A Menedékben [Newt ff]

Vele vagy nélküle

-Sam, nem csinálhatod ezt. Megfogod ijeszteni és amit akarsz annak az ellenkezőjét éred el ezzel.- magyarázott Luke.
-De nem akarom újra elveszíteni. Fogalmad sincs milyen üres és tehetetlennek érzem magam. Nagyon kérlek tartsd tőlem távol. Nem akarok vele beszélni. Fájdalmat okoz már azzal is hogy mellettem van.-
-Megpróbálom de nem tudom garantálni.-
-Ne ígérj olyat amit nem tartasz meg. Akkor majd én megoldom.-

Borzasztóan el voltam keseredve. Olyan nagyságú lyukat éreztem magamban hogy nehezemre esett levegőt venni. Ott hagytam Lukeot és próbáltam nem arra gondolni hogy mit válthatott ki Newtből az amit csináltam. Találtam egy hangulatos szikla szirtet ahonnan rá láttam a táborra.

Vagy fél órája ott ültem de nem tudtam felfogni, vagy rendbe rakni a gondolataimat mert a könnyeimmel küzdöttem. Azon járt az agyam állandóan hogy Newt mit gondolhat rólam.
Nagyjából negyedóra múlva sikerült előállítani a sírást. Sonyát pont akkor láttam meg, amikor a történteken rágódtam.
-Sam jól vagy?- aggódott.
-Hát nem.-
-Mi történt?-
-Ha tudnám akkor nem itt ülnék. Mit gondolhat most rólam Newt?-
-Ahogy láttam teljesen le van fagyva, és mintha aggódna érted. Mennyit tudsz róla?-
-Eleget.-
-De mit?-
-Végülis azt hogy az Útvesztőben volt három évig. Hogy a VESZETT táborából elszökött. Azt hogy a Jobb Karnál volt egy darabig. Hogy elment megmenteni Minhot az Utolsó Városba. Hogy megfertőződött a vírussal. Van amit kihagytam?-
-Ezeket honnan tudod?-
-Meg kell ígérned hogy senkinek sem mondod el.-
-Miért mi történne ha igen?-
-Azt nem kell tudnod. Bízol bennem annyira hogy ennyi elég?-
-Persze.-
-Rendben.-
-Szóval honnan tudsz ennyit?-
Elmondtam neki mindent.

Miután végeztem ledöbbenve nézett rám.
-Tényleg Thomas testvére vagy?
-Féltestvére. Pontosabban.-
-És csak a testvéred inmunnis?-
-Igen.-
-És miért akarod hogy Newt ne legyen a közeledben?-
-Mert félek attól hogy megutál. Plusz nem esik jól azt látni hogy mellettem furán érzi magát szóval inkább nézem hogy boldog nélkülem mint hogy azt hogy rosszul van.-
-Te tényleg nagyon szereted őt.-
-Mindennél jobban. Ha azon múlna az életemet adnám azért hogy boldog legyen. De persze ez sem tűnne fel neki, mert eddig sem vett észre és nagyon úgy tűnik hogy ezután sem lesz másképp.-
-És nincs más aki sokat jelent?-
-De. Nyilván Luke és te.
-Én? Tényleg fontos vagyok neked.
-Persze. Te álltál először szóba velem, és te voltál az egyetlen.-
-Ezt jó tudni. Azt hittem hogy csak én érzem azt hogy olyanok vagyunk mint a tesók.-
Megöleltem.
-Kérdezhetek valamit?-
-Persze.-
-Miért nem mondod el neki?-
-Mert sok veszíteni valóm van.-
-Például?-
-A motivációt hogy életben maradjak. Mert ha ő nem szeret akkor az olyan mintha nem élne.-
-Mi? Tehát ha nem szeret vagy ha nem lenne akkor valószínűleg már nem élnél?
-Nagyjából.-
-És ha Newt tényleg meghalt volna?-
-Előbb vagy utóbb megőrültem volna.-
-Jézusom.-
-Tudom őrült vagyok.-
-Én nem tartalak bököttnek, sőt inkább hűségesnek mondanálak. Soha sem találkoztam még olyan emberrel aki ennyit áldozott volna valakiért.-
-A szerelem olyan dolog amit nem lehet megmagyarázni. Azt érezni kell.-
-Még nem voltam szerelmes. Nem tudom milyen.-
-Addig jó.-
-Miért?-
-Mert elveszi az ember eszét.-
-Azt látom. Visszatérve arra hogy miért nem mondod el neki amit érzel, mi lenne akkor ha nem beszélnél vele ilyesmiről?-
-Akkor is rá jönne. Túl feltűnő az hogy hozzá akarok érni.-
-És ha segítenék?-
-Mármint?-
-Segítenék megszüntetni ezt a kényszert.-
-Ezt tényleg megtennéd?-
-A tesóm vagy, nem? Egy családtagért bármit.-
-Nagyon köszönöm. Tényleg.- öleltem meg.
-Na most már visszamegyünk?-
-Aha. És szeretném megismerni a többieket is.-
-Ebben is segíteni fogok természetesen.-
-Köszönöm.-

Mikor visszatértünk a dombra a többiek már lent beszélgettek. Lementünk hozzájuk.
-Sam. Ah hál istennek. Mit csináltál vele? Hogy érted el azt hogy ismerkedjen és ne csak Newt járjon a fejében?- futott felénk Luke.
-Kicsit elbeszélgettünk.- bökött oldalba.
Elmosolyodtam.
-Amúgy Sonya, Minho beszélni akart veled de nem voltál itt. De most itt vagy szóval mehetsz is.- mutatott a háta mögé.
Sonya ideges lett és elpirult.
-Menj nyugodtan megvárlak.- küldtem el.
-Várj egy kicsit. Newt!- kiáltott
-Ne, kérlek ne.- rángattam a karját de mit sem törődött vele.
-Newt!-
-Mi az Sonya?- jött oda hozzánk. -Mutasd már be néhány embernek Samet.-
-Rendben.- mondta. Tartott tőlem egy kicsit.
-Oké, kérek néhány percet aztán visszajövök.-
-Rendben.-
Ott álltam a fiú előtt, szinte mozdulatlanul.
-Öhm....beszélni akartam veled arról ami ma történt.-
-Newt én....-
-Csak egyetlen kérdésre kérek választ. Kedvelsz engem?-
-Én, nem.-
-Te is pontosan tudod, hogy úgy értem, hogy több mint barátként.-
-Nem.- mondtam.
-Jó megnyugodtam.-
-Miért kérdezed?-
-Csak azt láttam rajtad hogy úgy viselkedsz velem mint ha a testvéred lennék.- simogatta meg a hátam és barátian rám mosolygott.
-Hát igen. Már az első nap is szimpatikus voltál. És bocsi azért az ölelésért kicsit össze voltam zavarodva.-
-Nem volt gond csak nagyon meglepett.-
-Értem miért. Egy tök random csaj akit csak most ismertél meg csak úgy megölel.-
-Ja fura volt.- nevett. -Most nézem milyen szép szemed van.-
-Köszönöm.- pirultam el.
-Te elpirultál?-
-Nem dehogy.- löktem meg.

Jó érzéssel töltött el az hogy nem néz rám másképp annak ellenére hogy azért még tart tőlem. Nagyon reménykedem abban hogy ez nem fog sokáig tartani, de addig is megpróbálom visszafogni magam amennyire tudom.

-Newt! Newt, haver gyere már.- hallottam Thomas hangját.
-Érdekel kik voltak az Útvesztő társaim?-
-Végül is miért ne. Igen.- mosolyogtam zavartan.
Látszott rajta, hogy észre vette hogy zavartságom de nem szólt semmit csak elindult a társaság felé. Kicsit lefagytam.
-Akkor jössz vagy nem?-
-Igen. Jövök.-

-Srácok ismeritek Samanthát?-
-Hogy ismernénk ha egész nap egyedül gubbaszt azon a dombon?- szólalt meg Brenda.
-Azért lehetnél egy kicsit rendesebb.-
-Jó bocs.- forgatta a szemét. -Brenda vagyok.- nyújtotta a kezét.
-Sam.- fogtam meg erősen.
-Van benned spiritusz. Ezek szerint nem csak sírni tudsz.- simította végig a kezét, mint ha fájlalná.
-Brenda!- szólt rá Newt.
-Jó befejeztem.-
-Köszönöm.-
-Newt, csak nem becsajoztál?- jött oda Minho mellette Sonyával kézen fogta.
-Ezt te kérdezed?- bökött az összekulcsolt kezek felé.
-Én kérdeztem előbb. Szóval a barátnőd?-
-Nem.- mondta Newt.
Volt egy kis undor az arcán. Rosszul esett, nagyon. Majdnem sírni kezdtem. Sonya hál istennek észre vette és eljött Minho mellől. Még időben sikerült lenyugtatnia.
-Kit mutatott be?-
-Csak Brendát.-
-Grat Newt. Pont a leghidegebb embert tudtad megismertetni vele.-
-Sonya hagyjad. Kérlek.- mondtam és elindultam vissza szokásos helyemre.
Nem értem mi történik.
Lefeküdtem a fűbe, becsuktam a szemem és hallgattam az összefolyó hangokat.