A változás szele

2.fejezet

Enrico:

Valaki fejbe vert, többször is mire elájultam. Nem számítottam illyes fajta fogadtatásra. Nem tudom pontosan, mikor tértem magamhoz. Ránéztem a karórámra, de nem láttam semmit se, szóval javában az éjszakában lehettünk vagy bedeszkázták az ablakokat. Előkaptam az adóvevőm hátha tudok szólni Karinnak, Bigginek vagy akár a központnak, de nem volt a zsebben, így keresni kezdtem. Hamar feladtam, főleg miután a tárcámat és telefonomat se találtam. Megtapogattam a tarkóm, ahova az ütés érkezett. Éreztem hogy egy nagy nyílt seb van a fejemen, így a kabátomból elővett gézzel lefedtem. Majd a kórházban összevarrják. Szóval próbáltam megkeresni a kiutat, mikor egy testbe ütköztem. A feketeségben is észre lehetett venni a piros sárga overallt. Tudtam hogy csak is Karin lehet, így megszólítottam. Lassan ő is magához tért.

- Mi történt? - kérdezte.

- Valaki leütött minket. Elvették az adó-vevőm, a tárcám és a mobilom. Megnéztem a zsebeidet, neked sincsenek meg a cuccaid. Nem tudom hol van Biggi. Te maradj itt, én pedig megpróbálom megkeresni a kiutat. Talán a pasas már nincs itt és Biggi kint vár ránk - mondtam és próbáltam megkeresni a kiutat.

- Rendben - mondta Karin.

A zseblámpát felkapcsolva megpróbáltam tájékozódni. Találtam egy ajtót, de nem lehetett kinyitni. Az ablakon viszont kitudtam lesni és tudtam, hogy nagy a baj. A helikopter nem volt, sehol pedig emlékszem, hogy a focipályán landoltunk. Az egész bevetés csak egy csapda volt és mi óriási slamasztikába kerültünk. Nem is beszélve Biggiről, aki jó ég tudja merre van. Még csak belegondolni is rossz. Ha bármi baja esik azt nem élem túl!

Gwen:

Hazaérve lefürödtem és bedőltem az ágyba. Ilyenkor utálom az egyedül létet. Nincs kivel megbeszélni a nap történéseit, nincs akire támaszkodhatnék. Az elöző kapcsolatom is emiatt ment tönkre. A fickó egész nap a munkájáról halandzsázott, de mikor én kerültem sorra, én szólaltam meg, lepisszentet hogy had fejezze be. Mivel nem tudtam soha senkivel megbeszélni az én napomat szakítottam vele. Mindig is olyan kapcsolatra vágytam, ahol meghallgatnak és megértik a munkám. Nagyon nem szerettem mikor azzal jöttek, hogy idióta vagyok, hogy veszélyt vállalok más ember miatt. Pedig számomra nagyon fontos ez a munka és tudom, hogy vannak veszélyei, de egyszerűen nem tudnám ott hagyni. Semmi pénzért nem lennék orvos magánklinikán, sőt irodai székbe se szeretnék kerülni teljesen. A jelenlegi pozícióm tökéletes.

Már épp majdnem elaludtam, mikor megcsörrent a mobilom. Elsőnek nem akartam felvenni, de aztán inkább meggondoltam magam és ránéztem a készülékre. A központ keresett. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára. Megdöbbentem hisz 11 is elmúlt, mégis keresnek. A zsigereimben éreztem, hogy baj van. Benyomtam a zöld gombot és beleszóltam.

- Itt Gwendolin Alina Fraser. Miben segíthetek ebben a kései órában? - szóltam bele a telefonba és közben felkapcsoltam a kis lámpát.

- Itt Hans Jürgen a mentőközponttól. Az előbb jelentette a Müncheni torony, hogy a traustein-i bázis helikopterre eltűnt a radar alól. Megpróbálták felvenni a kapcsolatot a pilótával, de nem sikerült. Ezután beszóltak a központba, ahol közölték velük, hogy több mint egy órája nincs hír a csapatról. Gondoltam tudni szeretné, ha reggelig nem jelentkeznek be, kiküldjük a hegyi mentőket - mondta monotonon.

-Nem! Most azonnal a keresésükre indulunk. Három kollégám eltűnt pár órája szóval. Nem tökölünk reggelik - emeltem fel a hangom.

-De doktornő ez nem az első eset, várjuk meg a reggelt. Amúgy, meg a szabályok... - mondta de én közbe vágtam.

-Teszek a szabályokra. Az én ebereimről van szó. Szabadítsanak fel egy pót gépet és mi a másik csapattal, azonnal ott leszünk, hogy átvegyük. Értve vagyok? - mondtam most már mérgesen.

-Igen, a telephelyen van egy szabad gép - válaszolt.

-Remek hamarosan érkezünk - válaszoltam és bontottam a vonalat.

 A noteszből kikerestem Thomas, majd Peter számát. Miután mindkettőjükkel sikerült beszélnem, felvettem a piros overallt és bevetésre készen álltam....

Thomas

Miután lefürödtem bedőltem az ágyba és gondolkodtam. Karinnal elég jól mennek a dolgok, de most furcsa érzés támadt bennem. Nem tudom mi lehet az de, remélem semmi köze sincs Karinhoz. Nagyon nehezen aludtam el, nem tudom pontosan mennyit alhattam, mikor megszólalt a telefonom. Azt hittem Karin csörgött rám és meglepődtem mikor Gwen neve jelent meg a képernyőn.

- Megvagy húzatva Gwen? Tudod mennyi az idő? - keltem ki magamból.

- Én se jó kedvemben csörgetlek meg. A központ most telefonált hogy a B csapat eltűnt. Az utolsó bevetés helyszínére kéne repülnünk.A központi telephelyen a gép már készen áll és Peter is tud az esetről - magyarázta

- Én is indulok - mondtam egyhangúan.

Az adrenalin áramlott a testemben és rögtön ébernek éreztem magam. A szennyesből előhalásztam az overallom, majd sietve felöltöztem. Szóltam Laurának a bevetésről, majd autóval elindultam München felé.

Peter

Ez már a 100-dik randim aminek végett kellett vetnem. Általában nem velem van a baj, hanem a munkámmal. Mikor rákérdeznek és én mesélni kezdek, rögtön lelépnek valamilyen nevetséges indokkal. A mai randim is így ért vége. Már lassan azon gondolkodom, hogy könyvelőnek adom ki magam csak, hogy ne történjen hasonló eset. A kocsmába érve rendeltem egy sört és már majdnem belekortyoltam, mikor megszólalt a telefonom. Azonnal felvettem. Gwen volt az, az új doki aki mellesleg a bázist is vezette. Totál belé estem, igazán talpra esett nő volt és jobban megszeretném ismerni, de visszatérve a tárgyra. Felvettem a telefont és miközben köszöntem Gwen elkezdte hadarni a mondandóját. Röviden elmagyarázta, hogy mi történt a B csapattal majd kért, hogy autózzak Münchenbe, hogy segíthessek neki és Thomasnak a keresésben. Miután leraktam a készüléket a sört visszaadtam a csaposnak, fizettem és távoztam az épületből. Az autóhoz érve aztán a megadott cím felé vettem az irányt.

Gwen

Utálom mikor nem akar elindulni az autóm. Szerencsére Peter rögtön felajánlotta, hogy elvisz így nem kell taxiznom. Az ablakból figyeltem az elsuhanó autókat. Nem sokat kellett várnom. Pár perccel később egy fekete Audi állt meg a lakásom előtt. A volán mögött rögtön felismertem Peter alakját. Ráadásul segítségemre volt a szőke haja, ami még sötétben is látszott. Felkaptam a hátizsákot és rögtön az autóhoz siettem. Én helyet foglaltam az anyós ülésen. Halkan köszöntem Peternek, aki közben megfordult az egyik kapu előtt és München felé vette az irányt.