A változás szele

10.fejezet

Thomas

Nem tudtam tisztán gondolkodni, most nem. A fejemben cikáztak a gondolatok, minden egyes szóhoz képek társultak és én egyre jobban megrémültem. Ha a fickó képes volt lelőni egy fegyvertelen embert, akkor Karin-t és Biggi-t is simán elfogja intézni. Szerencsére a sziréna hangja kizökkentett a gondolatimból, így az érkező rendőr felé fordítottam a figyelmemet. Egy nő szállt ki a kocsiból és egyenesen felém jött. Pont előttem állt meg és nyújtotta a kezét.

- Lia Henderson nyomozó vagyok, a gyilkossági csoporttól - mutatkozott be.

- Thomas Wächter, a Medicopter 117 egyik pilótája - válaszoltam neki.

- Wächter úr mesélje el mi történt itt - nézett a vértócsára.

- Én nem tudom pontosan, hétkor váltottuk egymást. Röviddel azután távoztam a bázisról de egész nap rossz előérzetem volt, így dél után úgy döntöttem, hogy kijövök és ránézek a többiekre. A gép nem volt a hangár előtt amikor megérkeztem. A parkolóba érve láttam meg Enrico-t, így azonnal hozzá siettem és minden tudásomat összeszedve megpróbáltam elállítani a vérzést és közben értesítettem a mentőközpontot - számoltam be a történtekről.

- Rendben, két kollégám a kórházba ment, védőőrizet alá vették a kollégáját aki jelenleg is a műtőben van. Mondott esetleg önnek valamit? - nézett rám.

- Von M és a vége au - jutott eszembe a név.

-Nem ismernek véletlenül egy Von Murnau nevű bűnözőt? Nemrég szökött meg a börtönből, azt hajtogatta, hogy bosszút fog állni - mondta a nyomozó és nekem azonnal beugrottak a képek a férfiról.

- Wächter úr jól van? - szakított ki a világomból.

- Igen, én tudom ki az az ember. Pár éve a levegőből néztünk végig egy frontális karambolt. A pasas nem sokkal később megjelent a bázison azt állítva hogy elvittük a pénzét. Mi pedig kamuztunk, így gépre szálltunk és az egyik emberével elrepültünk a hegyekbe míg ő Karin Thalert és Biggi Schwerint egy fűrész telepre vitte és az aprítóra kötözte őket. Pár percen múlt hogy nem lettek fogpiszkálók. A férfit letartoztatták de bosszúra esküdött amikor elvitték őt - elevenítettem fel a történteket.

- Tehát Murnau ismerte a két kollégáját. Ez rengeteg segítséget adok. Tudnom kell hogy az elrabolt kollégáknak van e esetleg családja. Attól tartok, hogy ez a fickó képes ártatlan gyerekeket is megölni ha kell. Még pedig a bosszú akkor teljes, ha a másik fél családjával végez előbb és aztán öli meg a kiszemelteket - magyarázta.

- Karin az én párom, nekem van két lányom de ők már 16 illetve 17 évesek, Biggi-nek sincs gyereke, de a férfit akit lelőttek, az ő férje - magyaráztam.

- Akkor lehet szándékos volt, a biztonság kedvéért rendőröket küldök az önök házához, ha teheti akkor menjen haza - nézett rám.

- Nem tehetem amíg ők nincsenek biztonságba. Amúgy is hamarosan itt a váltás, emellett el kell hoznom a pót gépet, hogy segíthessünk önöknek a keresésben - mondtam elszántan.

- Értem, szólok ha tudunk valamit. Nekem vissza kell mennem az irodába. Még látjuk egymást - intett a nyomozó és beszállva a kocsijába elhajtott a bázisról.

Karin

Egy ideig tudtam követni a helikopter mozgását, hisz rengetegszer jártuk be a környéket, de aztán már nem tudtam merre tartunk. A pár évvel ezelőtti események jutottak eszembe, tudtam hogy a férfi nem riad vissza semmitől sem. Ereszkedni kezdtünk, így felkaptam a fejem és egy elhagyatottnak tűnő épület mellett landoltunk. Von Murnau azonnal meg ragadott és kirángatott a biztonságot nyújtó gépből. A pilóta oldali ajtóhoz sietett és pár pillanattal később már Biggi is mellettem volt. A férfi mindkettőnk kezét megkötözte, majd a házba vezetett és leültetett két székre. Biggi-re pillantottam, aki sápadtan ült és látszott, hogy teljesen máshol jár az agya. Nem tudom én hogy viselkednék hasonló helyzetben, már belegondolni is rossz, hogy Thomas-al vagy akár a lányokkal történhet bármi is.

- Tudják hölgyeim annyiszor álmodoztam már erről a pillanatból. Ezért jó a börtön, van időd arra hogy különféle dolgokat agyalj ki, csak sajnos nem jegyezheted le, mert akkor jobban  megfigyelnek azt pedig senki sem szereti. Az emberi elme viszont oly csodálatos, hogy képes megjegyezni több ezer oldalt is, így csak állandóan a bosszúmra kellett gondolnom, hogy megjegyezzem minden egyes lépésemet. Évek alatt tökéletesíteni lehet mindent, de tudják mindig van egy változó amivel az ember nem számol. Jelen esetben kedves kollégájuk volt az a bizonyos változó. Nem kalkuláltba bele, hogy a férfi ott lehet a közelben, így kénytelen voltam kiiktatni, hogy ne csicseregjen a kék ruhás rendőröknek. Sajnálom a veszteségüket,... ja nem és maguknak sem lesz sok idejük gyászolni. Hamarosan találkoznak egymással a pokolban - kacagott fel a férfi, amitől még a hideg is kirázott.

- Időben megfognak találni. Nem hagyjuk magunkat annyiban - szóltam vissza dühösen.

- Ugyan már doktornő. Ugye maga se hiszi ,hogy megtalálják időben  magukat? Ez a hely már évtizedek óta üresen áll. Én is csak azért tudok a létezéséről mert a családhoz tartozott, de persze már nincsenek meg azok a papírok amin ez rajta szerepelne, tehát rengeteg időm van mindkettőjükre. A tervem következő lépése, hogy elbeszélgetek kicsit a vörössel. Sajnálom doktornő, de a kollégája pár éve párszor felpofozott aminek a visszaadása még elmaradt, így engedelmével vele kezdeném - lépett közelebb Biggi-hez, aki kábultan figyelte az eseményeket. Azt hiszem a túl sok érzelmi stressz miatt sokkot kapott.

- Ne, előbb engem! - ajánlottam fel magam azonnal.

- Sajnálom, a szőkéket nem kedvelem annyira - kacagott és Biggi-t felrángatva egy másik helyiségbe távoztak...

Matt

Mivel a feleségem szabadságon volt, úgy döntöttem hogy előbb érkezem a munkahelyünkre. Szerettem volna bepótolni az elmulasztott meccset. Ritkaságnak számított az hogy időben érkezem és szinte sose érkeztem már két órával a munka kezdés előtt. Ahogy a bázisra értem, gyomrom görcsbe rándult. A kerékpárt letámasztottam a helyére és a beton placcra pillantottam, ahol most nyüzsögtek a rendőrök. Nem tudtam, hogy mi történhetett, így beléptem az épületbe és megpillantottam Thomas-t.

- Miért áll kint vagy húsz zsaru a hangár előtt és vizsgálgatják a betont? - kérdeztem kíváncsian.

- Hál isten hogy jött valaki ismerős. Óriási nagy baj van - pillantott fel. A szemi véresek és vörösek voltak. Mintha sírt volna.

- Kezdesz aggasztani. Mi történt? - ültem le mellé.

- Karin-t és Biggi-t elrabolták és Enrico-t lelőtték. Válságos az állapota,  jelenleg is műtik. Próbáltam beszélni Gwen-nel és Peter-rel, de nem kivannak kapcsolva. Gwen tuti még azon az unalmas konferencián van, de Peter elvileg otthon van. Hamarosan meg kellene érkeznie - nézett az órájára.

- Biztos nincs térerő vagy lemerült az aksi. Ne kezdj el aggódni miatta is. Helikopterrel hogy állunk? Gondolom azért nincs a helyén mert azzal mentek el amikor elrabolták őket - elmélkedtem.

- Igen, körbe kérdeztem, de inden gép bevetésen van jelenleg. Várj csak egy percet - jutott eszébe valami.

A zsebébe nyúlt és kihalászott egy papír darabot, ami innen úgy tűnt mint egy névjegykártya. A vezetékes telefonhoz lépett és a kagylót felvéve tárcsázott egy számot...