vére a kerekeken. A kisfiú kezéből kiestek a kulcsai, mikor elhőkölt a busztól. De nem a te dolgod. Felszálsz a buszra, veszel egy jegyet, majd rácsatlakozva a wifire éled tovább az életed, elfeledve gondolatmeneted és a zsebedben lapuló cigarettát.

- Valamikor a 2010-es világból