•6.fejezet•

28 3 0
                                    

Túl szépen mondta és az a baj elhittem neki. Soha nem kaptam szerelmi vallomást és igazából nem bántam, hogy tőle kaptam az elsőt. Két kezem közé vettem azt a szép , ártatlannak tűnő pofiját és megcsókoltam. Először meglepődött, de vissza csókolt. Elhúzódott és azt mondta, hogy
- Elakarok repülni a csillagokig veled.- Végig a szembe nézett míg elmondta, majd megcsókolt. Egyre hevesebben kezdtük el egymást csókolni, minden érintésnél olyan volt, mintha égne az egész testem. Mire észhez tértem már levettem róla a pólóját és az ágyon feküdtem ő pedig fölöttem volt. De egyáltalán nem bántam csak őt akartam, csak is Im Changkyunt.
Sokkal később itt feküdt mellettem az el rablóm csukott szemmel én pedig őt néztem. Hogy lehet valaki ilyen szép és egyben őrült. Néztem és csak néztem mire  rájöttem, hogy tényleg szeretem. Lehet pszichopata, de az én pszichopatám. Megsimogattam az arcát és egy kis tincset is eltűrtem neki az arcából mire kinyitotta a szemét.
-Bámultál-mondta azon a mély és morgós hangján. Észre vettem hogy a hátán van valami , így lehúztam a takarót , hogy szemügyre vegyem mi az. A bal vállától egészen a lapockáig ért egy angol szöveg (One who wants to wear the crown bear the crown) és a szöveg bele ért egy másik tetoválásba ami egy kardból és rózsákból állt. Ez a tetoválás a nyakától egészen a háta közepéig ért, a gerince mentén. Csodálatosan nézett ki.
-Azta, mikor csináltattad ezeket a tetoválásokat ?
-Azt hiszem a smileyt és a szöveget 22 évesen, a rózsát pedig 23 évesen. Tetszenek baby?
- Igen , én is szerettem volna tetoválást ,de mindig meggondoltam magam. - Vissza dőltem mellé, ő pedig közel jött és megcsókolt. Lehet, hogy ez már a harmincadik csókunk, de ugyan azt a hatást nyeri el. Mikor elhúzódott a tekintette szomorú volt, sejtettem mi járhatott a fejében.
- Félek Mili, hogy nem sokáig lehetek már a színpadon. Pedig veled akarok lenni, miattad megpróbálnék változni is. Többet járnék orvoshoz is, de kiskoromban ért egy trauma ami miatt kialakult a többi személyiség és nem tudok velük mit csinálni. Wonho eleinte sokat segített , de ahogy elkezdtem gyilkolni ő is be akart szállni. Minden vágyam normálisnak lenni, szeretnék idol lenni.- Egy kis könnycsepp gördült le az arcán amit letöröltem. Ő pedig megfogta a kezem és megpuszilta.
-Sajnálom.
- Tényleg azt mondtad Kihyun-nak hogy megfogsz ölni?
- Igen, de igaza volt nem tudnám megtenni.
-De ha én arra kérnélek akkor sem tudnál?- Megráztam a fejem és közelebb bújtam hozzá. - Pedig muszáj lesz, Shownu megakar ölni és a többiek is mellette állnak. Joohoney és Minhyuk nem lesz többet a színpadon és rám is ez vár ha nem leszek elég erős. Figyelj ide- a kezét az állam alá tette és feljebb emelte a fejemet , hogy a szemébe tudjak nézni- meg kell tenned ha Shownu , Kihyun vagy Hyungwon elveszi tőlem az irányítást. Ígérd meg Mili! Kérlek ígérd meg! Nem akarom ,hogy meghalj.
- Ígérem , ha úgy lesz megteszem. - Sírtam ő meg szorosan átölelt. - Elénekeled nekem az egyik dalt amit írtál? - szipogtam , ő bólintott egyet. Azt mondta hogy a dal címe Fly with me , imádtam a hangját , a dal szövegét, igazán szépet tudott írni. Mikor végzett még szorosabban magához vont.
- Nagyon szép volt, ezek a dalok mind rajta vannak a gépeden ?
-Igen , mind a kettő gépen és ha meghalok azt szeretném, hogy bekerüljön a rádiókba és fent legyen az interneten.
-Rendben úgy lesz. De először is mentsük meg a lányokat IM! Segíts kérlek! - ránéztem és kérleltem míg nem bólintott egyet és el nem kezdett felöltözni, követtem példáját mire hátra fordult.
- Várj még egy kicsit ,átöltözöm. -Mondtam hogy rendben,úgyhogy vártam. Átvette a fekete pulcsit egy öltönyre amit nem igazán értettem miért tett.
- Miért öltöztél ki?- kérdeztem.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🥀Love Killa🥀 (Befejezett)Where stories live. Discover now